6p

Egyedülálló díszüveg-gyűjtemény került kalapács alá az antikvarium.hu online árverésén – a szecesszió és az art deco jegyében.

Ritkán adódik ilyen alkalom, ezért érdemes az átlagosnál jobban odafigyelni: üvegárverést tartott az antikvarium.hu, amely korábban már több internetes könyvárverést rendezett. Ezúttal azonban díszes, szépen megmunkált, egyedi, főként szecessziós és art deco stílusú üvegtárgyak kerültek kalapács alá. Fontos megemlíteni, hogy a 120 tételből álló kollekció egyetlen tulajdonos gyűjteményéből származott. Az aukciót az antikvárium a megszokott módon, internetes formában bonyolította le, ahogyan máskor könyvek esetében is rendszeresen teszi.

Ez úgy zajlik, hogy az árverező cég, miután a gyűjtemény tulajdonosa átadta a tételeket, minden darabról fotót készít, tudományos alapossággal feldolgozza azokat – természetesen a tulajdonos segítségével. Hiszen egy ilyen gyűjtemény mögött alapos utánajárás áll: mikor és hol készült, milyen története van. Aki műtárgyat vásárol, szinte biztosan utánanéz stílusnak, alkotónak, korszaknak, így idővel maga is szakértővé válik.

Amikor a szövegek és képek elkészülnek, az anyag kikerül az aukciós ház oldalára, és meghirdetik az árverést. Általában tíznapos határidőt szabnak. Ezúttal azonban volt egy különbség a könyvárverésekhez képest: ott minden tétel 1 forintról indul, ami bevált stratégia – a licitálás gyakran milliós magasságig emelkedik. Az üvegtárgyaknál viszont minden tétel előre meghatározott kikiáltási árról indult. Ez több okkal is magyarázható, de hogy jobban értsük, idézzünk fel egy másik jellemzőt is.

A 20. század elejéről származó, Julien France szignójával ellátott, francia, art deco stílusú opál üveg tál
A 20. század elejéről származó, Julien France szignójával ellátott, francia, art deco stílusú opál üveg tál
Fotó: Antikvarium.hu

A fizikai árverések záros határidő (1–3 óra) alatt lezajlanak, attól függően, hány tétel vár a licitálókra. Ezenkívül komoly érzelmi töltésük van. A licitversenyek során szinte tapintható a feszültség, és ez 2-300 tétel esetében legalább a felénél így van. A nagy „összecsapások” végén, a leütés után nem ritka a tapsvihar.

Az internetes árveréseken nincs személyes jelenlét. Nem is lehet, hiszen azok egy hétig vagy akár tíz napig is tartanak. Nincs érzelem. Nincs izgalom. Csak üzleti megfontolás. Verseny persze van, stratégia is, de egészen másképp működik, mint a hagyományos árveréseken (ahol ugyancsak van stratégia, de mindezt felülírja a gyors döntéskényszer). Aki nem lép gyorsan, az biztosan veszít.

Tíz nap alatt viszont nem kell sietni. Ezeken az internetes árveréseken más a stratégia, és ezt sokan tudják, sokan élnek vele. A mostani árverésen minden tételnek volt egy előre meghatározott induló ára. Az árverés félidejében a tételek fele még nem kapott érvényes licitajánlatot. Amelyik igen, az is csak a kikiáltási áron „szomorkodott”. Ez nem meglepő. A stratégia arra épül, hogy az utolsó érvényes ajánlat legyen a befutó. Nem az a cél, hogy az első órában tegyünk egy magas ajánlatot, amivel elriasztunk másokat. Mert megeshet, hogy az utolsó percben befut az ellenajánlat – akár egymillió-egy forinttal – és akkor vesztettünk. Még ha azt mondogatjuk is, hogy megmaradt a pénzünk, az érzelmi veszteség gyakran nagyobb: nem szereztük meg a vágyott darabot.

Ezért volt, hogy az árverés félidejében úgy tűnt, 60 tételre senki nem licitál – valójában csak kivártak.

Okosan belőtt árak 

A fizikai árveréseken is előfordul hasonló helyzet. A végén, ha maradnak el nem kelt tételek, az árverésvezető megkérdezi, van-e, amit a közönség visszakérne. Többnyire van. Ilyenkor már kevesebben maradnak a teremben: a sikeres vevők távoznak, sokan pedig csak a hangulat miatt maradtak. A visszakért tételek gyakran kikiáltási áron megszerezhetők – de nem mindig. Előfordul, hogy másvalaki is hasonló szándékkal maradt, és új licitverseny indul. Így a jó üzlet könnyen elúszik. Az árverés addig tart, amíg a vezető hivatalosan le nem koppintja. (Zárójelben: még ezután is lehetnek lehetőségek a kitartó gyűjtők vagy tapasztalt műkereskedők számára.) Talán egyszer érdemes lenne egy áttekintésben összefoglalni az árverések lélektanát – különösen most, hogy közelednek a tavaszi nagyaukciók.

Visszatérve az antikvárium által lebonyolított díszüveg-árverésre: a gyűjtemény 120 tételéből alig több mint húsz nem kelt el (félidőben még 60 körül volt ez a szám), az elkelt darabok többsége pedig a kikiáltási ár táján fejezte be pályafutását. Ez arra utal, hogy az egyes darabok beárazásakor nem a kockázatvállalás, hanem a biztos és kiegyensúlyozott üzleti eredmény volt a cél. Ez csak feltételezés, de a végeredmény ezt valószínűsíti. Nézzünk néhány példát.

Az árverés legmagasabb áron elkelt tétele egy XX. század eleji, úgynevezett Cameo váza volt. Ez a többrétegű, savmaratott anyagból készült díszüveg matt, sima külső réteggel és színezett belsővel. A körbefutó növényi ornamentika a szecesszió stílusát tükrözi, megoldásában és színezésében egyaránt. A 30 centiméter magas és 11 centiméter széles (körülbelül 34,5 cm kerületű) váza 148 ezer forintos kikiáltási áron kelt el (plusz jutalék).

 

A 20. század elejéről származó, bordó-rózsaszín, szecessziós stílusú, jelzett Cameo üveg váza
A 20. század elejéről származó, bordó-rózsaszín, szecessziós stílusú, jelzett Cameo üveg váza
Fotó: Antikvarium.hu

A második legmagasabb árat egy 32 centiméteres Králik váza érte el. A darabot a cseh Wilhelm Kralik Sohn üvegmanufaktúra készítette 1900-ban. A Monarchia korában Csehország világszinten ismert volt üvegkészítéséről. Ez a váza 138 ezer forintos kikiáltási árról indulva 138 100 forintért kelt el – itt visszaköszön a licitálási stratégia.

Aranysárga, irizált, szecessziós stílusú Kralik üveg váza
Aranysárga, irizált, szecessziós stílusú Kralik üveg váza
Fotó: Antikvarium.hu

További Králik vázák is 100-120 ezer forint között keltek el. Jogos helyet kapott közöttük egy valódi Moser váza is, amely szintén Monarchia-beli, cseh gyártmány. A 25 cm magas, 15 cm széles, 1920-as art deco darab 120 ezer  forintért cserélt gazdát. A Moser gyár 1857-től működik, csúcskorszaka a századforduló volt – szecessziós és art deco tárgyai ma is keresettek.

1920 körül készült, 25 cm magas, csiszolt, színtelen kristályból készült, art deco stílusú Moser üveg váza
1920 körül készült, 25 cm magas, csiszolt, színtelen kristályból készült, art deco stílusú Moser üveg váza
Fotó: Antikvarium.hu

Alacsonyabb, de figyelemre méltó árkategóriában keltek el a parádi üveggyár darabjai – például egy jellegzetes váza 32.000 forintért. A XVIII. században alapított gyár fénykora az 1970-es évekre esett. Az árverésen muranói üvegek is szerepeltek – nem a XVII–XVIII. századból, hanem a XX. század közepéről –, így 100 ezer forint körüli áron keltek el.

Az el nem kelt tételek közül érdemes megemlíteni egy XIX. századi biedermeier vázát, egy Moser art deco hamutartót, valamint egy 14 centiméter magas, 1850-es biedermeier vázapárt überfang csiszolással – mindegyik 32 ezer forintos indulóáron maradt meg.

Címkék: Kultúra Aukció

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra A vagyonadó kivágta a biztosítékot a műgyűjtőknél
Kormos Olga | 2026. október 13. 11:09
Gróf Andrássy Gyula, Kernstok Károly és Petrovics Elek véleményének felidézése után után Molnos Péter művészettörténész a sajátját is közzétette a tervezett vagyonadó műtárgyakat és műgyűjteményeket érintő rendelkezéseiről. 
Kultúra Óriási hiba a vagyonadó kivetése, a műkincsek megsarcolása – véli a művészettörténész
Kormos Olga | 2026. október 12. 14:10
A vagyonadó kapcsán sokan elmondták véleményüket a vagyonadó mellett és ellen. Molnos Péter művészettörténész az ellenzők táborához csatlakozva most nem másokat, mint egykori történelmi személyiségek gondolatait hívta segítségül. Ezek után fogja majd megosztani a saját véleményét a műkincsek tervezett megadóztatása kapcsán.
Kultúra Levágta Luke Skywalker kezét, most eladó Darth Vader fénykardja
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:21
Legalább egymillió dollárt, átszámítva több mint 300 millió forintot várnak Darth Vader eredeti filmes fénykardjáért egy novemberi árverésen. A Star Wars-relikviák piacán egyre nagyobb összegek cserélnek gazdát: júliusban Luke Skywalker fénykardja és levágott keze rekordot jelentő 3,75 millió dollárért kelt el.
Kultúra Megvan a döntés: ő a legújabb irodalmi Nobel-díjas
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 13:34
Anne Carson kanadai költő és író kapta a 2026-os irodalmi Nobel-díjat – jelentette be csütörtökön az elismerést megítélő svéd bizottság.
Kultúra Hankó Balázst követi egykori kolléganője a börtönbe
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 17:18
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája az NKA-ügyben meggyanúsított másik személy letartóztatását – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. Sajtóértesülések szerint az érintett Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára, akit az MTI tudósítója is látott a Kecskeméti Járásbíróságon, amint vezetőszáron kísérték.
Kultúra Lehet még a 17 milliárdon felül is? Öt évre visszamenőleg vizsgálja az NKA-t a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 10:52
Öt évre visszamenőleg vizsgálják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működését és támogatási döntéseit – mondta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádióban.
Kultúra Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:04
Tóth Máté energiajogász megkapta a bizalmat, a másik két ellenzéki jelöltet viszont elkaszálta a kormánypárti többség.
Kultúra Pozsonyi zsidó örökség és egy „árva” Tóra-tekercs hazatérése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:45
A pozsonyi zsidó múlt és jelen fontos helyszíneit járta be a szeptember eleji Shalom Chaverim – Békesség, barátaim rendezvénysorozat. A program legemlékezetesebb mozzanata egy különleges, pontosan nem azonosítható eredetű Tóra-tekercs ünnepélyes elhelyezése volt a pozsonyi Várban.
Kultúra Neves német elismerést kapott Krasznahorkai László
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 8. 17:17
Krasznahorkai László Nobel-díjas magyar író kedden Berlinben átvette a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal (Grosse Verdienstkreuz mit Stern) kitüntetést.
Kultúra Műkincs mint státuszszimbólum: hogyan lett befektetés a magyar festészetből?
Jankó Judit | 2026. augusztus 22. 16:56
Az elmúlt negyed évszázad a magyar műkereskedelem történetében látványos szerkezeti és szemléletbeli változásokat hozott. A 2000-es évek elején még erősen lokális, viszonylag szűk gyűjtői körre épülő piac mára jóval nyitottabbá, professzionálisabbá és nemzetközileg is jobban integrálttá vált. Bár a globális trendek – pénzügyi válságok, digitalizáció, befektetési szempontok erősödése – jelentősen befolyásolták a hazai folyamatokat, a magyar piac mindvégig megőrizte sajátos karakterét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG