A Délkelet-Ázsiában folyó, egyre intenzívebb amerikai-kínai geopolitikai vetélkedés során a hazánk területének kétszeresén elterülő Kambodzsa egyértelműen Peking uszályába került. Ma Kína a legnagyobb befektető, hadiipari segélyező, elitképző és politikai befolyásoló. Peking az ország védelmezője a nyugati szankciókkal szemben is, amely az ellenzék betiltásáért és az egyre sanyarúbb emberijogi helyzetért érte már több hullámban az országot. Cserébe Kambodzsa az ASEAN-ban sorra vétózza meg a Kína-kritikus nyilatkozatokat.
Egyre magabiztosabban
A jelenleg is 26,4 százalékos írástudatlansággal rendelkező csontszegény ország már olyan szinten magabiztos Kína támogatásában, hogy az elmúlt hetekben egyszerűen lerombolta a stratégiai fekvésű hadikikötőjének (Ream Naval Base) egy központi épületét, amelyet még 2010-ben amerikai támogatással építettek.
2019 júliusában a befolyásos Wall Street Journal jelentette, hogy a kínai haditengerészet a kambodzsai kikötő mintegy harmadát titokban bérbe vette 30 évre, amellyel lazán megsértették nemcsak a kambodzsai alkotmányt, hanem azt a Párizsi Békemegállapodást is, amely lezárta a Kambodzsai Polgárháborút.
A polgárháborúhoz vezető út
A második világháború után Norodom Szihanuk herceg Franciaország védnöksége alá helyezte magát, s 1946-ban – független államként – tagja lett a Francia Uniónak. Teljes függetlenségét csak az 1954-es a genfi Indokína-konferencia után nyerte el. Szihanuk 1955-ben lemondott az uralkodói tisztről, de pártjának a Szocialista Népi Közösségnek választási győzelme után még ugyanebben az évben miniszterelnök, majd 1960-ban államfő lett.
A vietnami háború idején Szihanuk egy ideig semlegességet tanúsított, de 1965-ben, mikor az USA szövetségese, Thaiföld rátámadt országára, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Washingtonnal, és Kína támogatását igyekezett megszerezni. Az USA által támogatott belpolitikai ellenfelei, Lon Nol tábornok vezetésével 1970-ben megbuktatták. Szihanuk Pekingbe emigrált, ahol ugyanez év májusában száműzött kormányt alakított.
Kitör a polgárháború
1970. október 9-én kikiáltották a nyugatbarát Khmer Köztársaságot. Ezt követően polgárháború tört ki: Lon Nol tábornok híveinek (akiket az USA és Dél-Vietnam támogatott) és a kommunista vörös khmereknek (őket Észak-Vietnám és Kína támogatta) küzdelme az utóbbiak győzelmével végződött. A vörös khmerek 1975. április 17-én elfoglalták a fővárost, Phnom Penht. Miután a Pol Pot vezette Vörös Khmerek kikiáltották a Demokratikus Kambodzsa nevű államot, az ország történelmének legsötétebb, legvéresebb korszaka kezdődött el.
A vörös khmerek egy agrárparaszti kommunista országot akartak létrehozni, és emiatt úgy gondolták, hogy nincs szükség értelmiségiekre. Ezért haláltáborokat hoztak létre, ahová bárkit elhurcoltak, ha értelmiségi, vallási vezető, szemüveges, nem khmer nemzetiségű, nyugattal kapcsolatban álló vagy a „rendszerre veszélyes” ember volt. Gyermekeket kényszerítettek arra, hogy azzal bizonyítsák hűségüket a Pol Pot rezsimhez, hogy beárulják, sőt egyenesen meggyilkolják szüleiket. Elképesztő tény, hogy Pol Pot eredetileg az egzisztencializmus és a nyugat-európai kommunista gondolkodók egyik fő központjában, a párizsi Sorbonne egyetemen védte meg doktori címét 1959-ben.
Áldozatok és utóélet
A legszolidabb becslések szerint is több, mint 1,7 millió ember halt meg, de van olyan vélemény, miszerint az akkori 8 milliós lakosság egyharmadát kiirtották. A városokból rengeteg embert telepítettek ki a bombázásokra hivatkozva. A kegyetlenkedések elől sokan átszöktek a thai határon.
A vietnami határ sorozatos megsértése miatt Vietnam 1979-ben elűzte a Pol Pot rezsimet, amelynek harcosai a hegyekbe és őserdőkbe visszahúzódva folytattak gerillaharcot egészen 1996-ig. Pol Pot 1998-ban halt meg – emberiség elleni bűntetteiért soha nem vonták felelősségre, ellentétben két alvezérével, akiket 2 éve ezzel a váddal elítéltek.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
