1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Miközben a világ feszülten figyeli a vasárnapi görög választás fejleményeit, hétfőn már kezdődik Mexikóban a G20 konferencia, ami természetesen elsősorban az európai válsággal foglalkozik. Terítéken lesz ezen kívül a fenntartható fejlődés és elképzelhető az is, hogy vitáznak a résztvevők az IMF-tartalékok feltöltéséről. Rendkívül fontos szerepet kaphatnak a segélyszervezetek, az éhínség visszaszorítása, de nem marad ki a témák közül a szíriai és az iráni konfliktus sem. A fórumnak tízezer résztvevője lesz, ebből háromezer az újságíró.

Az Egyesült Államok a globális növekedés elősegítését szeretné a kétnapos G20-tanácskozás fő témájának Mexikóban - közölte az Obama-kormányzat illetékese. Az amerikai elnök tanácsadója szerint a világgazdaság növekedése és a krízis megállítása most a legfontosabb kérdés, ezen belül is az európai válság megoldására kell koncentrálni elsősorban. Barack Obama hétfőn utazik a mexikói Los Cabosba, ahol kedden találkozik a világ 20 legbefolyásosabb országának a vezetőivel, köztük olyan feltörekvő országokéival, mint Brazília, Dél-Korea és India. A találkozó fókuszában az európai válság lehetséges megoldásai lesznek. Az amerikai álláspont szerint a növekedés elősegítését kell a középpontba állítani és kevésbé a megszorításokat. Várhatóan részletesen tárgyalnak a szír és iráni konfliktusokról is. A találkozót különösen izgalmassá teheti a vasárnapi görög választás kimenetele, aminek eredményét nem biztos, hogy a következő napokban egyértelműen lehet tudni. A MarketWatch által megszólaltatott elemző szerint ha még napokig nincs eredmény, illetve ismét patthelyzet alakul ki a választás nyomán, az éppen olyan rossz hatással lesz a piacokra, mintha az eurót ellenző pártok kerülnének kormányra.

Az áprilisban az IMF és a Világbank közös konferenciáján a gazdasági válság megfékezéséhez szükséges alapba felajánlott 430 milliárd dollárnál többet szeretne látni a G20-csoport hamarosan kezdődő mexikói tanácskozásán a házigazda ország elnöke. Felipe Calderón szerint az IMF-tartalékok feltöltése kulcsfontosságú a hétfőn Los Cabosban kezdődő csúcstalálkozó sikerében, de nem számít arra, hogy az Egyesült Államok részt venne egy ilyen jellegű feltőkésítésben. A mexikói politikus szerint a válság megfékezésére "tűzfalat" kell kiépíteni. Ehhez azonban a Nemzetközi Valutaalapnak több pénzre van szüksége a tagországoktól, mint az áprilisban jelzett 430 milliárd dollár (341 milliárd euró). Calderón szerint az IMF-tartalékok feltöltése kulcsfontosságú a hétfőn Los Cabosban kezdődő csúcstalálkozó sikerében. Mindazonáltal nem számít arra, hogy az Egyesült Államok részt venne egy ilyen jellegű feltőkésítésben. "Azt várom, hogy nagyon fontos megállapodás születik az IMF-ről. Ez sok szempontból is jelentős lesz, elsősorban azért, mert lehetséges, hogy ez lesz a tőkésítésről szóló legjelentősebb egyezség. Másodsorban pedig azért, mert ez lesz az első alkalom, hogy mindez az Egyesült Államok nélkül zajlik. Ebben az ügyben az amerikai vezető szerep nem volt szükséges" - jelentette ki.

A Los Cabos-i tanácskozásra tízezer résztvevőt várnak, ebből háromezer újságíró. Az európai adósságválság leküzdése mellett a G20-csoportnak a szegénység és az éhezés elleni küzdelemről sem szabad megfeledkeznie a hétfőn a mexikói Los Cabosban kezdődő csúcstalálkozóján - szólított fel a világ legnagyobb segélyszervezetei közül néhány. Az Oxfam, az Actionaid, a World Vision vagy épp a One sürgette, hogy a világ legfejlettebb ipari országait és a vezető fejlődő országokat, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 határozottan szálljon szembe az élelmezési válsággal és az élelmiszerrel folytatott spekulációval, alakítson ki innovatív finanszírozást az éghajlat védelmére és az éhínség visszaszorítására és invesztáljon többet a kistermelőkön alapuló mezőgazdaságba. A G20-csúcs házigazdája, Felipe Calderón mexikói elnök helyi idő szerint szombaton fogadta a segélyszervezetek képviselőit Los Cabosban, ahol hétfőtől az állam- és kormányfők tanácskoznak két napon át. A politikus hangsúlyozta, fontos számára, hogy a csúcstalálkozó ne csak az európai pénzügyi válságról szóljon, hanem az élelmezés biztonságáról és a fair pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésről is.

Ez volt az első alkalom, hogy a G20-csoport éppen aktuális tanácskozásának otthont adó ország vezetője bevonta az előkészítő tárgyalásokba a segély- és fejlesztési szervezeteket. Mexikó már korábban leszögezte: az élelmezés biztonsága a tanácskozás egyik súlypontját képezi, ugyanis a világ legszegényebbjeinek több mint fele a G20-csoporthoz tartozó országokban él. A tömörülésnek az ipari országok - Németország, az Egyesült Államok vagy épp Japán - mellett tagja India, Kína és Brazília is. "Az euróövezeti válság mindenre árnyékot vet" - mondta az Oxfam egyik képviselője Los Cabosban. "Az európai országoknak mindig újabb mentőcsomagot nyújtanak, de lesz vajon a világ legszegényebb országainak is?" - vetette fel a World Vision. "Alapvető a megfelelő élelmezéshez való jog, de ezt évtizedek óta lábbal tiporják" - mondta a szervezet egyik szóvivője, hozzátéve, hogy a Földön egymilliárd ember marad éhen minden nap.

A segélyszervezetek szerint az európai adósságválság a fejlődő országokra nézve is súlyos következményekkel jár. A szegény országok az emelkedő élelmiszerköltségek és a csökkenő támogatások nélkül is szenvednek. Az élelmiszerárak kontrollálatlan ingadozása több milliárd emberre jelent komoly veszélyt. A G20-csoportnak azonban nem sikerült az áremelkedés legfontosabb okaira - a biobenzin iránti keresletre, a pénzügyi spekulációkra és az éghajlatváltozásra - választ adni - vélekednek a fejlesztési szervezetek, amelyek heves bírálatokat fogalmaztak meg amiatt is, hogy a G20 válasza késlekedik olyan akut válságokra, mint a nyugat-afrikai éhínség, amely jelenleg 18 millió embert fenyeget. A Száhel-övezetben 850 millió dollár azonnali segélyre lenne szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG