3p
Felmérések szerint a britek sokkal jobban félnek Skócia kiválásától, mint a saját EU-ból való távozásuktól. Igen ám, de az egyik a másikra visszahat: brit kilépés a skótokat akaratuk ellenére kényszerítené ki az EU-ból, így ők végül mégiscsak elhagynák Britanniát Európa kedvéért. Fel van adva lecke az angol szavazóknak.

300 év

Több mint kétszer annyi angol retteg a skótok távozásától, mint a Brexittől, konkrétan 68 százalékuk lenne lesújtva, ha a velük 300 éve egy országban élő skótok ismét önálló államot hoznának létre, míg 32 százalékukat ijeszti csak meg az Európával való szakítás. De miért izgatja őket annyira Skócia, és miért nem annyira a sokkal több gazdasági előnyt hozó európai szövetség?

Logikus magyarázatot nehéz találni, leginkább arra lehet gondolni, hogy mivel az ország területének közel fele távozna, nagy veszteségnek élnék meg, főleg lélektani okokból. Sok más jelentősége ugyanis nem lenne: a 60 millió fölötti népességből mindössze 5 millión távoznának. A maradó ország lényegében Anglia lenne, bár felmerülne a kérdés, hogy mi lenne Wales-szel (feltehetően nem akarnának ők is válni, mivel Wales meglehetősen elangolosodott), és az Észak-Írországgal fenntartott unióval.

Skócia (piros) és az ország többi része

Elférnek

Ha logikusan nézzük, Anglia, mint önálló ország semmivel nem lenne rosszabb helyzetben, mint a mostani Egyesült Királyság, vagy azon belül Nagy-Britannia. Kétségkívül a világ egyik legsűrűbben lakott területe lenne, miután 130 ezer négyzetkilométeres területe csak másfélszerese Magyarországénak, 55 milliós lakossága viszont majdnem a hatszorosa. De ez a gyakorlatban most is így van, elférnek, nem költöznek Skóciába a helyhiány miatt.

Két kilépés vagy egy sem?

A két kérdés viszont szorosan összefügg egymással, miután szemben az angolokkal, a skótok sokkal inkább félnek az EU-ból való kilépéstől. Pontosabban ők nem akarnak kilépni, és a közvélemény-kutatások szerint a kilépést úgy élnék meg, hogy az angolok rákényszerítik őket akaratuk ellenére, ezért ebben az esetben újra megfontolnák a saját, Angliától való függetlenségük kérdését.

Így viszont az összefüggéseket jobban átgondoló választóknak át kell gondolni, mit tesznek. Ha a Brexit mellett szavaznak, elősegíthetik a skót kilépést, amitől jobban félnek. Ha a bennmaradás mellett szavaznak, akkor marad Skócia is, és ez a megnyugtatóbb számukra.

A felmérésnek volt egy érdekessége: a fiatalabb választók között más a preferencia. Ők az európai integrációt ugyanolyan fontosnak tartják, mint az ország egységét, erősebb már bennük az európai tudat. A két tényező együtt kedvező irányba befolyásolhatja a népszavazás kimenetelét, és megment minket a brit, vagy mondhatjuk, az angol kiválás rémétől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG