Az "arany dollár"-éra utolsó mérkőzését Kádár Tamás a kispadról nézte. A kínai szakírók egy korszak utolsó meccseként aposztrofálták a 2020. december 19-én lejátszott kupadöntőt (Csiangszu Szuning–Santung Luneng Tajsan, a finálét 2–0-ra a Kádárt alkalmazó Santung nyerte meg), mely lezárta a futballtörténelemben alig-alig látott pénzszórás éveit.
Hogy mi következik, azt még senki sem tudja.
Egy biztos: a 2015-ben nagyszabású, közép- és hosszú távú futballfejlesztési programba – mely mögé beállt az állampárt és a gazdasági elit is – kezdő Kína száznyolcvan fokos fordulatot vett és kipukkasztotta a saját maga fújta pénzügyi lufit. Hogy a száznyolcvan fokos fordulatnak gazdasági, politikai vagy szakmai okai vannak, nehéz megállapítani – alighanem mindhárom igaz –, mindenesetre a (szinte) korlátlan költekezés után egy fenntarthatóbb korszak jön.
Egy nagyon rossz vicc
Hogy mi a baj a kínai labdarúgással? Ezt - elég smirglisen - Mark Dreyer blogger és szakíró fogalmazta meg, aki a helyi futball elismert szakértőjének számít.
Rengeteg szenvedélyes szurkoló van, ám egyszerűen kínos az országnak, hogy nem tudnak 1,3–1,4 milliárd emberből 11 versenyképes futballistát kinevelni.
Ennél is kíméletlenebbek tudnak lenni a kínai futballrajongók, akik nem haboznak, ha viccet kell csinálni saját labdarúgásukból: fekete humorú poénok sorát tudják elsütni. Kína a világ egyik legnagyobb sporthatalma, de a fókuszt hagyományosan inkább az egyéni sportokra helyezi (a versenysport erősen olimpiaközpontú, márpedig a nagy ötkarikás sikerekhez elsősorban az egyéni sportokat kell "nyomni"); a labdarúgás folyamatos reformprogramjaival, kudarcaival és bunda-, illetve korrupciós ügyeivel gyakran a szégyenpadra került.
Nem ez az, amit Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, a Kínai Kommunista Párt főtitkára látni szeretne.
Pláne, hogy futballfanatikus politikusról van szó.
Vastag bukszás reform
"Még mindig hatalmas különbség van Kína labdarúgásának színvonala és a futballelit között. A futball értelme nem kizárólag a versengés, sőt: sokkal inkább a patriotizmus és a kollektív harci szellem játékáról van szó" - idézte az állami televízió (CCTV) Hszi Csin-pinget, miután találkozott Gianni Infantinóval, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főnökével.
Az elnök-főtitkár személyes ambíciójának tekinti hazája futballjának felvirágoztatását. Elhíresült mondásának - álma, hogy Kína előbb kijusson a világbajnokságra, aztán megrendezze, végül megnyerje azt - gyakorlati következménye egy ötvenpontos, közép- és hosszú távú, a labdarúgás minden területét szabályozó fejlesztési terv lett, melyet 2015-ben hoztak nyilvánosságra. A súlyos korrupciós botrányok után "kitakarított" futball hivatalosan is sosem látott állami-politikai hátszelet kapott, s ez egyben azt is jelentette, hogy a helyi nagybefektetőknek vonzó(bb) terület lett – nem utolsósorban azért, mert a labdarúgás támogatásától kapcsolati tőkét, befolyásnövekedést és politikai kegyet is remélhettek.
Kérdés, hogy Hszi Csin-ping vagy a labdarúgó-szövetség (CFA) vezetői sejtették-e, mi következik.
A kínai klubtulajdonosok korábban sem fogták vissza magukat, ha presztízsigazolásokról volt szó, ám az állami hátszél tudatában úgy gondolhatták, mindent lehet. A futballvilágot valósággal sokkolta a kiáramló pénz: 2014 és 2017 között a kínai befektetők több mint kétmilliárd eurót invesztáltak európai futballklubokba, s léptek be a tulajdonosi körbe, a kínai klubok pedig feneketlennek tűnő pénztárcával indultak el bevásárolni a játékospiacra.
A Transfermarkt átigazolási szakportál becslése szerint a Kínai Szuperliga csapatai öt év alatt több mint másfélmilliárd eurót költöttek játékosigazolásokra – csak az angol Premier League, az olasz Serie A, a spanyol La Liga, a német Bundesliga és a francia Ligue 1, tehát a világ öt legnívósabb bajnoksága előzi meg a CSL-t a kiadásokat tekintve ebben a periódusban. Ha az átigazolások mérlegét nézzük, a kínaiaknál erősebben negatív mérleget csak az angol Premier League hozott össze, a transzferek összességében több mint egymilliárd eurós mínuszt jelentettek! A kínai klubok drágán vesznek és általában képtelenek jó áron "elsózni" a légiós sztárokat – egy jel, ami a rendszer fenntarthatatlanságára utal. Volt év, amikor az angol Premier League klubjainál is többet költöttek a CSL csapatai!
A kínai klubok (nem csak az élvonalbeliek, a másodosztályúak is) mind az átigazolási díjakat, mind a béreket tekintve alaposan túlfizették a játékosokat. A brazil játékospiacot valósággal letarolták, de az európain is (szinte) tetszésük szerint szemezgettek egy ideig. A Kínai Szuperliga (CSL) presztízse és színvonala nem mérhető a tradicionális elitligákéhoz, a CSL-be szerződő játékosokat így elsősorban a pénzzel lehetett csábítani. Sorra jöttek a hatalmas fizetésű játékosok, akikkel szemben az elvárások is hatalmasak voltak - ennek nem mindenki tudott megfelelni, az argentin Carlos Tévez például azzal hálálta meg a Sanghaj Senhua biztosította (állítólag) világrekord fizetést, hogy unottan, motiválatlanul és túlsúlyosan kóválygott a pályán tizenhat bajnokin, majd hazaigazolt és "héthónapos vakációnak" minősítette a Kínában töltött periódust…
A CSL reputációja megnövekedett, ugyancsak megnőtt a liga iránti érdeklődés más országokban. A helyi játékosok helyzete nem javult, de az ő áruk is irracionális magasságokba szökött a lufinak köszönhetően. A legjobb példa: Csang Cseng-tung 2017 januárjában kínai játékosért sosem látott összegért (20.44 millió euró) váltott klubot! Kínán kívül még a legfanatikusabb futballrajongók körében sem közismert a válogatott játékos neve - Csang ugyan többször szerepelt Európában, de sem a portugál Uniao Leiria és Beira-Mar, sem a német Eintracht Braunschweig, sem a spanyol Rayo Vallecano csapatánál nem váltotta meg a világot. Összehasonlításul: a becslések szerint Szoboszlai Dominik körülbelül ugyanekkora átigazolási díjért cserélte a Red Bull Salzburg mezét az RB Leipzigéra.
A kínai csapatok a világ leggazdagabb klubjaival is fel tudták venni anyagilag a versenyt a piacon, de a válogatott (vagy közvetlen utánpótlása) nem lépett előre, s a nemzetközi szinten kapott pofonok továbbra is kiábrándítók. Kínai csapat legutóbb 2015-ben került be az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjébe, a válogatott a 75. a világranglistán és egyáltalán nem biztos, hogy tovább tud lépni a vb-selejtezők utolsó ázsiai körébe. A helyi futball gondjai – a csapatok nem a nevelésre, hanem a vásárlásra koncentrálnak, létszámbeli és képzettségi problémák az edzők körében, érdekütközések a tulajdonosok és a szövetség (állam) között – nem oldódtak meg.
A kialakult helyzet nyilvánvalóan fenntarthatatlan volt.
Az aranykor vége
Az esztelen költekezés hamar megfeküdte a politikai és sportvezetők gyomrát. A szövetség adminisztratív eszközökkel igyekezett biztosítani a fiatal kínai futballisták játéklehetőségét és elkezdte visszavágni a kiadásokat is. Ennek a leghatékonyabb módja egy büntetőadó volt: egy bizonyos összeghatárt meghaladó átigazolási díj (hazai játékosok esetében 20, külföldi esetében 45 millió jüan) után a vásárló kínai klubnak ugyanennyit kellett befizetnie egy futballfejlesztési alapba, azaz a sztárigazolások esetében gyorsan duplájára nőttek a költségek.
"2015-ben érkeztem Kínába, 2017–2018-ban óriási fejlődés volt, aztán a kínai szövetség elkezdett korlátozásokat felállítani a költekezés miatt. A szövetség azzal indokolta ezt, hogy a fiatalok fejlődése érdekében meg kell húzni a határokat, és ez helyes is: ha fejleszteni akarják az ország futballját, akkor igenis a fiatalokba kell fektetni. De óvatosan, mert ha egy fiatal csak az U23-as játékosokra szabott szabály miatt lép pályára, az nem ugyanaz, mint amikor az érdemei miatt kerül be a kezdőcsapatba" - számolt be élményeiről a FIFA szakmai folyóiratának az aranylabdás olasz Fabio Cannavaro, aki klubedzőként és szövetségi kapitányként is dolgozott Kínában.
Sorra jöttek a központi szabályozások. Bevezettek egy, a klubok költekezését kordában tartó, a pénzügyi fair playre (FFP) emlékeztető rendszert, az "elkanászodó", Európában terjeszkedő kínai befektetőket pedig szintén megregulázták. Sokatmondó volt, amikor 2017-ben a CCTV egy adásában feltették a kérdést: a Suning Commerce Group vajon pénzmosási szándékból vásárolta-e be magát az olasz Internazionaléba? Az üzenetből érteni kellett: ugyan a futball állami hátszele változatlan, a befektetők extrém, fenntarthatatlan luxusköltekezésére és Kínán kívüli kalandozásaira viszont szúrósan néz az állam.
A Kínai Labdarúgó-szövetség szabályozásai ellen nem volt fellebbezési lehetőség: vagy engedelmeskednek a klubok, vagy súlyos szankciókat (akár kizárást) kockáztatnak. Több szponzor kiszállt, mert úgy vélte, a szigorú szabályozásokkal csökkent a liga kereskedelmi értéke. A közvetítési jogok birtokosa ugyan meghosszabbította szerződését, de évi átlagban kevesebb pénzt ad, mivel a kiadások visszafogásával a CSL vonzereje is csökkent.
"A szövetség funkcionáriusai kísérleti laboratóriumként használják a CSL-t, s beavatkozásuk máris problémákat okozott, csökkentette a közvetítési jogok értékét, asztal alatt megkötött játékospiaci alkukra adott okot; közben sem klub-, sem válogatott szinten nem történt előrelépés" - írja tanulmányában Shuo Yang és Alan Bairner.
A kiadások elszálltak, a korlátozások bevezetése után a bevételek is csökkentek, egyre több csapat került bajba. Tavaly májusban a szövetség 11 profiklubot diszkvalifikált fizetések elmaradása miatt, öt pedig „önszántából zárt be”. A dicstelen véget ért csapatok között volt az ország egyik legsikeresebb klubja, a Kína első nagy nemzetközi futballsikerét arató Liaoning is.
Hátraarc a sikerbe?
A 2021-es kínai bajnokság várhatóan márciusban, az előző idényhez hasonlóan „buborékban” indul – a CSL az észak-amerikai profi kosárlabdaligához (NBA) hasonlóan zárt zónákat alakít ki, amelyekben biztonságosan le lehet bonyolítani a koronavírus-járvány közben is a bajnokságot. Jó néhány dolog azonban szokatlan lesz.
A decemberben bejelentett új intézkedések újabb korlátozásokat hoztak. Még szigorúbb fizetési és kiadási plafont húztak, ezért több sztárjátékos távozik. A külföldi (vagy honosított) futballisták fizetése átszámolva nem lépheti túl az évi hárommillió eurót, a hazaiaknál a plafon ötmillió jüan (kb. 630 000 euró). A bőség éveiben kötött szerződések jó része 2020–2021-ben jár(t) le, a légiósok közel harmada érte vagy éri el kontraktusa végét, amelyek az eredeti feltételekkel újraköthetetlenek.
"A külföldi játékosokba fektetett pénz lehetővé tette, hogy a CSL világszerte reflektorfénybe kerüljön, és megteremtette az alapot arra, hogy Ázsia kereskedelmileg vezető futballbajnoksága legyen. De ez a pénzügyi befektetés fenntarthatatlan, így új pénzügyi szabályokkal lépünk előre. Fókuszba kerül a klubok és helyi közösségek közötti kapocs erősítése, a helyi játékosok kinevelése és képzése, s ez hosszú távon a hazai és a nemzetközi porondon is a kínai futball javára válik" - jelentette ki a CFA főtitkára, Liu Ji.
"A ligák kizárólag ésszerű pénzügyi alapon működhetnek. Amióta a CFA-ban dolgozom, többször is említettem, hogy egészségessé kell tenni a kínai bajnokságok működését, mert jelenleg ezek nem fenntarthatók. A fenntarthatatlanság fő oka a klubok túlzott költekezése. Ezen változtatni kell, különben a kínai bajnokságok nem húzzák sokáig (…) A CSL klubjainak kiadásai a dél-koreai K-League-hoz képest tízszeresek, a japán J-League csapataihoz képest háromszorosak. De a válogatottunk messze lemaradt. Ez a lufi a kínai labdarúgásnak nemcsak a jelenét, a jövőjét is befolyásolja" - így a szövetség elnöke, Csen Hszü-jüan.
Ennél meglepőbb beavatkozás, hogy szinte az összes proficsapatnak nevet kell változtatnia, hiszen a direktíva rendelkezései miatt ki kell húzni belőlük a szponzor vagy befektető nevét. A tizenhat élvonalbeli csapatból tizenötnek kell új nevet keresnie.
A klubok és szurkolóik a névváltoztatási szándékra már felhorkantak. A szövetség (hivatalosan) kultúrateremtési szándékkal rendelte el a változtatást, mondván, a tulajdonosváltozásokkal járó névváltoztatások akadályozzák, hogy az európai vagy latin-amerikai klubokhoz hasonló brandek jöjjenek létre. A döntéssel viszont több esetben évtizedek óta viselt nevek megváltoztatását kényszerítik ki, amelyek pont ilyen branddé váltak (volna)… Hat csapat szurkolói csoportjai a szövetségnek címzett közös állásfoglalásban tiltakoztak a "névreform" ellen, s rámutattak, az eddig használt nevek városok, régiók kulturális szimbólumai is egyben, a döntés károsítja a klubok tradícióit. A múlt héten a szövetség tudatta, a módosított nevek nyolcvan százalékát elfogadta.
A 2021-es kínai átigazolási piac aligha dob mentőövet a koronavírus-járvány gazdasági hatásaitól gyötört európai és latin-amerikai kluboknak, a visszafogott költekezés és a várható névváltoztatások után megváltozik a bajnokság arculata. A nagy költekezésre nagy hátraarc következett. Hogy előrelép-e a válogatott? Megtáltosodik-e az utánpótlás-nevelés a külföldi segítséggel létrehozott akadémiák és a „futballtagozatos” iskolák, sőt, óvodák tevékenységének köszönhetően? Létrejön-e az egészséges futballélethez nélkülözhetetlen, organikus szurkolói kultúra, megépítik-e a tervezett új stadionokat? S teljesül-e Hszi Csi-ping három nagy ambíciója?
2050-re biztosan kiderül, ha nem korábban.
KÍNAI FUTBALL-IDŐVONAL
1913: A válogatott első mérkőzése (Fülöp-szigetek–Kína 2:1)
1924: Megalakul a Kínai Labdarúgó-szövetség (CFA)
1931: A CFA a FIFA tagja lesz
1952: A Kínai Népköztársaság válogatottjának első mérkőzése (Finnország–Kína 4:0)
1958: Kína kilép a FIFA tagjai közül
1966–1972: Szünetel a kínai bajnokság
1979: Kína visszalép a FIFA-ba
1987: Először állnak légiósnak kínai futballisták. Félprofi bajnokság jön létre
1990: A Liaoning megnyeri az Ázsiai Klubcsapatok Bajnokságát
1994: Megalakul az első kínai profibajnokság (Jia-A)
2002: Kína először (és eddig utoljára) világbajnoki résztvevő. Mindhárom mérkőzését elveszti
2004: Megalakul a Kínai Szuperliga (CSL)
2013: A Kuangcsou Evergrande megnyeri az ázsiai Bajnokok Ligáját. 2015-ben megismétli sikerét
2015: Központi, 2050-ig szóló fejlesztési és reformtervezet a kínai futball fellendítésére. A végcél: futballhatalommá emelkedni
Ha kell, honosítanak
Érdekes megfigyelni, hogy a különböző futballfejlesztési elképzeléseket Kína miként veszi sorra, gyorsított ütemben. A know-how importálásának nagy hagyományai vannak – idetartozik a külföldi edzők szerződtetése, együttműködés európai topklubokkal, vagy akár a fiatal játékosok európai „tanulmányútra” küldése –, de a honosítás eszközével a válogatott sokáig nem élt. Az angol-görög-kínai Nico Yennaris (Li Ke) lett a nemzeti csapat első honosított futballistája, majd követte a keretbe a szintén angol-kínai Tyias Browning, a norvég-kínai John Hou Saeter és a CSL brazil sztárjai közül Elkeson, Alan Carvalho, Aloísio és Fernandinho. A Kuangcsou Evergrande – az ország első számú futballklubja – szinte teljes légióskontingensét honosíttatta.
Az izraeli miniszterelnök kedden menesztette Yoav Gallant védelmi minisztert, Izrael Katzt nevezte ki a helyére, Gideon Saart pedig új külügyminiszternek. 
