Egy vázáért 148 ezret is adtak – kalapács alá kerültek az üvegkincsek

Ritkán adódik ilyen alkalom, ezért érdemes az átlagosnál jobban odafigyelni: üvegárverést tartott az antikvarium.hu, amely korábban már több internetes könyvárverést rendezett. Ezúttal azonban díszes, szépen megmunkált, egyedi, főként szecessziós és art deco stílusú üvegtárgyak kerültek kalapács alá. Fontos megemlíteni, hogy a 120 tételből álló kollekció egyetlen tulajdonos gyűjteményéből származott. Az aukciót az antikvárium a megszokott módon, internetes formában bonyolította le, ahogyan máskor könyvek esetében is rendszeresen teszi.

Ez úgy zajlik, hogy az árverező cég, miután a gyűjtemény tulajdonosa átadta a tételeket, minden darabról fotót készít, tudományos alapossággal feldolgozza azokat – természetesen a tulajdonos segítségével. Hiszen egy ilyen gyűjtemény mögött alapos utánajárás áll: mikor és hol készült, milyen története van. Aki műtárgyat vásárol, szinte biztosan utánanéz stílusnak, alkotónak, korszaknak, így idővel maga is szakértővé válik.

Amikor a szövegek és képek elkészülnek, az anyag kikerül az aukciós ház oldalára, és meghirdetik az árverést. Általában tíznapos határidőt szabnak. Ezúttal azonban volt egy különbség a könyvárverésekhez képest: ott minden tétel 1 forintról indul, ami bevált stratégia – a licitálás gyakran milliós magasságig emelkedik. Az üvegtárgyaknál viszont minden tétel előre meghatározott kikiáltási árról indult. Ez több okkal is magyarázható, de hogy jobban értsük, idézzünk fel egy másik jellemzőt is.

A fizikai árverések záros határidő (1–3 óra) alatt lezajlanak, attól függően, hány tétel vár a licitálókra. Ezenkívül komoly érzelmi töltésük van. A licitversenyek során szinte tapintható a feszültség, és ez 2-300 tétel esetében legalább a felénél így van. A nagy „összecsapások” végén, a leütés után nem ritka a tapsvihar.

Az internetes árveréseken nincs személyes jelenlét. Nem is lehet, hiszen azok egy hétig vagy akár tíz napig is tartanak. Nincs érzelem. Nincs izgalom. Csak üzleti megfontolás. Verseny persze van, stratégia is, de egészen másképp működik, mint a hagyományos árveréseken (ahol ugyancsak van stratégia, de mindezt felülírja a gyors döntéskényszer). Aki nem lép gyorsan, az biztosan veszít.

Tíz nap alatt viszont nem kell sietni. Ezeken az internetes árveréseken más a stratégia, és ezt sokan tudják, sokan élnek vele. A mostani árverésen minden tételnek volt egy előre meghatározott induló ára. Az árverés félidejében a tételek fele még nem kapott érvényes licitajánlatot. Amelyik igen, az is csak a kikiáltási áron „szomorkodott”. Ez nem meglepő. A stratégia arra épül, hogy az utolsó érvényes ajánlat legyen a befutó. Nem az a cél, hogy az első órában tegyünk egy magas ajánlatot, amivel elriasztunk másokat. Mert megeshet, hogy az utolsó percben befut az ellenajánlat – akár egymillió-egy forinttal – és akkor vesztettünk. Még ha azt mondogatjuk is, hogy megmaradt a pénzünk, az érzelmi veszteség gyakran nagyobb: nem szereztük meg a vágyott darabot.

Ezért volt, hogy az árverés félidejében úgy tűnt, 60 tételre senki nem licitál – valójában csak kivártak.

Okosan belőtt árak 

A fizikai árveréseken is előfordul hasonló helyzet. A végén, ha maradnak el nem kelt tételek, az árverésvezető megkérdezi, van-e, amit a közönség visszakérne. Többnyire van. Ilyenkor már kevesebben maradnak a teremben: a sikeres vevők távoznak, sokan pedig csak a hangulat miatt maradtak. A visszakért tételek gyakran kikiáltási áron megszerezhetők – de nem mindig. Előfordul, hogy másvalaki is hasonló szándékkal maradt, és új licitverseny indul. Így a jó üzlet könnyen elúszik. Az árverés addig tart, amíg a vezető hivatalosan le nem koppintja. (Zárójelben: még ezután is lehetnek lehetőségek a kitartó gyűjtők vagy tapasztalt műkereskedők számára.) Talán egyszer érdemes lenne egy áttekintésben összefoglalni az árverések lélektanát – különösen most, hogy közelednek a tavaszi nagyaukciók.

Visszatérve az antikvárium által lebonyolított díszüveg-árverésre: a gyűjtemény 120 tételéből alig több mint húsz nem kelt el (félidőben még 60 körül volt ez a szám), az elkelt darabok többsége pedig a kikiáltási ár táján fejezte be pályafutását. Ez arra utal, hogy az egyes darabok beárazásakor nem a kockázatvállalás, hanem a biztos és kiegyensúlyozott üzleti eredmény volt a cél. Ez csak feltételezés, de a végeredmény ezt valószínűsíti. Nézzünk néhány példát.

Az árverés legmagasabb áron elkelt tétele egy XX. század eleji, úgynevezett Cameo váza volt. Ez a többrétegű, savmaratott anyagból készült díszüveg matt, sima külső réteggel és színezett belsővel. A körbefutó növényi ornamentika a szecesszió stílusát tükrözi, megoldásában és színezésében egyaránt. A 30 centiméter magas és 11 centiméter széles (körülbelül 34,5 cm kerületű) váza 148 ezer forintos kikiáltási áron kelt el (plusz jutalék).

A második legmagasabb árat egy 32 centiméteres Králik váza érte el. A darabot a cseh Wilhelm Kralik Sohn üvegmanufaktúra készítette 1900-ban. A Monarchia korában Csehország világszinten ismert volt üvegkészítéséről. Ez a váza 138 ezer forintos kikiáltási árról indulva 138 100 forintért kelt el – itt visszaköszön a licitálási stratégia.

Alacsonyabb, de figyelemre méltó árkategóriában keltek el a parádi üveggyár darabjai – például egy jellegzetes váza 32.000 forintért. A XVIII. században alapított gyár fénykora az 1970-es évekre esett. Az árverésen muranói üvegek is szerepeltek – nem a XVII–XVIII. századból, hanem a XX. század közepéről –, így 100 ezer forint körüli áron keltek el.

Az el nem kelt tételek közül érdemes megemlíteni egy XIX. századi biedermeier vázát, egy Moser art deco hamutartót, valamint egy 14 centiméter magas, 1850-es biedermeier vázapárt überfang csiszolással – mindegyik 32 ezer forintos indulóáron maradt meg.