A cikk a Piac & Profit magazin december-januári számában jelent meg.
A friss lapszám már megjelent - keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>
A Magyar Nemzeti Bank aktívan lobbizik az öngondoskodási rendszer megváltoztatása – nyugodtan kijelenthetjük, új alapokra helyezése – mellett, de javaslata hasznosságáról egyelőre nem tudta meggyőzni a kormányt. A jegybank a versenyképességi programjában vetette fel a jóléti alapok bevezetését. Ami valójában nem más, mint annak a beismerése, hogy az öngondoskodási rendszer az elmúlt években visszaépült: a cafeteriarendszer megnyirbálása, illetve a kötelező nyugdíjpénztárak kivéreztetése bár az államháztartás szintjén rövid távon, illetve az adósság csökkentésében eredményt hozott, de tovább rontotta a lakosság öngondoskodási hajlandóságát.
Nyugdíjpénztár + egészségpénztár = jóléti alapok
A jóléti alapok a jelenlegi önkéntes egészség- és önsegélyező, valamint a nyugdíjpénztárak összeolvadásával jönnének létre, amelyben az adófizetők automatikusan taggá válnának, azaz nem a belépésről, hanem a kilépésről tudnának dönteni. A jegybank elképzelése szerint az alapok a lakhatással, a gyermekvállalással, az időskori gondozással összefüggésben is szolgáltatnának, vagyis bármely korosztály és bármely életszakaszban lévő munkavállaló számára lenne ajánlatuk. A szolgáltatások forrását az egyéni befizetések mellett a foglalkoztatók hozzájárulása és az állam támogatása jelentené. Bár pontos részleteket nem ismerünk, azt mindenesetre lehet tudni, hogy a belépés kötelező lenne, és minden egyes munkavállaló és munkáltató a bruttó bér egy bizonyos százalékát fizetné be a Jóléti Alapba, a munkavállaló saját dedikált jóléti számlájára, melynek lenne külön nyugdíj- és egészségzsebe. Az egyén saját döntése alapján határozhatná meg a két külön zsebbe érkező pénzösszeg mennyiségét. Az állam pedig a két szereplő befizetése mellé további adókedvezményeket biztosítana.
Gondolhatjuk akár azt, hogy az új szisztémában az összeolvadások révén valamiképpen csorbulna a pénztárak önállósága. A másik olvasata a versenyképességi programban foglaltaknak, hogy a jóléti alapban a tag állíthatja össze a portfólióját, maga döntheti el, hogy mely szolgáltatót választja. De ez is csak találgatás. Akárhogy is lesz, még egy szándék felfedezhető az átalakítási törekvések mögött. Az MNB a lengyel példát szeretné követni, ahol a várakozások szerint mintegy 1500 milliárd forintnak megfelelő összeg áramolhat évente a nyugdíjpénztárakba, amit aztán a pénztárak a tőzsdére vihetnek. Vagyis ha sikerül adaptálni ezt a rendszert, az jót tenne a Budapesti Értéktőzsde – régiós szinten gyérnek számító – forgalmának. Ráadásul a versenyképességi program hazai részvényeket említ a tőkelekötés lehetséges eszközeként, vagyis a hagyományos papírok mellett – OTP, Richter, Mol – a manapság előrenyomuló, a NER-hez ezer szállal kapcsolódó tőzsdei vállalatok is bőségesen részesedni tudnának a beáramló tőkéből, szárnyalhatnának az árfolyamok.
Nincs kormányzati válasz
A jegybank 2019 februárjában publikálta először a 330 pontból álló Versenyképességi Programját, amely része az öngondoskodás új modellje, és azóta időről időre előveszik ezt a témát, konferenciákon ismertetik, de úgy tűnik, egyelőre eredménytelenül. A kormány ugyanis még nem tárgyalta ezt a javaslatot – ismertette érdeklődésünkre az egyik kormányinfón Gulyás Gergely miniszter. A gazdasági kabinetet ugyan megjárta a jegybank ötlete, de ott el is akadt, mert van egy eleme, amit sehogy sem tud elfogadni a kormányzat. Mint a miniszter elmondta, a kötelező beléptetéssel van bajuk, s csak akkor tudják támogatni a jegybanki javaslatot, ha ez kikerül belőle.
Gulyás Gergely szavaiból egyébként az is kiderült, hogy a kormány nem zárkózik el az öngondoskodás jelenleginél nagyobb állami ösztönzésétől, támogatásától. Úgy fogalmazott, hogy „amennyiben a javaslat az, hogy a különböző öngondoskodási formákat a kormány a jelenleginél nagyobb mértékben támogassa, szerintem az egy támogatandó álláspont, de amilyen a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság fenntartása volt, oda semmiképpen nem szeretnénk visszatérni”. Felvetésünkre, hogy a cafeteriarendszeren belül az önkéntes pénztári tagság állami támogatását is megnyirbálták, a miniszter így reagált: „A cafeteriarendszerről, a bér melletti juttatások kérdéséről folyik egy vita, a kormányon belül is jelentős nézetkülönbségek vannak ezzel kapcsolatosan.”
Fenyeget a múlt?
Látszólag nem megoldhatatlan feladat a jegybanki javaslat átformálása, de valójában pont a lényeg veszne el, ha a jóléti alapok tagságának szabályozásából kikerülne a kötelező elem. Az MNB azért ragaszkodik ehhez, mert mint a piaci felügyeletet ellátó szerv, azt tapasztalja, hogy a pénztárakba egyre kevesebben lépnek be, és ami még fájóbb, hogy a fiatalabb generációk mind nagyobb hányadát nem tudják megszólítani az intézmények. Őket tehát először kötelező erővel be kell léptetni, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az öngondoskodás hasznáról.
A kilépés önkéntességét muszáj biztosítani, különben tényleg a beszántott magánnyugdíj-pénztárakra hasonlítana a rendszer. Így nyilván lesz lemorzsolódás, de ha minden negyedik-ötödik új tagot sikerülne megtartani, az már kimutatható eredményt hozna a lakossági megtakarítások szerkezetében, amelyben az MNB adatai alapján ma az éven belül lejáró megtakarítások dominálnak: 57 százalék a készpénz, a folyószámlabetét, a lekötött betét és a rövidlejáratú állampapír aránya.
A kormány viszont nem tudja támogatni a kötelező belépést a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása miatt. 2011-ben mintegy 3000 milliárd forintot szánkáztattak vissza a magánpénztárakból az államhoz (és költötték el adósságcsökkentésre, részvényvásárlásra, egyebekre), és nagyon rossz fényt vetne erre az intézkedésre, ha lényegében ugyanarra a logikára épülő rendszert indítanának el újra.
De még egy frontvonalat fel lehet fedezni az MNB-javaslat kormányzati negligálása kapcsán: Matolcsy György, a jegybank elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter szakmai nézetkülönbségét. A közöttük zajló vita arról szól, hogy ki irányítsa a gazdaságpolitikát. Matolcsy jegybankelnökként is beleszólást kér az állam pénzügyeire vonatkozó tervezésbe, számos, a bér- és adópolitikát érintő ötlete van, amikkel rendszeresen bombázzák a kormányt. Azt nyilván nem veszik jó néven a József nádor téren.
|
Kvázi önkéntes A világ egyre több országában vezetnek be „kvázi önkéntes” öngondoskodási modellt. Új-Zélandon a KiwiSaver 2007 óta működik. A munkavállalók számára automatikus a beléptetés, de az első nyolc hétben, illetve munkahelyváltáskor dönthetnek úgy, hogy inkább kilépnek. A rendszerhez az egyéni vállalkozók is ugyanilyen feltételekkel csatlakozhatnak. A magánszemély a bére után 3–10 százalékot fizet be, amelyet a munkáltató további három százalékkal egészít ki. Utóbbi adóköteles juttatás, de a befizetések után egyszeri és éves állami támogatás jár. A KiwiSaver szolgáltatási palettája – hasonlóan a jegybanki elképzeléshez – a lakhatást is támogatja. Ennek feltétele a legalább hároméves tagság. A munkavállaló választja ki, hogy melyik alapba szeretné tartani a megtakarítását alapvetően a kockázatvállalási hajlandósága szerint. A magyar jegybank előszeretettel hivatkozik a 2019 júliusától fokozatosan – először a 250 fő feletti vállalkozások körében – bevezetett lengyelországi modellre. Ez a rendszer a munkavállalók számára önkéntes – vagyis bármikor kiléphetnek, ha úgy döntenek –, a munkáltató számára viszont kötelező. A vállalat választja ki az alapot, amely legfeljebb 0,6 százalékos kezelési költséget számíthat fel. A munkavállalói befizetés a bér 2–4 százaléka, míg a munkáltatói hozzájárulás mértéke 1,5 és 4 százalék között mozoghat. Utóbbira adókedvezményt biztosít az állam. Ezen felül az új-zélandi rendszerhez hasonlóan Lengyelországban is egyszeri és éves állami támogatás – körülbelül 0,5 százalék – ösztönzi az öngondoskodást. Hatvanéves kor felett adómentesen fel lehet venni a hosszú távú megtakarítás 25 százalékát egy összegben, 75 százalékát pedig 10 éves időtávon részletekben. |
