Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
A Fidesz csodafegyvere a választásokon: a közmunka
Privátbankár.hu | 2018. április 18. 16:33
Több százmilliárd forintot költött el közmunkára a kormány évente - mind a 2014. évi, mind az idei választási eredmények politikai szempontból visszaigazolják ezt a pénzt. A Policy Agenda a települések közmunkával való „érintettségét” vetette össze a Fidesz-KDNP lista támogatottságával.
Makro / Külgazdaság
Erdogan nem ér rá egy évig: azonnal teljhatalmat akar
Privátbankár.hu | 2018. április 18. 16:28
Több mint egy évvel előrehozták a törökországi választásokat - Erdogan szerint sürgősen szükség van arra, hogy teljhatalmat kapjon.
Makro / Külgazdaság
Eldőlt, hogyan ül be a parlamentbe az MSZP és a Párbeszéd
Privátbankár.hu | 2018. április 18. 14:18
A frakciószövetség vezetőjét is megválasztották.
Makro / Külgazdaság
Harc az ivóvízért: már az amerikai katonaság figyeli a zavargásokat
Káncz Csaba | 2018. április 18. 12:45
India, Marokkó, Irak és Spanyolország édesvíz-válsággal néz szembe. Az MIT tanulmánya szerint Ázsia minden más kontinensnél kevesebb egy főre jutó ivóvízzel rendelkezik. A vízzel összefüggő iráni zavargásokra már az amerikai katonai tervezők is felfigyeltek.
Makro / Külgazdaság
Történelmi csúcstalálkozóra készülnek – a végén elmarad?
Privátbankár.hu | 2018. április 18. 07:18
Még az is előfordulhat, hogy nem lesz Trump-Kim Dzsongun találkozó.
Makro / Külgazdaság
Itt a legújabb IMF jelentés: nagyobb fokozatra kapcsol Magyarország?
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 18:25
A Nemzetközi Valutaalap idén és jövőre is pozitívabb növekedést jelez előre a magyar gazdaság számára.
Makro / Külgazdaság
Merkel és Macron átírná Európa jövőjét - komoly reformok jönnek
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 17:20
A legfontosabb téma a válságkezelő valutaalap és a menekültrendszer kialakítása.
Makro / Külgazdaság
Titkos orosz-török paktum készült a háttérben?
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 12:42
Erdogan török elnök sok jel szerint nem győzhet az oroszok támogatása nélkül, sőt most felmerült, hogy egy komolyabb paktum részeként segítik egymást Szíriában. A hétvégi rakétatámadás után is inkább Putyinhoz húz. Az EU ráadásul ma bemutatja a legújabb jelentését Törökországról, aminek a kicsengése minden lesz, csak nem pozitív.
Makro / Külgazdaság
Áder felkérte Orbánt a kormányalakításra – megvan, mikor ül össze az Országgyűlés
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 10:15
Nincs meglepetés, kit kért fel az államfő.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas számlagyár bukott
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 09:55
A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették.
Makro / Külgazdaság
Ennyire lassú a posta? Befutott még egy gratuláció Orbánnak
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 08:50
Emmanuel Macron levele is megérkezett.
Makro / Külgazdaság
Gyűlnek a viharfelhők Putyin feje felett
Káncz Csaba | 2018. április 17. 08:18
Brutálisan nő az országon a nyugati politikai és pénzügyi nyomás, mindez párosul az oroszok egyre növekvő igényével a változásra. Nem jó jel, hogy Putyin egy stagnáló gazdaságot ural, miközben nincsen kijelölt utódja. A hagyományos orosz befolyási övezetnek számító Közép-Ázsiában Moszkva mára elvesztette vezető gazdasági pozícióját, miközben Kína növeli a hatalmi jelenlétét.
Makro / Külgazdaság
Huszpán Csaba őrült sok pénzzel lóg a NAV-nak
Privátbankár.hu | 2018. április 17. 07:30
Közel 2 milliárd forint adótartozásnál jár. Mégsem ő végzett a lista élén.
Makro / Külgazdaság
A válság után menteni kellett, mostanra hasítanak – kitalálod, melyik országról van szó?
Fellegi Tamás | 2018. április 16. 16:30
25 év után először költségvetési többlete lesz Portugáliának, miközben a válság után az országnak mentőprogramot kellett nyújtani. Beérett a fegyelmezett és a túlköltekezést megszüntető gazdaságpolitika, a GDP növekszik. Ezzel szinte minden ország rendbe jött az eurózónában, nem véletlen, hogy megnőtt a közös valuta iránti bizalom.
Makro / Külgazdaság
Rejtélyes afrikai betegség fertőz Ausztráliában - hogy került oda?
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 16:07
Rejtélyes húsevőfekély-járvány miatt aggódnak az orvosok a délkelet-ausztráliai Victoria államban, ahol az elmúlt négy évben 400 százalékkal nőtt a Buruli-fekély eseteinek száma.
Makro / Külgazdaság
Mit csinál valójában Brüsszelben Soros? Szijjártó Péter megfejtette
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 15:44
A magyar külügyminiszter szerint Soros egyetlen célja, hogy megbüntesse a magyar embereket azért, mert a Fideszre szavaztak. Az biztos, hogy Soros és Timmermans találkozóján nem fogják sokat dicsérni a magyar kormányt.
Makro / Külgazdaság
India gazdasági növekedése a 10 százalékot is elérheti
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 15:30
Az indiai gazdaság már most is 7 százalékkal növekszik, és egyik legnagyobb cégének vezetője szerint a mérték akár kétszámjegyűre is felszaladhat.
Makro / Külgazdaság
Újabb csapások Kínára – Trump végre felébredt?
Káncz Csaba | 2018. április 16. 12:25
Az új kínai szankciók alatt nyögő amerikai agrár-lobbik meggyőzték Trumpot, hogy térjen vissza az ázsiai szabadkereskedelmi övezetbe. Az elnök mintha azt is lassanként felismerné, hogy ez illeszkedik a Kína elleni katonai tervekhez is. Eközben az amerikai kereskedelmi intézkedések megpróbálják hátráltatni Peking „Made in China 2025” technológiai fejlesztési programját.
Makro / Külgazdaság
Modernkori rabszolgatartás Lengyelországban? Leleplező videó jelent meg
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 10:39
Két évig nyomoztak a brit újságírók, modernkori rabszolgatartást találtak - Európában is.
Makro / Külgazdaság
Hajszálra a világháború: azon múlik, hogy mennyire pontosan céloznak?
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 08:15
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztetett: káosz törhet ki a nemzetközi kapcsolatokban, ha a nyugati országok tovább támadják Szíriát. Az amerikaiak már nem tárgyalnak többé Aszaddal, az oroszok ellen pedig órákon belül újabb szankciókat jelentenek be. A franciák szerint nem üzentek hadat a légicsapással Szíriának, csak rendet raktak - és egyébként se találtak el egy oroszt sem.
Makro / Külgazdaság
Nagy terve van a németeknek - mihez kezdenek a magyar kormánnyal?
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 18:41
A működőképes Európai Unió érdekében szoros együttműködésre van szükség a közösség kelet-európai tagállamaival - mondta Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt megbízott elnöke.
Makro / Külgazdaság
Százezrek tüntetnek: engedjék szabadon a bebörtönzött politikusokat!
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 16:03
Nem csak Magyarországon volt egy hatalmas tüntetés mostanában.
Makro / Külgazdaság
Vészjósló fenyegetés: van, amit nem tűrnek meg Szíriában
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 14:02
Egyelőre nem rendszerváltást akartak, csak figyelmeztettek a szíriai kormány erői ellen végrehajtott akciókkal.
Makro / Külgazdaság
Változik a vállalatok élete: élesítették a NAV csodafegyverét
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 12:08
Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani.
Makro / Külgazdaság
Véget ért a választás – meddig csúfítják az utcát a plakátok?
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 11:47
Három hete maradt a jelölteknek és a pártoknak, hogy eltakarítsák a választás nyomait.
Makro / Külgazdaság
Megtelt az utca: több tízezren vonultak ki tüntetni
Privátbankár.hu | 2018. április 15. 09:28
Az Operától a Kossuth térig állt a sor, de nem ettől volt páratlan a tegnapi megmozdulás.
Makro / Külgazdaság
Stratégiát váltottak - még veszélyesebb vírusok leselkednek ránk?
Privátbankár.hu | 2018. április 14. 14:36
Az év első három hónapjában a Kaspersky Lab kutatói nagymértékű APT aktivitást észleltek főként Ázsiában – a kiberincidensek több mint 30 százalékát sorolhatjuk ide az első negyedév időszakából. A közel-keleti régióban is megfigyelhető volt az APT-k tevékenysége, számos új technikával kiegészülve. De milyen trendek várhatók?
Makro / Külgazdaság
Putyin magyarázatot követel – egész Európa az oroszok ellen fordul?
Privátbankár.hu | 2018. április 14. 12:22
Nem sokat teketóriázott az amerikai elnök, és egy korábbi elnapoló rendeletet követően tegnap este mégis légicsapást intézett néhány szír célponttal szemben. Az akció inkább megfélemlítés és erőfitogtatás volt az oroszoknak. Európában többen az Egyesült Államok pártját fogják, Oroszország magyarázatot követel.
Makro / Külgazdaság
Ennyit a tárgyalásokról: Trump lebombázta Szíriát
Privátbankár.hu | 2018. április 14. 08:25
Az amerikai elnök szerint bizonyíthatóan vegyifegyver-támadást követett el Damaszkusz, majd órákon belül foganatosította a válaszcsapást is. Nagy-Britannia üdvözölte a gyors és hatékony bombázást, az oroszok ugyanakkor válaszlépéssel fenyegettek. Trump végül tényleg háborút akar Oroszországgal?
Makro / Külgazdaság
Az orosz parlament kitalálta, hogyan álljanak bosszút az amerikaiakon
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 16:11
Az orosz parlament válasza az amerikai szankciókra: nem csak egyes árukra és szolgáltatásokra jönne korlátozás, hanem simán gyártanának amerikai termékeket a jogtulajdonosok beleegyezése nélkül is. A Kreml még nem bólintott rá a törvényjavaslatra.
Makro / Külgazdaság
Az oroszok migránshullámmal fenyegetik Európát, ha az amerikaiak támadnak
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 16:03
Oroszország reméli, hogy a nyugati országok nem szánják rá magukat az iraki vagy a líbiai forgatókönyv szerinti "kalandra" Szíriában.
Makro / Külgazdaság
Fontos találkozója lesz Soros Györgynek
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 14:45
A milliárdos üzletember jövő héten Brüsszelbe utazik.
Makro / Külgazdaság
Ketyeg az orosz-amerikai háborús időzített bomba – már Kína is fenyegetőzik
Káncz Csaba | 2018. április 13. 13:52
Összecsapás készülődik az eurázsiai tengely és az angolszász térség között. Berlin bölcsen ki akar maradni ebből a vérzivatarból. Kína a jelek szerint szinte azonnal belesodródna a globális konfliktusba Tajvan lerohanásával.
Makro / Külgazdaság
Egyik kezével simogat, másikkal üt: mire készül Trump?
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 13:04
Kőkeményen beszólt a tagállamoknak, de azért mégis újraélesztené a TPT-t.
Makro / Külgazdaság
Lassan megtelnek a börtönök – az egész ország a terroristákkal van?
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 12:08
Újabb több tucat katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban.
Makro / Külgazdaság
Valami történt: hirtelen fékezett egyet az építőipar
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 11:12
Kitartott a növekedés, de lényegesen elmaradt az év elején látottaktól.
Makro / Külgazdaság
Kivár Amerika – mégsem bombázzák porrá Szíriát?
Privátbankár.hu | 2018. április 13. 07:29
Donald Trump elhalasztotta a döntést, újra összeülhet a nemzetbiztonsági tanács.
Makro / Külgazdaság
Újraéled a föld tüdeje: kakaó pótolhatja az őserdőt
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 21:47
Évtizedek óta a világ egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófáját jelenti az Egyenlítő menti őserdők kivágása, ezzel a légkör egyik legnagyobb széndioxid-elnyelőjének fokozatos megszüntetése. Az egyik fő terület az Amazonas medencéje, ahol már eddig is korlátozták az erdőirtást, de most olyan erdőt telepítenek, ami egyúttal haszonnövény is.
Makro / Külgazdaság
Komoly vizsgálat alá vennék Orbánék legfontosabb törvényét
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 13:50
A Velencei Bizottsághoz kerülhet a Stop Soros törvénycsomag.
Makro / Külgazdaság
Milyen migránsok? Kiderült, kik árasztják el Németországot
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 13:25
Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben.
Makro / Külgazdaság
Megvan, miért nyertek Orbánék – ezért szavaztak rájuk annyian
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 12:11
Egyszerű, gazdasági magyarázat is akad a kétharmadra.
Makro / Külgazdaság
Magyarország a jogállamiságot tiporja – Szijjártó kiakadt
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 10:47
A miniszter visszaszólt az Európai Parlament jelentésére.
Makro / Külgazdaság
Katasztrofális a helyzet Magyarországon: ledobják az uniós atombombát?
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 10:30
Nagyon nem örülnek az Európai Parlamentben.
Makro / Külgazdaság
Özönlenek a gratulációk Orbánnak - még Mongólia is írt
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 09:24
Angela Merkelen kívül igazán fajsúlyos politikai szereplő egyelőre nem nagyon van a listán - írtak viszont Mongóliából és a Seychelles-szigetekről.
Makro / Külgazdaság
Az oroszok zöld lámpát adnak Magyarországnak a NATO fellazításához
Káncz Csaba | 2018. április 12. 08:29
Az orosz biztonságpolitikai honlap szerint a magyar és az olasz választási eredmények megváltoztatták a NATO-n belüli erőegyensúlyt. A fölényes választói felhatalmazással az új magyar és olasz kormány ellenállhat az amerikai nyomásnak és megvédheti álláspontját. Az elemzés arra utal, hogy Moszkva a magyarok és az olaszok aktív közreműködésére számít az euróatlanti védelmi szervezet integrációjának fellazításához, valamint Washington befolyásának csökkentéséhez.
Makro / Külgazdaság
Megvan az időpont, mikor alakul meg az új parlament – ez lesz az első lépésük
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 07:55
Egy hónap múlva már összeül az új Országgyűlés.
Makro / Külgazdaság
A bivalyerős gazdaság extra kamatemelést hozhat - meddig lehet tétlenül nézni?
Privátbankár.hu | 2018. április 12. 07:46
A Fed úgy látja: jó növekedési pályán halad az amerikai gazdaság és az infláció is a cél felé közelít, ami akár a monetáris szigorítási pálya megemelését, azaz a vártnál több vagy gyakoribb kamatemelést is indokolttá tehet - ez derül ki a legutóbbi, kamatemeléssel végződő ülés most kiadott jegyzőkönyvéből. Európában közben még arról sincs szó, hogy idén elkezdenék a kamatemeléseket.
Makro / Külgazdaság
Új szövetségeseket keres? Furcsa látogatásra megy Putyin
Privátbankár.hu | 2018. április 11. 17:42
A tervek szerint júniusban találkozik a dél-koreai miniszterelnökkel.
Friss
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Hol drágulnak átlag felett a lakások Magyarországon?
13:13
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
Ötmilliárd forintról van szó. 


