Angus Deaton a The Great Escape: health, wealth, and the origins of inequality című könyvéhez írt ajánlót a voxeu.org számára. Ebben kitér arra: a demográfus Samuel Preston közel 40 éve írta meg híres munkáit a várható élettartam és az egy főre jutó jövedelem növekedése közötti összefüggésekről. Megállapításai javarészt ma is helytállóak, ezért is érdemes áttekinteni, hogyan változott a világ egészségügyi helyzete az elmúlt 4 évtizedben.
A 60-as évek óta szinte a világon szinte mindenhol növekedett a várható élettartam. Ez részben a technikai fejlődés, részben pedig a jobb jövedelmi helyzet eredménye. Némi képzavarral élve azt mondhatjuk, hogy a halál „öregszik”, a főként gyermekeket tizedelő nagy járványok helyett ma krónikus időskori betegségek jelentik a fő halálozási okot.
Érdekes megjegyezni, hogy India jelenlegi egy főre jutó jövedelme megegyezik a háború utáni Skóciáéval, a várható élettartam azonban jóval magasabb. Az első világháború utáni Angliában magasabb volt a csecsemőhalandóság, mint manapság a Szaharától délre fekvő legszegényebb államokban.
Katasztrófák a fejlődés útjában
A fejlődést sajnos időről időre súlyos katasztrófák vetették vissza. A 60-as évek óta Kína óriási javulást ért el a várható élettartam területén, de ez nem egy folyamatos, szerves fejlődés eredményeként ment végbe, hanem egyszerűen a Mao elhibázott politikája által kiváltott éhezés megszűnésének volt köszönhető. A „Nagy Ugrás” során erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság elhanyagolása által okozott élelmiszerhiány szerény számítások szerint is legalább 30 millió ember életét követelte.
Természetesen nem csak a rossz vezetők és hibás döntések okoztak demográfiai katasztrófákat, Fekete Afrikában a HIV/AIDS járvány egy évtized alatt az '50-es évek szintjére vetette vissza a várható élettartam mutatószámát.
Aki gazdagabb, tovább él
Mind az egy főre jutó éves jövedelem, mint a várható élettartam hatalmas egyenlőtlenségeket mutat a Föld országai közt, és a két mutatószám között erős pozitív korreláció van. Ahol az egy főre jutó jövedelem 300 dollár környékén mozog, ott jellemzően 30 év körüli a várható élettartam, míg 40 000 dolláros jövedelemszintnél 80 évnél hosszabb életben reménykedhet az átlagember.
|
| A függőleges tengelyen a várható élettartam, a vízszintes tengelyen az egy főre eső GDP 2005-ös árakon, dollárban Angus Deaton grafikonján. |
A professzor írása szerint az egyenlőtlenségek történelmi okokra, egészen pontosan az 1750-es évekre vezethetők vissza, amikor Angliában és Észak illetve Nyugat-Európában tartós gazdasági növekedés, és ennek folyományaként demográfiai robbanás indult meg, amelynek köszönhetően a régió tartósan elhúzott a világ többi részétől.
Ami a jövőre vonatkozó kilátásokat illeti, nem igazolódott be az a félelem, hogy a növekedés lassulása kedvezőtlen hatással lesz a várható élettartam alakulására. A dohányzás visszaszorulása, valamint a szív és érrendszeri betegségek megelőzését szolgáló egyre hatékonyabb terápiák az elmúlt fél évszázadban a halandóság rohamos csökkenéséhez vezettek. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek rendkívül olcsók, ezért várhatóan egyre jobban el fognak terjedni a közepes jövedelmű országokban is, ahol a nagy járványok már viszonylag kevés áldozatot szednek. Jó esély mutatkozik rá, hogy az elkövetkező 50 évben az emberiség hasonló sikereket fog elérni a rák gyógyításában, mint a szív és érrendszeri betegségek tekintetében az elmúlt fél évszázadban.
Sajnos a rákellenes kezelések meglehetősen drágák, tehát a jövőben az egészségért és a hosszabb életért minden valószínűség szerint a jólét nagyobb szeletéről kell majd lemondani - írja a professzor.
Gyerekek halnak meg 100 éve gyógyítható betegségekben
Az erkölcsileg leginkább aggasztó egyenlőtlenségek jelenleg a gazdag és szegény országok közt állnak fenn. Afrikai országokban kisgyermekek halnak meg olyan betegségekben, melyek már közel egy évszázada gyógyíthatók. 750 millió ember él napi egy dollárnál alacsonyabb jövedelemből, annyian, mint az USA és az Európai Unió lakossága együttvéve.
A fejlett országok társadalmai meglehetősen kis erőfeszítéssel jelentősen javíthatnának nélkülöző embertársaik helyzetén. Az azonban egy külön cikk témája lehetne, hogy milyen káros hatások érik azokat a polgárokat, akiknek kormányát tartósan a külföld segélyezi.
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. 
