Afrika a múlt század közepéig a nyugat-európai gyarmatosító hatalmak, főleg Nagy-Britannia és Franciaország, kisebb mértékben Belgium és Portugália között volt felosztva. A 2. világháború után azonban felbomlott a gyarmati rendszer, a volt gyarmatokból független országok lettek, sokszor bizonytalan kormányzati rendszerrel. Volt, ahol a korábbi gyarmatosító erős gazdasági és politika kapcsolatokat tartott, volt, ahol vele kifejezetten ellenséges rezsimek jöttek létre, és végül volt, ahol a kor trendjének megfelelően kommunista rendszerek kerültek hatalomra.
Szovjet befolyás
A világban közben folyt a két rendszer, a kommunizmus és a kapitalizmus gigászi küzdelme, a hidegháború, elsősorban a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között. Ennek során érthető, hogy a két hatalom megpróbált minél több szövetségest, mondhatni hadállást szerezni a világ minden részén. Logikus volt, hogy a kommunista rendszerek a Szovjetunió felé fordulnak, tőle vártak segítséget, sőt sokszor fennmaradások is tőle függött.
Míg a korábbi gyarmattartók többnyire hasznot húztak a gyarmatokból, a Szovjetuniónak óriási ráfizetés volt az afrikai kommunista rezsimek támogatása. Ezért amikor a Szovjetunió megszűnt, a legnagyobb utódállam, Oroszország magukra hagyta őket. Az orosz befolyás szünetelt Afrikában, egészen mostanáig.
Új hidegháború, új hídfők
Tavaly a Közép-Afrikai Köztársaságban polgárháború tört ki, a kormány a marakodó milíciák ellen a volt gyarmattartótól, Franciaországtól kért segítséget. Franciaország lassan mozdult, Oroszország viszont gyorsan ott termett: 9 repülőgépet küldött fegyverekkel megrakva, és egyúttal úgynevezett biztonsági cégeket is, akik kiképzik a helyi hadsereg katonáit és őrzik a bányákat. Oroszország, mint katonai hatalom, visszatért Afrikába.
A konkrét katonai megjelenés előtt azonban már korábban szerződést kötött Oroszország több afrikai országgal katonai együttműködésről, fegyverszállításokról. A Reuters szerint összesen 19 szerződést kötöttek, többek között olyan országokkal, mint Etiópia, Nigéria vagy Zimbabwe. A folyamat 2014 után indult meg, amikor a Krím Oroszországhoz csatolása miatt megkezdődtek a nyugati szankciók, gyakorlott kiújult a hidegháború.
Már nem ráfizetés
Oroszország rögtön meg is kezdte a geopolitikai terjeszkedést, ennek leglátványosabb lépése volt, amikor 2015-ben megtámogatta régi szovjet-korszakbeli szövetségesét, a haldokló Aszad-rezsimet Szíriában, majd megszervezte az ország egy részében az Iszlám Állam legyőzését, amellyel komoly nemzetközi elismerést váltott ki (míg az Aszad-rezsim támogatása távolról sem dicsőség).
Nos, ezzel párhuzamosan indult meg az afrikai térnyerés, ami azért is ment könnyen, mert sok afrikai ország nem lelkesedik a nyugati befolyásért, talán a gyarmati múlt miatt, Oroszországban pedig ellensúlyt, egy vonzó szövetségest látnak. Mindemellett Oroszország most már arra is vigyáz, hogy ne költséges és kalandos vállalkozásokba bocsátkozzon: meglévő, törvényes kormányokkal köt szerződést, akik kifizetik a megrendelt fegyvereket és szolgáltatásokat, ráadásul a katonai együttműködés mellett ilyenkor rendszerint gazdasági kapcsolatok is épülnek, orosz cégek komoly megrendelésekhez jutnak.
Az Orbán-kormány nem konfrontálódott Ficoékkal. 
