Az Oscar-díj, az ázsiai tigris és a szag

Fotó: EPA/Kim Hong-Ji/Pool

Teljesen érthetetlen, hogy az Élősködők Oscart nyert. Hiszen nincs benne szerelmi szál - vagyis van, de nem hangsúlyos, és nyilvánvaló, hogy nem valós érzelmeken alapuló kapcsolatról beszélünk. Nincs benne akció - vagyis van, de annyira groteszk, és váratlan, hogy fel sem fogjuk első látásra. Nincs benne katasztrófa-jelenet - vagyis van, csak épp addigra már olyan szinten involválódtunk a történetbe, és előtte már annyit izgultunk a szereplőkért, hogy szinte megnyugvást jelent az özönvízszerű monszun. Nincsenek benne sztárok - vagyis vannak, de ők Dél-Koreában ismertek. Így viszont nincsenek velük szemben elvárásaink, és őszintén meg tud döbbenteni bennünket, hogy mennyire zseniális színészek.

A történet központjában két család áll. Bong tökéletesen kihasználja a lent-fent szimbolikájában rejlő lehetőségeket. A társadalmi ranglétra alján lévő szegény család, Kimék, félszuterén lakásban élnek, míg a ranglétra tetején elhelyezkedő gazdagok, Parkék egy dombon épült design villában. Vertikális film a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Az élősködők munkát szeretnének. A jobb élet reményében még apróbb törvényszegésekre is hajlandóak. Hamisítanak, csalnak, hazudnak. Csakhogy az erkölcsi érzék nem játék, Bong tudja, hogy ha valaki akár csak kicsit is átlépi a határt, akkor képes nagyobb bűnökre is. „A szegény” ebben a filmben nem magasztosul fel. Ennél sokkal bonyolultabb a képlet. Az sem egyértelmű, hogy vajon tényleg ők, vagy csak ők az élősködők? Nem lehet, hogy a gazdag, sikeres család (is) az, akik a személyzetük nélkül egy bevásárlást sem tudnának megoldani?

Ahogy az is kérdés, hogy vajon mit is jelent a siker. A társadalmi elismertséget? A pénzt? Parkék családjában senki sem boldog. A kamaszlány bármelyik angoltanárával képes szerelmi viszonyba keveredni, hogy kitörhessen otthonról. A kisfiút senki sem veszi komolyan, hiába lát és tud mindent, kezelhetetlen, nehéz gyereknek tartják. Az anya bizonytalan, függő személyiség, képtelen megfelelni feleségként és anyaként. Az apa sokat dolgozik, nem érti, nem tudja, hogy kikkel él együtt. Ebben a családban nincs szeretet, négy magányos ember szenved luxus körülmények között. Ezzel szemben a félszuterén koszos nyomorban működik egy másik család. Szeretik, ismerik, segítik egymást, aggódnak a másikért. Tudnak nevetni. Csak hát a szag. A doh, a kosz, a szegénység szaga. És Park úr öntudatlan gesztusa, ami elindítja a katasztrófát. Mindkét család veszteséget szenved, a pénz itt már nem számít.

Bong Joon-ho Fotó: EPA/Yonhap South Korea Out

Bong tíz év Hollywood után hazament Dél-Koreába, hogy kompromisszumok nélküli filmet csináljon. Az első képkockáknál még megpróbálhatjuk távol tartani magunktól a történetet. Ez egy Szöülban játszódó mozi, mi közöm nekem ehhez? Bong azonban ezt nem hagyja.

Hamar rá kell döbbennünk, hogy ez a film egyáltalán nem lokális. A komoly társadalomkritika, amit megfogalmaz a fejlett világ bármely társadalmára igaz, az emberek, akiknek a történetét látjuk, bárhol élhetnének. Az egyetemes emberi természet határozza meg a cselekmény alakulását, amit Bong megdöbbentően jól ismer. Az apró, öntudatlan gesztusokat, félmondatokat, amik lavinákat képesek elindítani. Univerzális film mindenkiről, mindenkinek.

Teljesen érthető, hogy az Élősködők Oscart nyert.