2p

A diplomáciai bojkottot az Egyesült Államok kezdeményezte Kínával szemben az emberi jogok folyamatos megsértése miatt. Ehhez az akcióhoz csatlakozott most Ausztrália. Az ázsiai ország külügyi szóvivője korábban rendkívül élesen bírálta az amerikai kezdeményezést.

A konfliktus előzménye, hogy Kína a nyugati, muszlimok lakta tartományában, Hszincsiangban lágerekbe zárja a helyi muszlim népcsoport, az ujgurok tagjait, majd gyárakban dolgoztatják őket kényszermunkán, és erőszakosan átnevelik őket. A kínai külügyi szóvivő szerint ezek hazugságok és pletykák. Közben azzal vádolta az amerikaiakat, hogy megsértik az olimpiai eszme politikai semlegességét.

A nem mindennapi akció lényege, hogy a sportolók ugyan részt vehetnek a 2022-es pekingi téli olimpián, de  a bojkottban résztvevő országok diplomatái nem.

Éles konliktus a pekingi téli olimpia bojkottja és az emberi jogok megsétése miatt. Fotó: MTI/AP Eugene Hoshiko
Éles konliktus a pekingi téli olimpia bojkottja és az emberi jogok megsétése miatt. Fotó: MTI/AP Eugene Hoshiko

A BBC Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt idézi, aki szerint elhatározásuk egyáltalán nem meglepő. "Azért döntöttem így, mert ez Ausztrália nemzeti érdeke, és ez a helyes döntés" - mondta. Egyben azzal vádolta Kínát, hogy nem élt a lehetőséggel a két ország kapcsolatának javítására, ugyanakkor jelezte, hogy ő maga továbbra is nyitott a kétoldalú párbeszédre.

Ausztrália és Kína között egyébként évek óta súlyos gazdasági és politikai ellentét is meghúzódik. A két ország viszonya elég hűvös, gyakorlatilag kereskedelmi háború folyik közöttük, elsősorban az erőszakos kínai kereskedelmi terjeszkedés miatt. Közben Ausztrália az idén amerikai és brit segítséggel atomtengeralattjárókkal kezdte bővíteni flottáját. Ez viszont Kína érdekeit sérti, mivel az angolszász szövetségesek elzárhatják flottáját a világtengerektől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG