|
| Iráni olajfinomító, a háttérben tankerekkel. Fotó: EPA/Abedin Taherkenareh |
Kedden mind a Reuters, mind a Jerusalem Post több belső forrásra hivatkozva jelentette, hogy múlt pénteken a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén Trump elé egy új Irán-stratégiát raktak le, amelyet a Pentagon, a Külügyminisztérium és a Fehér Ház nemzetbiztonsági csapata állított össze. A stratégia megnyitja az utat az agresszívabb amerikai hozzáálláshoz az iráni erőkkel szemben - valamint iraki és szíriai szövetséges harcoló alakulataival szemben is -, egyben nyomást gyakorolna az iráni ballisztikus rakétaprogramra. A csomag agresszívabb amerikai fellépést javasol az iráni fegyverszállítások feltartóztatására a gázai palesztin csoportok és a jemeni huszi lázadok felé.
Már régen a levegőben volt
Az új stratégia akkor érkezett Trump asztalára, amikor már így is komoly aggodalmak övezik a Fehér Ház szándékait a 2015-ös iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban, amelyet Trump már az elnökségi kampányában sűrűn ostorozott. Sőt, 2015-ös programkönyvében („A megnyomorított Amerika: Hogyan tegyük ismét naggyá Amerikát?”) arról ír, hogy a „terrorista” Iránnal kötött egyezséget éppúgy szét fogja szaggatni, mint Obama egészségbiztosítási törvényét, mivel Teherán atomprogramját „bármi áron” meg kell állítani.
Ennek megfelelően Trump idén januárban Irán-ellenes héjákat rakott kormányzatának kulcspozícióiba. Mike Pompeo, a CIA új főnöke még szenátorként mindent megtett a Teheránnal való kiegyezés megakadályozásáért, az elmúlt hónapokban pedig a szorongatás érdekében az amerikaiak erősítették szövetségüket Szaúd-Arábiával. Az USA ezzel tovább konszolidálta magát a közel-keleti vallásháború szunnita oldalán.
A neokonos agytrösztök
Eközben ismét nőtt a súlyuk azoknak a washingtoni neokonzervatív agytrösztöknek, amelyek tipikus érvelését már megismerhettük az Irak elleni háború előkészítésekor. A ’Demokráciavédelmi Alapítvány’ Trump beiktatását követően azonnal összefoglalót is készített a teendőkről, amelyet a Fehér Házban köröztettek. A tartalma ugyanaz a csúsztatás, amely az iraki rezsimváltás ideológiai alapgondolata volt: a teheráni rendszert a feljegyzés szerint azokkal a módszerekkel kell megbuktatni, ahogy egykor Ronald Reagan elnök a katolikus egyházzal és a szakszervezetekkel együttműködve a lengyelországi kommunisták uralmát is aláásta.
"Nehéz olyan konfliktust, olyan emberi szenvedést találni a Közel-Keleten, amihez Iránnak vagy szövetségeseinek ne volna közük." Nikki Haley, a Trump-kormány ENSZ-nagykövete a neokonzervatív ’American Enterprise Institute’ konferenciáján tartott beszédében minden eddiginél világosabban összefoglalta azoknak az érveit, akik szerint Trumpnak igenis fel kellene rúgni az Iránnal kötött atomalkut.
Megismétlődik a történelem?
Trump számára az atlanti szövetség soha nem volt kőbe vésve. Nem érdeke a további normalizáció Iránnal, amely a szemében csak az európai és az ázsiai gazdasági versenytársak érdekeit szolgálná. A múlt hónapban már beszámoltunk róla, hogy Macron elnök milyen vehemenciával érvényesíti a francia olaj- és autóipari érdekeket Teheránban. Nos, az új amerikai tervektől lehet, hogy páran csuklani kezdeni az Élysée-palotában.
Pedig az a tény, hogy Irán az utóbbi két évtizedben megkerülhetetlen tényező lett a térségben, jórészt pont Washington baklövéseinek köszönhető. A 2001 szeptember 11-i terrortámadás után Amerika
|
| Káncz Csaba |
véres háborúba bonyolódott Teherán legagresszívabb regionális ellenfeleivel szemben, akik addig az országot sakkban tartották. De az inváziós hadigépezet szétesett az afgán hegyekben, az iraki sivatagban és Szíria vértengerében.
Ráadásul a májusi iráni elnökválasztás történelmileg magas részvételi arányt hozott és a reformista jelöltek földindulás-szerű győzelmét a legnagyobb városok többségében. Nem kellene talán újrajátszani 1953-as puccsot, amikor a CIA azt a Mohamed Moszadeket buktatta meg, aki a polgári demokráciák értékeit támogató, felvilágosult vezető volt. Mihez is vezetett ez? A puccs után az iráni sah annyira gyűlölt diktatúrát üzemeltetett Iránban, amivel megágyazott az 1979-es iszlám forradalomnak, majd az ajatollahok uralmának.
Káncz Csaba jegyzete.
