4p

Rövid távon nyilván együttérzést, szimpátiát kelthet a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérlet, ám hosszabb távra van fontosabb kérdés. 

Dondald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke ugyan nagy szereplési lehetőséget kapott azzal, hogy merényletet kíséreltek meg ellene, de a regnáló elnök, Joe Biden bejátszhatja azt a színpadot, ami a mindenkori aktív, cselekvő államfőnek jár a politikában. Így összegezte véleményét a rendkívüli esemény utáni helyzetet David Smith, a brit Guardian vezető washingtoni tudósítója.

Milyenek a kilátások a merénylet után?
Milyenek a kilátások a merénylet után?
Fotó: MTI/AP

Trump ismét bizonyítékát adta, hogy ösztönösen ért a látványossághoz és önmaga promotálásához. Sikerült rákényszerítenie a titkosszolgálat embereit, hogy néhány pillanatra megálljanak kimentése közben, amivel lehetővé tette a fotósoknak, hogy csináljanak néhány olyan felvételt, amelyben ökölbe szorított kezét felemelve mártírként és harcosként pózolhatott.

Egy nappal ezt követően azonban a kognitív gyengeségei miatt ostrom alatt álló ellenfelére, Joe Bidenre irányult a figyelem. A hatalmon lévő elnök az ovális irodából intézett beszédet az amerikai néphez. Az elmúlt közel négy évben ezt eddig mindössze kétszer tette meg. Akkor, amikor sikerült megállapodást kötni az költségvetésről, elkerülve az állam bizonyos szolgáltatásainak felfüggesztését, illetve amikor a gázai és az ukrajnai háború kapcsán szólalt meg.

Nem kellene szórakozni az elnöki pozícióval!

A fegyveres erőszak durva megjelenése emlékeztetheti a 81 éves Bident kora miatt visszalépésre felszólító demokratákat arra, hogy az elnöki pozíció nem politikai játékszer. Az elnök háta mögött az elengedhetetlen dekorációval, a nemzeti zászlóval és családi fotókkal sokkal inkább hatalomban lévő, cselekvő politikusként jelent meg a tévéképernyőkön, mint egyszerű elnökjelöltként.

Államférfiként, aki szózatot intéz a néphez, egységre, összetartásra, az erőszak elutasítására, a politikai kedélyek visszafogására szólítja fel a társadalom tagjait a nemzet egy traumatikus pillanatában. Ez hiteles volt egy olyan embertől, akinek 36 éves politikai pályafutását számos ügyben demokrata és republikánus politikusokat egy csapatba terelő kezdeményezek övezték.

Élt a lehetőséggel, hogy felidézze a kongresszus épületének 2021. január 6-ai ostromát – amelyben Trump érintettségét bírósági eljárásban vizsgálják –, felidézte a képviselőház volt demokrata elnöke, Nancy Pelosi férje ellen elkövetett támadást és a Gretchen Whitmer, Michigan állam demokratapárti kormányzója ellen indult, idejekorán leleplezett összeesküvést.

A politikai realitásé lehet a főszerep

A Guardian szakírója szerint a fagyos, elfogulatlan realitás az, hogy a kudarcba fulladt merényletkísérlet mindkét elnökjelölt hasznára válhat a választási küzedelemben. Bidennek a balul sikerült június végi elnökjelölti vita után kapóra jött, hogy államférfiként szerepeljen. A demokraták privát beszélgetésekben elismerik, hogy az új helyzetben vétek lenne elvitatni vezető pozícióját, gyengíteni az elnököt és ezzel Amerikát a nehéz pillanatokban. Eközben persze tovább aggódnak az elnök szellemi kondíciója miatt.

Trump esetén igaz a mondás, miszerint „ami nem öl meg az erősít”. A cirkusz királya véres arccal, színpadiasan, felemelt ököllel azt kiálthatta híveinek, miközben a titkosszolgák igyekeztek kivonni a tűzvonalból, hogy „Harcoljatok!”. Olyan fotó készült róla, amely egyszerre láttatja messiásnak és mártírnak.

A héten újra a választási kampányé lesz a főszerep. A Republikánus Párt konvenciója hivatalos elnökjelöltté emeli Donald Trumpot. Kérdés, hogy a jelölést elfogadó beszédében mit mond. Történelmet írhatna, ha csatlakozna Bidenhez. Ha azt mondaná, hogy megmenekülése – hajszál híján, hiszen a lövés a fülét érte – olyan katartikus pillanat lehet az USA történetében, amelyben a nemzet egységesen elutasítja az erőszakot.

Folytatódik a választási adok-kapok

A kampány méltóságteljesen folytatódhatna, és a politikai okoskodók arról beszélhetnének, hogy a volt elnök e tisztséghez méltó módon viselkedett. Egy ilyen beszéd azonban kétséges, miután Trump nem vetélkedésnek, hanem harcnak tekinti a politikát, amelyben meg kell semmisíteni az ellenfelet. 

Emellett a politika természetéből fakadóan a kiélezett elnökválasztási kampányban egy korrekt Trump-beszéd után is minden bizonnyal visszatérne a vehemens vita. Biden rendelkezésére áll az elnöki pulpitus, amelyen megmutathatja, hogy ki a legnagyobb kutya a környéken. Ugyanakkor Trump az a ketrecharcos, aki nem fogja vissza magát, ha harapni kell.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG