4p

A fertőzöttek 42 százaléka fővárosi, félő, hogy itt fog berobbanni a járvány.

A korábbinál keményebben fogalmazva kérte a lakosság együttműködését a veszélyhelyzeti intézkedések betartásával az országos tisztifőorvos a mai tájékoztatóján. Müller Cecília arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatok alapján Budapesten koncentrálódik a fertőzöttség. Az igazolt fertőzöttek 42 százaléka fővárosi, ezért tőlük különösen elvárják, hogy betartsák a korlátozó intézkedéseket: mint fogalmazott, még sokkal fegyelmezettebb magatartást várnak el.

Müller Cecília
Müller Cecília

Sokan rosszul értelmezik az időintervallumra vonatkozó előírásokat, amelyek például az idősek esetében 9 és 12 között teszik lehetővé, hogy csak ők várásolhassanak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ebben az idősávban végig a közterületeken tartózkodhatnak, hanem az ügyeiket amilyen gyorsan csak tudják, intézzék el, és menjenek haza.

A fiatalok is nagy számban csoportosulnak az utcákon, főleg a Normafánál, a Városligetben és a Margitszigeten, illetve a Belvárosban, a Király utcában gyülekeznek, ami az operatív törzs szerint helytelen magatartás. Angyalföldön például egy illegális gyorsulási versenyt kellett megakadályozniuk a rendőröknek. Az operatív törzs bejelentése szerint a rendvédelmi szervek minden eddiginél határozottabban fognak fellépni ilyen esetekben.

Ha nem tartják be a szabályokat, például a 1,5 méteres szociális távolságtartásra vonatkozót, akkor Budapesten be fog robbanni a járvány - figyelmeztetett Müller Cecília.

A tájékoztatón elhangzott még, hogy az operatív törzs szerdán tesz javaslatot a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályok fenntartására, enyhítésére vagy adott esetben a szigorítására. A törzs álláspontja szerint egyébként az eddigi intézkedések meghozták a várt eredményt.

Lapunk az alábbi kérdést tette fel:

Előre tekintve, lehet-e arra számítani, hogy a járványhelyzet járulékos következményeként a munkahelyek tömeges elvesztésétől, a mindennapi megélhetés bizonytalanná válásától, lletve a megbetegedéstől való félelem okozta stressz nagy számban növeli a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések számát Magyarországon a következő években?

Müller Cecília válaszában az otthon végzett torna fontosságára hívta fel a figyelmet. Megerősítette, hogy a mostani helyzetre visszavezethető stressz hatással van a krónikus megbetegedések kialakulására, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy rendszeres mozgással próbálják levezetni a feszültséget az emberek. Missziós tevékenységnek nevezte az otthon lévőket mozgásra bátorító torna-videók közzétételét. Arra ugyanakkor nem tért ki a válasza, hogy az egészségügynek mekkora erőpróbát jelenthetnek a most vélhetően nagy számban kialakuló krónikus megbetegedések az előttünk álló években, miközben eleve magas Magyarországon az ilyen betegséggel szenvedők száma.

Jó tanácsokkal szolgált ellenben a húsvéti bevásárlásokkal kapcsolatban. Kérte a bevásárlás higiénés szabályainak betartását. Mint mondta, előbb szemrevételezéssel válasszuk ki a terméket a polcról, és ha külső szennyeződést látunk rajta, akkor hagyjuk a polcon, és szóljunk a boltosnak, hogy intézkedjen. Továbbá ne tapogassuk végig a nem csomagolt árukat, hanem használjuk az erre a célra szolgáló csipeszeket, kanalakat (amelyeket a boltosoknak gyakran kell fertőtleníteniük). Kesztyűt nem kell használni, de a kosár fogantyújának megérintése után, végezve a vásárlással használjuk a kézfertőtlenítő termékeket.

Az egészségügyi dolgozók fertőzöttsége változó világszerte, de elmondható, hogy általában a fertőzöttek 10 százaléka kerül ki közülük - válaszolta egy kérdésre. A spanyoloknál több mint 12 ezres a számuk, Olaszországban 7 ezer, de például Lombardiában 20 százalék feletti az arányuk.

Elhangzott továbbá, hogy tegnap 7 repülő érkezett egyéni védőeszközökkel, köztük 4 millió sebészeti szájmaszkkal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Szóba került a BCG-oltás, amiről laptársunk, az mfor.hu írt korábban. Az országos tisztifőorvos szerint még tudományos igazolásra vár, hogy a tbc elleni szer hatékony lehet a koronavírussal szemben. Mint mondta, nagyon örülnének, ha ez beigazolódna.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG