4p
Felgyorsultak az események a brit EU-kilépéssel kapcsolatos egyezmény kapcsán: Theresa May és az EU 27 maradó tagja épp hogy csak megállapodtak, máris jöhet a brit parlamenti vita és a végső szavazás december 11-én. Vajon kinek a támogatására számíthat a magabiztos miniszterelnök, és mi történik, ha nem szavazzák meg a megállapodást?

Úgy tűnik, Theresa May brit kormányfő nagyon gyorsan túl akar esni az Európai Unióval kötött megállapodás életbe léptetésén. Máris kijelölte a parlamenti szavazást december 11-re, előtte egy héten át vitatkozhatnak a javaslatról a képviselők. A sietség egyik oka az lehet, hogy ha nem sikerülne megszerezni a parlament támogatását, akkor maradjon még ideje Maynek, hogy megmentse a helyzetet.

Visszaszorultak a hőbörgők

Az Európai Unióval való tárgyalások utolsó heteiben-hónapjaiban a brit kormányfő nagy rugalmasságot mutatott, miután nyilvánvaló lett számára, hogy az EU elment addig a határig, amíg hajlandó kompromisszumot kötni. Ugyan May pártjában, a konzervatívoknál van egy igen harsány kisebbség, akiknek nem tetszik a megállapodás, de az utóbbi időben kisebb lett párton belüli hatásuk, látván a brit közvélemény változását. A polgárok már unják a huzavonát, nem gondolták, hogy az egészből ilyen cirkusz lesz, nekik megfelel minden ésszerű megállapodás.

A harsány keményvonalasok visszaszorulására utal az is, hogy nem tudták megindítani a kormányfő elleni bizalmatlansági eljárást, amihez 48 indítványozó kellene. Ezek szerint ennyian sincsenek, akik mindent felrúgnának, viszont az biztos, hogy a kemény mag nem fogja megszavazni a parlamenti javaslatot. Márpedig a konzervatívok így is kisebbségben vannak a 650 tagú alsóházban, 316-an. Így reálisan jóval 300 alatti szavazatra számíthat a kormányfő saját pártjából, így az se sokat változtat, ha északír partnere, a DUP 10 képviselője melléáll, amire ugyancsak kevés az esély, miután a megállapodás garanciát tartalmaz arra nézve, hogy Észak-Írország sosem fog teljesen elszakadni az EU vámuniójától.

Kell még 40 szavazat

Így a kormányfőnek nagyjából 40 szavazatot kell még máshonnan, az ellenzék soraiból szereznie, ha biztosra akar menni. Nézzük, kik jöhetnek szóba. A legnagyobb ellenzéki frakció természetesen a Munkáspárté, ők 259 képviselőt tudhatnak magukénak. Ha ők May mellé állnának a nagy nemzeti összeborulás, mondhatni nemzeti együttműködés jegyében, akkor minden meg lenne oldva, hisz a többség igent mondott.

Munkáspárt, skótok

Erre azonban nem lehet biztosan számítani, hacsak nem folytat a miniszterelnök megbeszéléseket a Munkáspárttal, és annak vezetőjével Jeremy Corbynnal, és nem jut vele megállapodásra. Ha nem, vagy legalábbis nem biztos benne, akkor következik a 35 tagú frakció, amely a Skót Nemzeti Párté. Ha a pártot, és annak szeparatizmusra hajló vezetőjét, Nicola Sturgeont valamilyen komoly, a skótoknak nyújtott kedvezménnyel vagy garanciával meg tudja puhítani May, akkor jó eséllyel megvan a többség, bár még nem biztosan. Ennek a megoldásnak további előnye lenne, hogy az SNP egy darabig nem forszírozná az újabb függetlenségi népszavazás kérdését.

A többiek és a B-terv

A fentieken kívül van még néhány képviselő, akik a Munkáspártot vagy az SNP-t teljesen együtt sem tudják helyettesíteni, de ha az SNP mellett ők is támogatnák a kormányfőt, már biztosa mehetne. Szóba kerül a Liberális Demokraták 12 képviselője, a szeparatista északír Sinn Féin 7 képviselője, a walesi Plain Cymru 4 képviselője, egy zöld párti, és 5 független lépviselő. Közülük 5-15 képviselő jó eséllyel megnyerhető lehet.

A végső siker tehát a Munkáspárton, vagy ha ők elzárkóznak, a skótokon múlik. Ha pedig mégsem jön össze a dolog, vélhetően van a kormányfőnek B-terve. Az szinte kizárható, hogy visszamenjen Brüsszelbe tárgyalni, de még csak ideje sem lenne sok, mert óriási bizonytalanság, esetleg pánik követné a szavazás kudarcát. Az egyetlen lehetséges megoldás ebben a helyzetben, ha minden eddigi elzárkózása ellenére gyorsan megkérdezi a népet, vagyis egyszerűen népszavazásra bocsátja a parlament által elutasított kérdést. Abban ugyanis biztos lehet, hogy a megrettent nép igent mond.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG