2p

A párizsi ügyészség azt javasolja, hogy Marine Le Pent, valamint pártjának huszonhárom tagját idézzék bíróság elé az uniós forrásokkal való visszaélési ügyben. A Nemzeti Tömörülés tagadja a vádakat.

A vád szerint a Nemzeti Tömörülés (korábban Nemzeti Front) 2004 és 2016 között az európai parlamenti asszisztensekre fordítható összeget használta olyan alkalmazottak fizetésére, akik a pártnak dolgoztak. Az uniós törvények tiltják, hogy ezt a forrást pártköltségek finanszírozására fordítsák.

Az ügyben tizenegy európai parlamenti képviselő – köztük Marine Le Pen, valamint édesapja, Jean-Marie Le Pen – és tizenhárom asszisztens érintett. A párt és Le Pen is tagadja a jogsértést – írja a The Guardian.

Valahogy mindig vizsgálatokba botlik Marine Le Pen. Fotó: MTI/EPA
Valahogy mindig vizsgálatokba botlik Marine Le Pen. Fotó: MTI/EPA

A kérelmet, amelyet a bírák elbírálnak, egy hét évig tartó vizsgálat után tették közzé, amely szerint az akkor még Front Nationalnak nevezett párt uniós parlamenti asszisztenseknek szánt pénzt használt fel a párt 2004 és 2004 között a pártnál dolgozó alkalmazottak fizetésére.

Az EU törvényhozóinak forrásokat juttatnak a kiadások fedezésére, beleértve az asszisztenseiket is, de azt nem fordíthatják a pártok költségeire. A szabályok kimondják, hogy az Európai Parlament által fizetett asszisztenseknek közvetlenül a strasbourgi parlamenti ügyeken kell dolgozniuk.

Az ügyben 11 európai parlamenti képviselő érintett, köztük Le Pen és 95 éves édesapja, Jean-Marie Le Pen volt pártvezető, valamint 12 parlamenti asszisztens és négy pártmunkatárs. Magát a pártot is vádolják a jogsértés eltitkolásával.

Az Európai Parlament 2018-ban úgy becsüli, hogy 2009 és 2017 között 6,8 millió eurót (5,9 millió font) sikkasztottak el Marine Le Pen-ék.

Az ügyészség szerint, ha bizonyításra kerülnek a vádak, Le Penre akár tízéves börtönbüntetést, valamint egymillió euró pénzbírságot is kiszabhatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG