2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Trump tárgyalt Putyinnal és Zelenszkijjel is. A békekötés utáni ukrajnai határokra vonatkozó utalások nem egyértelműek. 

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azt mondta, hogy „hosszú és rendkívül eredményes” telefonbeszélgetést folytatott orosz kollégájával Vlagyimir Putyinnal szerdán. Megállapodtak abban, hogy tárgyalásokat kezdenek az ukrajnai háború lezárásáról – derül ki a Telex összefoglalójából. Trump elődje, Joe Biden több mint három évig nem beszélt Putyinnal elnöksége alatt. Trump nem jelzett időpontot a személyes találkozóra. Később a Fehér Házban azt mondta az újságíróknak, hogy Szaúd-
Arábiában fog találkozni az orosz elnökkel. A CNN tudósítása szerint nem kötelezte el magát Ukrajna meglátogatása mellett.

Amikor megkérdezték, hogy Zelenszkij jelen lesz-e a Putyinnal folytatott megbeszélésén, Trump arra utalt, hogy az ukrán elnök valószínűleg nem vesz részt az első egyeztetésen. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy Putyin támogatja Trump ötletét, miszerint eljött az idő az együttműködésre. Trump sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy Ukrajna valószínűleg nem fog visszatérni a 2014 előtti határaihoz, de a BBC kérdésére válaszolva hozzátette: „valamennyi terület vissza fog térni”. Az elnök egyetértett védelmi miniszterével, Pete Hegseth-szel, aki egy szerdai NATO-megbeszélésen kijelentette, hogy Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz nem valószínű.

Miután kijött a hír, hogy Putyin és Trump beszélt egymással, Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy ő is beszélt Trumppal egy „tartós és megbízható békéről”. Az amerikai és ukrán vezető közötti telefonbeszélgetés egy órán át tartott – jelentette az AFP hírügynökség. A brit The Guardiannak adott keddi interjújában Zelenszkij azt sugallta, hogy egy békemegállapodás részeként az oroszok által megszállt ukrán területek egy részét kicserélhetnék az ukránok által ellenőrzött orosz területre. Peszkov erre úgy reagált erre, hogy az ilyenfajta csere „lehetetlen”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nincs mese, árat emelhetnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:48
Az olajár miatt történik minden.
Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG