2p

Kevesebb haditechnika, de több Lenin és vörös csillag jellemzi a győzelem napját Oroszországban.

Idén a tavalyihoz képest legalább ezer fővel kevesebb, mintegy 10 ezer katona vonult végig a Vörös téren a Történelmi Múzeumtól a Vaszilij Blazsennij székesegyház irányába. Összesen 125 technikai eszközzel igyekezték azt sugallni, hogy semmi sem változott és Oroszország ugyanolyan erős, mint volt a második világháborúban.

A CNN előzetes tudósításában megszólaltatott amerikai szakértő szarkasztikusan megjegyezte: a hiányzó tankok nyilvánvalóan a fronton vannak, mert Vlagyimir Putyinnak ma nagyobb szüksége van rájuk ott. Az orosz elnök a katonai felvonulás után mond beszédet.

Gyalogság volt rendesen, de kevesebb harckocsi volt, a légiparádé is elmaradt. Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko
Gyalogság volt rendesen, de kevesebb harckocsi volt, a légiparádé is elmaradt. Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

A Lenin mauzóleumnál felállított emelvénynél Putyin demonstratíven beült a veteránok közé, de közel foglalt helyet hozzá a hét legközelebbi szövetségese, a belarusz, a kazah, az örmény, a kirgíz, a tádzsik és az üzbég elnök, akikkel együtt szemlélte a menetet. Ugyancsak ott voltak a megszállt területek vezetői is, többen katonai terepruhában. A térre egyébként csak a kiválasztott, 6-7 ezer ember mehetett be, mindenki más csak tévén nézhette a parádét, ez szokatlan mozzanat volt.

A hagyományoknak megfelelően a T-34-es tankok nyitották a sort, majd a következők jöttek: Tigr-M, BTR-82A, BMP Bumerang. Ezek páncélozott harci járművek, nem sokkal ezután az Iszkander rakétarendszerek néhány példánya, a C-400 Triumf rakétavetők, a Szpartak, valamint az Ahmet páncélozott járművek gurultak végig a téren.

A járműveken feszítő parancsnokok mellett ott lobogott a Lenin portréval ellátott szovjet vörös lobogó, a téren rengeteg vörös csillag és más szovjet relikviát láttunk, ugyanez a látvány fogadta az embereket sok más orosz város közterületein.

Több mint 20 városban viszont a városvezetők – nyilván központi utasításra - lemondták a megemlékezéseket biztonsági okokra hivatkozva, ezek zöme Ukrajnához közeli település. Idén elmaradt a légi parádé, vagyis nem húztak el repülőgépek vagy helikopterek a tér felett, ahogy tavaly sem. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG