Szürreális politikai csörte alakult ki az Egyesült Királyság és Görögország között, mikor a Londonban vendégeskedő miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz úgy fogalmazott, hogy az Elgin-márványok néven emlegetett szobrok jelenléte a British Museumban olyan, mintha „félbevágnánk a Mona Lisát, és hazavinnénk egy darabot belőle”. Ezek egyébként azok a faragványok, amelyeket 1801-1812 között Lord Elgin vásárolt meg Görögországban az akkor uralkodó törököktől és szállított Londonba, a szobrok és domborművek az athéni Akropolisz épületeiből származnak.
A múzeum becsmérlésén a szigetország első embere, Rishi Sunak jól meg is sértődött, és lemondta a találkozót Micotákisszal; miközben a világ egy része Sunak „hisztijén” röhög, sokakban felmerült a kérdés – mégis mi a baj a British Museummal?
Műkincsek a környékről… vagy nem
Antikvitások Essexből – akár így is nevezhetnénk az Elgin-márványokat, történt ugyanis, hogy az Akropolisz egy fríz részlete egy bájos sziklakertben bukkant fel 1902-ben. Hogy pontosan hogyan került oda? Mindenki csak széttárta a kezét, és az ügy ennyiben maradt.
A British Museum azonban éppen azért áll folyamatosan a kritikák kereszttüzében, mert hiába állítják, hogy műtárgyaikat tiszta forrásokból, etikusan szerezték, köztudott, hogy ez a legnagyobb jóindulattal sem felel meg a valóságnak. Különben miért születtek volna meg az ehhez hasonló mémek?
A lista azonban nem áll meg az Akropoliszról származó szobroknál, amelyeket Görögország hosszú ideje szeretne visszaszerezni. A teljesség igénye nélkül, a British Museumtól
- Nigéria a Benini-bronzokat kérné vissza, amelyeket azután vittek Londonba, hogy a brit gyarmati hadsereg 1897-ben rohanta le Benin székhelyét és felgyújtotta a királyi palotát, majd az elrabolt műkincsekből fedezték a katonai akciót,
- Egyiptom a Rosetta-követ szeretné vissza, amely az 1800-as évek elején francia-, majd brit kezeken keresztül tűnt el Egyiptomból,
- míg Rapa Nui egy Húsvét-szigeteki kőfejet szeretné hazahozni, amit 1868-ban tulajdonított el a HMS Topaze brit hadihajó.
Múzeumi nacionalizmus
A British Museumot szinte folyamatosan kritikák érik, egyrészt azért, mert összesen 8 millió tárgyat halmozott fel, azért is támadták már, mert több mint 2 ezer tárgyat egészen egyszerűen elloptak, ami az intézmény hozzáértését is megkérdőjelezi – teszi hozzá az Economist.
A szakmaiságot érő támadások egyébként nem tűnnek alaptalannak, Lord Elgin olyan gondatlanul távolította el az Akropolisz épületeinek egyes részeit, hogy azok a földre estek és összetörtek; a hajó, amelyre a többit felpakolták, azonnal elsüllyedt. Egy hírhedt kurátor, E. A. Wallis Budge pedig azzal hencegett, hogy miként csempészett ki illegálisan tárgyakat Egyiptomból úgy, hogy különböző módon feldarabolta őket, könyvekbe rejtette őket, és egy esetben alagutat ásott egy ház hátsó részében, miközben egyiptomi tisztviselők őrizték az ajtót.
Mindezek mellett a nacionalizmus is ürügyet szolgáltatott a műkincsek elvételére, Budge például azzal érvelt, hogy jobb, ha ellop egy múmiát, és elviszi a British Museumba, mivel ott „sokkal nagyobb esély van a megőrzésre”, mint Egyiptomban. A Rosetta-kövön pedig eredetileg ugyan három nyelv látható, Neil MacGregor, a múzeum korábbi igazgatója rámutatott, valójában négy van rajta, oldalán ugyanis a következő olvasható: „1801-ben a brit hadsereg által zsákmányolva”.
A British Museum története nem tökéletes, ugyanakkor befolyásossága megkérdőjelezhetetlen – ráadásul az sem vitatható, hogy szemben az Akropolisz azon darabjaival, amelyet szemfüles árusok szuvenírként adtak tovább, az Elgin-márványok még mindig a kiállítótermekben vannak. Vitatkozni pedig csak azokon a műtárgyakon lehet, amelyeket megőriztek.
A kriptósok tripla sebességgel öregednek, szinte minden hónapban van egy krach, amely elégeti a befektetett pénzek egy részét, milliárdokat, ahogy most is. 
