1p
Az Európai Unión belül Magyarországon a legnagyobb az építőipar visszaesése. Az óriási zuhanás miatt jelenleg akkora az elvándorlás az építőiparból, hogy az már a minőségben is érezhető. Az eredmények alapján az építőipar egyetlen növekedési területe az út- és vasútépítés maradt.

Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy az EU-n belül Magyarországon a legnagyobb az építőipar visszaesése, a hat évvel ezelőttihez képest a magyar építőipar teljesítménye 65 százalékra esett 2011-ben, míg a román építőiparé az idén 138, a lengyelé 174, a szlováké 111, a szlovéné pedig 85 százalékon áll, a visszaesés miatt akkora az elvándorlás a magyar építőiparból, hogy az a minőségben is érezhető már.

A válság hatására a privát cégek helyett az állam ad munkát az iparágnak

Tolnay Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy míg öt évvel ezelőtt, a 2013-ig tartó uniós költségvetési időszakban szereplő 8 ezer milliárd forintos támogatás 30-40 százaléka volt a becsült építési igény, és az ágazat vezetői azt latolgatták, hogy nem lesz elegendő munkáskéz, ehhez képest azóta 70 ezerrel csökkent az építőiparban legálisan foglalkoztatottak száma.

Az elnök elmondta, hogy miután a válság miatt szinte megszűnt a privát cégek megrendelése, így az állam lett az, amely ellátja munkával az iparágat, ezeknek a feladatoknak a zöme pedig uniós támogatású projekt, de összértékük jóval kevesebb az előzetesen kalkuláltnál. Az ÉVOSZ számítása szerint 3 ezer milliárd forint értékű építési beruházást halasztottak későbbre, vagy mondott le a beruházó.

Az építőipar idei 1 700 milliárd forintos teljesítménye - összehasonlító árakon - 45 százaléka a 2006. évinek. Az idei évre az ÉVOSZ 8-10 százalék termeléscsökkenést várt, de az 10-12 százalék lett. A piaci lakásépítés gyakorlatilag leállt, csak Budapesten 5-6 ezer kész lakás áll eladatlanul. Jövőre talán már a 10 ezret sem éri el az új lakások száma - vélte Tolnay Tibor.

A pláza stop miatt már a kereskedelmi cégekre sem lehet alapozni

Az elnök kiemelte, hogy az iskolaépítés is áll, kórházépítés folyik ugyan, de amíg nem dönt a kormány a fejlesztendő intézményekről, addig nem lesz folytatás. Az irodaépítés mindig is a privát szféra ügye volt, akár a kereskedelmi létesítményeké. Az előbbi leállt, de a kereskedelmi cégek még adtak munkát az építőiparnak, amit most a "pláza stop" törvény szüntetett meg.

Az egyetlen növekedési terület - és ezt mutatja a legutóbbi KSH jelentés is - az út- és vasútépítésé. Ezen belül is a vasútépítés- és felújítás a domináns terület, egy szépséghibával: két cég rendelkezik az ahhoz szükséges speciális géplánccal - mondta az elnök.

Tolnay Tibor hangsúlyozta, hogy az új közbeszerzési törvényt nagyon várta az ágazat, bár az építőiparnak legfontosabb dolgok - éppen a törvény keret-jellege miatt - a végrehajtási kormányrendeletben szerepelnek majd. Ilyen probléma az, hogy egy projekt árbevételét ne lehessen - engedményezéssel - átvinni másik projektre, vagy szervezetre. Miután a fővállalkozók a teljes munka 10 százalékát végzik el, az árbevétel nagyobb része nem az övék, hanem az alvállalkozóké. Ezt ne engedményezhesse - például egy bankra - a fővállalkozó - vázolta az ÉVOSZ javaslatát az elnök, amelyről még nem tudható, hogy szerepel-e a rendeletben.

A közbeszerzés problémája szerinte az is, hogy fedezet nélkül is indítható ilyen eljárás, illetve egyre több idő telik el az uniós pályázatoknál a teljesítés és a kifizetés között. A fél évet is meghaladó tartozásba több cég rokkant már bele.

A gyengülő forint miatt tovább romlik a nyereségesség

Ismertetése szerint az ágazat árbevétel arányos nyeresége 2-3 százalék körüli, és az éves áremelés soha nem érte el az inflációt. Miután a beépített anyagok 60 százaléka importból származik, ezeknél még az árfolyam veszteséget is kompenzálni kell, tehát romlik a nyereségesség.

Az építőipar megszűnni nem akaró problémája a lánctartozás - emelte ki az elnök, aki kitért arra, hogy az ÉVOSZ elkészítette az ágazati kollektív szerződést, amely meghatározza - szakmánként - a minimálbért, és a legkisebb rezsióradíj is ismert. A lánctartozás egyik oka, hogy a fővállalkozó a minimális rezsi óradíj alatt vállalja el a munkát, aminek egyenes következménye, hogy nem fizeti ki az alvállalkozóit. Elegendő lenne az adóhatóságnak néhány építkezésen ellenőrizni az ott dolgozók bérét, máris kiderülne a turpisság - vélte.

A válság rendszerint megrostálja a piaci szereplőket és az állam is egyszerűsíti a piaci szabályokat. Magyarországon mindkettő elmaradt az építőiparban: a közel 100 ezer cég száma nem csökkent, így maradt a 20 ezer egyszemélyes vállalkozás is, az állam pedig inkább bonyolultabbá tette az ágazat szabályait Tolnay Tibor szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG