A Brexit-népszavazás óta késhegyre menő vita folyik a szigetországban arról, hogy ki a hordozója a demokratikus népakaratnak? A nép dönt és a kormányra hagyja a végrehajtást? Vagy éppenséggel a világ legrégebbi parlamentje és annak 650 képviselője az illetékes?
Kritikus órák
A tegnap és ma zajló kétnapos szavazás a parlament alsóházában az EU kilépési törvényről (EU Withdrawal Bill) azt hivatott biztosítani, hogy a jövő márciusban lezáródó Brexit folyamat után ne zuhanjon az ország egy törvénykezési lyukba. A Brexit ellenzői az utóbbi hónapokban sikeresen használták ki ezt a folyamatot arra, hogy May miniszterelnököt engedményekre kényszerítsék a parlamenttel szemben. A múlt hónapban a felsőház már 14 olyan törvénymódosítással állt elő, amellyel most az alsóháznak foglalkozni kell.
Közülük kettő messze ható következményekkel járhat. Az első szerint az Egyesült Királyságnak a Brexit után az Európai Gazdasági Térség (EEA) részének kell maradni – úgy, mint Norvégiának és ezzel Brüsszellel szoros szövetségben. Még súlyosabb kimenetelű az a módosítási javaslat, amely szerint a kormányfőnek november 30-ig meg szavaztatni a parlamenttel a Brexit végső megállapodását, amelyet az Európai Tanács várhatóan októberben hagy jóvá. Ha a parlament ezt elveti – ami teljes mértékben elképzelhető – akkor a kormánynak újra kell kezdenie a tárgyalást Brüsszellel, vagy egy új Brexit népszavazást kell kiírnia.
Ha tehát a héten az alsóház megszavazza ezeket a módosításokat, akkor a parlament komoly beleszólást kap a tárgyalásokba és a konzervatív Maynek egy jóval puhább kilépésről kell tárgyalnia Brüsszellel. A kemény-Brexit hívei érzik a vesztüket. Bill Cash képviselő szerint ezek a módosítások aláássák a brit kormány hatalmát és ez megengedhetetlen ebben a történelmi pillanatban.
A forrófejű kemény-Brexit híveknek – köztük Boris Johnson külügyminiszternek – ráadásul egyre erősebb a gyanújuk, hogy May horribile dictu egy pragmatista, aki tétlenséggel akarja bebiztosítani a puha-Brexitet. Ő ezek szerint legalább felismerte, hogy egy új kereskedelmi- és politikai megállapodás megkötése az EU-val legalább 5 évet vesz igénybe. May a jelek szerint el akarja odázni a Brexitet, hogy az ország addig az EU egységes piac része maradhasson.
Washington kihasználja London gyengeségét
May azt is felismerte mára, hogy az Egyesült Államoktól Trump elnöksége alatt semmiféle kivételes elbánásra sem számíthat. Az amerikai elnök sajtóértesülések szerint nem volt hajlandó találkozni May-el négyszemközt a kanadai G7 csúcs alatt. Trump állítólag legutóbbi telefon-beszélgetésük alatt alaposan felidegesítette magát May kioktató stílusán.
|
| Káncz Csaba |
De összességében is elmondható, hogy az 1956-os Szuez-válság óta nem zuhant ilyen mélyre London és Washington viszonya. Bár a Trump-kormányzat retorikailag támogatja a Brexitet, valójában azonban kíméletlenül kihasználja London sérülékenységét, így azt, hogy most új kereskedelmi szerződéseket kell kötnie. Gyakorlatilag a Trump és csapata visszaél azzal a helyzettel, hogy Londonnak kevesebb hatalma lett az EU-n kívül és most a WTO-hoz kell csatlakozni önálló államként.
Így most komoly engedményekre kényszeríti a kereskedelmi és szolgáltatási szektorokban. A kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon az amerikai szabályozási környezetet akarja Londonra kényszeríteni, amely aztán sokkal nehezebbé teszi majd az angol megállapodást az EU többi államával. Washington tehát Londont sokkal inkább egy könnyű prédaként kezeli, mintsem stratégiai szövetségest. Mindennek végeredményeként aztán Jeremy Corbyn, az Amerika- és NATO-ellenes brit munkáspárti vezér megnyerheti a következő választásokat, még mélyebb válságba taszítva London és Washington kapcsolatát.
Káncz Csaba jegyzete.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elítélte a megnyilvánulást. 
