3p
A legtöbb gazdaság időről időre szembenéz kisebb-nagyobb gazdasági visszaesésekkel, de tényleges recessziónak általában azt szokták tekinteni, ha két negyedéven át csökken a nemzeti össztermék. Kevés ország van, amely ezt még 2008-09-ben is megúszta, de van egy, amelyik bő negyedszázada elkerülte ezt a kellemetlenséget: Ausztrália.

Nem véletlen, hogy a kontinensnyi méretű ország van ebben a szerencsés helyzetben: ott van tőle nem túl messze Kína, amely már évtizedek óta gyorsan növekszik, és felszippantja Ausztrália nyersanyagkészleteit. Emellett a kontinensnyi országmérethez képest a népesség alacsony, igaz, hogy az elmúlt 25 évben 20-ról 25 millióra nőtt, így noha nominálisan a gazdaság folyamatosan növekedett, az életszínvonal csak mérsékelten javult.

Kína hatása

Az utolsó recesszió 1991-ben volt, de ekkor az óriási sebességre kapcsoló Kína kirántotta Ausztráliát a stagnálásból, és aztán olyan erős volt a kínai kereslet hogy a 2008-ban kezdődő válságot is lényegében elfedte, igaz, hogy ennek olyan kedvezőtlen mellékhatása is volt, ami olajországoknál szokott jelentkezni: a feldolgozóipar nem fejlődött eléggé, a versenyképesség egyenesen romlott. Egy, a Bloombergnek nyilatkozó ausztrál közgazdász szerint nincs még egy olyan ország, amelyik ekkorát nyert volna Kína több mint 30 éves gyors növekedéséből és iparosodásából.

Kétségtelen, hogy az utolsó pár évben, amióta a nyersanyagárak visszaestek a nagy magasságokból, melybe korábban a kínai kereslet hajtotta őket, már Ausztráliában is szerényebb a kínai húzóerő. Sőt, ha nem lett volna jelentős bevándorlás, akkor esetleg már recesszió is bekövetkezhetett volna, miután a gazdaság bővülése elmaradt a népesség növekedésétől, így az egy főre jutó GDP csökkent is valamelyest.

Gondok azért vannak

2010 óta egyébként már öt miniszterelnök-csere volt az országban, miközben 1983-tól 2007-ig csak három, ami mutatja, hogy már sem gazdaságilag, sem politikailag nem olyan felhőtlen a helyzet, mint korábban. Igaz, hogy az ország modernkori történetében volt már egyszer ilyen: 1941 és 1966 között három miniszterelnök volt, majd 1966 és 1972 között öt.

Az utóbbi években olyan kedvezőtlen hatás is mutatkozik, hogy az ingatlanárak a duplájukra nőttek (a nagyfokú bevándorlás mellett ez érthető is), így jócskán megnőtt az eladósodottság az ingatlanvásárlók között. Az évek óta stagnáló fizetések mellett ez visszaveti a lakosság fogyasztást, ami már komolyabb gondokat is okozhat, mivel a belső fogyasztás a GDP felét adja. Mindazonáltal, amíg nem fenyeget recesszió, az ország készül megdönteni az eddigi recessziómentes időszakok rekordját.

A rekorderek

Hollandiában ez egy negyedév híján 28 év volt, 1980 végétől 2008 őszéig, így 1-2 éven belül ezt megdönti Ausztrália, bár van olyan statisztika, melyek 1-2 század százalék pontatlanság miatt azt állítják, hogy 2003-ban Hollandiában volt egy recesszió, vagy legalábbis valami, ami annak határárát súrolta. Ettől eltekintve a jelenlegi ausztrál rekordnál csak egy hosszabb van, amit Japán tudhat magáénak: a második világháború után kezdődő fellendülést csat az 1973-as olajválság szakította meg, így Ausztráliának még jó 10 évet kéne kihúznia recesszió nélkül, hogy világrekorder legyen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG