4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az elektromos autók még épp csak kezdenek teret hódítani, de a működésük alapját képező akkumulátorokhoz szükséges nyersanyag, a lítium iránti kereslet máris jelentős, ugyanakkor a fellelhető anyag eloszlása még szélsőségesebb, mint az olajé. Az ellátást pedig több ország minél kisebb függőséggel szeretné megoldani. Egyelőre Kína áll nyerésre, de most Németország is labdába rúgott.

Több mint 100 év után

Az elektromos energiát 150 éve használjuk, de arra, hogy ezt az energiafajtát tárolni is tudjuk, a közelmúltig nem volt semmilyen komolyabb megoldás. Akkumulátorok, elemek persze kezdettől léteztek, de csak arra voltak jók, hogy beindítsuk velük az autók motorját, vagy működtessünk egy zsebrádiót. Már a mobiltelefonálás kezdeti időszakában gondok mutatkoztak, hisz az addigi megoldások elégtelenek voltak, de közben megjelent a lítium alapú akkumulátor, és hirtelenjében napokig működni kezdtek a telefonok.

A világ lítiumkitermelése

Még egy kis továbbfejlesztés, és sikerült olyan akkut is előállítani, amivel egy autó értékelhető távolságot, mondjuk legalább 150 kilométert meg tud tenni. Ez még mindig csekély volt, de innen már ment a fejlődés, a Tesla már 500 kilométert megtenni képes akkut is gyárt, igaz, az ezekkel készült autótípusok meglehetősen drágák. A fejlődés halad, csak idő kérdése, mikor lesznek olyan olcsók az autóba való lítium akkumulátorok, hogy az elektromos autó egyértelműen vonzó legyen, mint belsőégésű társa.

A jövő olaja

Akkor aztán gigantikus kereslet lesz a lítium iránt, erre már sokan készülnek is, és megpróbálják az ellátást biztosítani. Akkora függésben talán nem lesznek az országok, mint az olaj esetében voltak a 70-es években, amikor az arab államok embargóval bénították meg átmenetileg a nyugati világot, de a meglehetősen egyenlőtlen eloszlás mégis nyugtalanságot okoz.

A világ jelenlegi készleteit 16 millió megatonnára becslik, ennek majdnem fele, 7,5 millió MT egy országban, Chilében található. A második legnagyobb készlettel rendelkező ország 3,2 millió MT mennyiséggel Kína, utánuk Argentína és Ausztrália következik 2 millió MT fölötti mennyiségekkel. Más országokban ezekhez a mennyiségekhez képest igen szerény mennyiségek vannak, de a kitermelést tekintve köztük is vannak jelentős szereplők.

Kína gyors volt

Közülük az egyik Bolívia, ahol most Németországnak sikerült szerződést kötnie, hogy tőkével és felszereléssel segítse kiaknázni a tartalékokat, miután ebben eddig jórészt kínai cégek vettek részt. A Reuters szerint két évig győzködték a németek Evo Morales kormányát, hogy nekik sem jó, ha teljesen egyoldalúan Kínától függenek. Kétségtelen, hogy Kína Bolívia legnagyobb hitelezője és egyben a Morales kormány ideológiai szövetségese is.

Kína amúgy nagy befolyásra tett szert a világ lítiumpiacán Ázsiában, Chilében és Argentínában eszközölt beruházásaival, hogy minél inkább biztosítsa hozzáférését a jövő legfontosabb nyersanyagához. A hatalmas ország 4,2 milliárd dollárt ruházott be Dél-Amerikában az elmúlt két évben. Jelenleg kínai cégek ellenőrzik a globális lítium-kitermelés 50 százalékát, és az akkumulátorgyártás 60 százalékát (ez utóbbin nem csodálkozunk, hisz Kína a világ gyára).

Állami szinten

Németország azért tartotta fontosnak, hogy valahol belépjen a piacra, miután ő maga a világ egyik legnagyobb autógyártója, és tisztában van azzal, hogy idő kérdése csak az elektromos autók gyártására való átállás. Éppen ezért nem akar teljesen kiszolgáltatott lenni az ázsiai gyártóknak, és elő szeretné segíteni, hogy a német autógyárak lépést tudjanak tartani kínai és amerikai versenytársaikkal az iparágban.

Az ügyletet megelőző meggyőzés a legmagasabb szinteken zajlott: német kormánytisztviselők látogattak Bolíviába a német cég előnyeit felvázolandó, és bolíviai szakértőket hívtak német akkumulátorgyárakba, hogy lássák, milyen színvonalú cégekkel dolgoznának együtt. A német gazdasági miniszter pedig levelet írt Morales elnöknek, hogy a németek egyúttal a környezetvédelemben is elkötelezettek és gyakorlatuk is van ebben.

Kölcsönösen előnyös

A német ACI Systems cég végül elnyerte a szerződést, ezzel a németek kihasítottak egy kis részt az úgynevezett lítium háromszögben, amely hatalmas lelőhelyeket rejt Bolíviában, Argentínában és Chilében egyaránt. A tervek szerint nem csak a kitermelésben és feldolgozásban fog részt venni a német cég, hanem egy akkumulátorgyárat is épít a helyszínen, és ezzel teljesül Morales elnök álma is, hogy Bolívia gazdasága ne csak a kitermelt nyersanyagoktól függjön. A németeknek mindazonáltal el kellett fogadniuk, hogy ez egy közös vállalat lesz, melyben a bolíviai állami lítiumkitermelő vállalat 51 százalékot birtokol..

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG