3p

A magas energiaárak miatt egy évtizedes csúcsra gyorsult az infláció az euróövezetben augusztusban.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatai szerint éves összehasonlításban 3,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Legutóbb 2011 novemberében regisztráltak ilyen magas, 3,0 százalékos inflációt az euróövezetben.

Idén júliusban még 2,2 százalékot, júniusban 1,9 százalékot, májusban 2 százalékot, áprilisban 1,6 százalékot, márciusban 1,3 százalékot, januárban és februárban pedig egyaránt 0,9 százalékot mértek. Az áremelkedés egyre erősebb üteme kihívást jelent az Európai Központi Banknak (EKB), amely továbbra is úgy ítéli meg, hogy ez átmeneti jelenség, részben a gazdasági fellendülés kíséretében jelentkező megnövekedett lakossági fogyasztási keresletnek tulajdonítható, részben pedig a válságévben kialakult alacsony bázisnak.

Az euróövezeti jegybank arra számít, hogy az infláció az év vége felé meredeken csökkenni fog és még évekig jóval a 2 százalékos célszám alatt marad. Elemzői az idei évre 2,2 százalékos, a jövő évre 1,7 százalékos, 2023-ra pedig 1,5 százalékos inflációt várnak. Ha ez az előrejelzés helytállónak bizonyul, az EKB nemigen szigorít rendkívül laza monetáris politikáján, amellyel a koronavírus-járvány után talpra álló gazdaságok fellendülését segíti. Piaci elemzők ugyanakkor arra számítanak, hogy az infláció valószínűleg csak az év utolsó hónapjaiban fog tetőzni, a 3,5 százalék és 4 százalék közötti sávban.

Az euróövezetben augusztusban is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 15,4 százalékkal. Az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 2,0 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,1 százalékkal drágultak. Az energiaárakat nem számolva 1,7 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,6 százalékos volt. Júliusban még 0,9, illetve 0,7 százalékra rúgott értékük.

Havi összevetésben 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben augusztusban az előző havi 0,1 százalékos csökkenés után. Az energiaárakat nem számolva 0,3 százalékos volt a növekedés, a maginfláció pedig szintén 0,3 százalékot emelkedett augusztusban. Az Európai Unióban az éves inflációs ütem 2,5 százalékról 3,2 százalékra gyorsult augusztusban. Havi összevetésben júliusban stagnáltak a fogyasztói árak, augusztusban viszont már 0,3 százalékkal emelkedtek.

Éves összevetésben Lengyelországban, Észországban és Litvániában emelkedtek a legnagyobb mértékben, egyaránt 5,0 százalékkal a fogyasztói árak. Magyarország, amely a korábbi hónapok éllovasa volt ettől alig elmaradó 4,9 százalékos inflációt "produkált". A legkisebb ütemet Máltán (0,4 százalék), Görögországban (1,2 százalék) és Portugáliában (1,3 százalék) mérték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG