3p
Hónapok óta készültek a szír kormányerők és mögöttük álló iráni és libanoni síita milíciák, igen erős orosz támogatással, hogy Aleppó városának felkelők által birtokolt keleti részeit 5 év után visszaszerezzék. Most ez részben sikerült is, és nem kétséges, hogy az egészet megszerzik. Másfél évvel ezelőtt orosz támogatás nélkül még a bukás szélén álltak.

A szír hadsereg bejelentette, hogy a felkelők által uralt terület északi harmadát visszaszerezték, és maguk a felkelők is elismerték, hogy védhetőbb vonalakra vonultak vissza. A Reutersnek elmondták, hogy minden korábbinál nagyobb tűzerővel és támadó erőkkel találták szembe magukat, ami arra utal, hogy az oroszok alaposan kiképezték, felkészítették és felfegyverezték őket. Ezt jelzi az is, hogy maga az orosz védelmi minisztérium is bejelentette, hogy a felkelők területeinek 40 százalékát visszavették, és hogy a Kreml szóvivője szerint Putyin is megtárgyalta a helyzetet saját katonai tanácsadóival.

Kurdok

Érdekes módon az elfoglalt területek egy részét nem kormányerők, hanem a kurdok vették át a lázadóktól. A kurd YPG milícia, amely ugyan az Iszlám Állam elleni háborúban amerikai szövetséges, de az aleppói felkelőkkel ellenséges. Egyes felkelők azt állítják, hogy a kurdok Aszad erőivel szövetkeztek és hátba döfték őket, mások szerint ők maguk egyeztek meg a területek átadásáról, mivel még mindig jobban örültek, ha a kurdokhoz kerülnek, mint ha Aszadékhoz.

Elvetélt tűzszünet

Néhány hónappal ezelőtt a két szuperhatalom nevében Lavrov és Kerry külügyminiszterek tűzszünetet kötöttek, amely ha egy hétnél tovább működött volna, és ezalatt sikerül Aleppóba humanitárius segélyt juttatni, akkor közös parancsnokságot hoztak volna létre, amely irányítja az Iszlám Állam és az al-Kaida utódszervezetei elleni harcot.

A tűzszünet összeomlott, a felek egymást vádolták, majd Aszad erői megkezdték Aleppó keleti részeinek ostromát. Eleinte nehezen haladtak, ezért úgy tűnik, orosz segédlettel alaposan felkészülhettek, óriási erőket vontak össze, és most végre is hajtották az első sikeres támadást.

Magukra maradtak

A dolgok jelen állása szerint sem Amerika, sem más nem tudja és igazán nem is akarja megmenteni az aleppói felkelőket, noha az sokakat nyugtalanít, hogy Aszad hatalma Aleppó teljes elfoglalása által megerősödik és kiterjed, és ez egyúttal az orosz katonai stratégia teljes győzelmét jelenti. Korábban a felkelők Törökországtól, Szaúd-Arábiától, Katartól és Amerikától egyaránt kaptak segítséget, de az oroszok által megtámogatott katonai erővel szemben korábbi segítőik már tehetetlenek.

Mi lesz utána?

Ugyanakkor kérdés, hogy mi következik Aleppó eleste után. Elvben előfordulhat, hogy az oroszok és az amerikaiak ott folytatják, ahol a tűzszünet összeomlásakor abbahagyták, hisz Aszadot elsősorban Aleppó miatt zavarta ez a megállapodás. Ebben az esetben már nem kell segélyeket szervezni, hisz egész Aleppót ellátják a szír kormányerők, és így véletlenszerű vagy provokált támadások sem zavarják meg a tűzszünetet, mint az előző esetben.

Ha viszont nem kerül sor erre, akkor előfordulhat, hogy Aszad a megfelelő orosz segítséggel maga indul újabb területek megszerzésére, akár Rakka városával is megpróbálkozhatna, ami az Iszlám Állam egyetlen megmaradt érdemi települése. Ez az oroszoknak is hatalmas presztízsnyereséget jelentene, hisz mindeddig számtalan terv volt Rakka felszabadítására amerikai, kurd és török részről egyaránt, de a döntő lépést eddig senkinek nem sikerült megtenni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG