3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Törökország két hete szállt be a szíriai háborúba nagy meglepetést keltve, hadműveletei viszont sikeresek voltak. Ugyan a kurdok is kaptak, de mégiscsak felszámolta a dzsihádistákat határai mentén. Most, hogy belejöttek, szívesen rész vennének a haldokló Iszlám Állam fővárosának visszavívásában.
A török és az amerikai elnök

Az időzítés nem véletlen: rohamos fogy Obama hivatali ideje, márpedig úgy tűnik, az amerikai elnök egyik célja az, hogy még elnöksége alatt felszámolja az Iszlám Államot. Eddig viszonylag jól haladt a dolog, de még hátravan Szíriában az Eufrátesz völgye és a kvázi főváros, Rakka, Irakban pedig Moszul városa.

Mással veretik a csalánt

Persze gyorsan le lehetne bonyolítani a hadműveletet, ha Amerika bevetné saját földi haderejét, mint a két iraki és az afganisztáni háborúkban, de most ódzkodik attól, hogy akár csak egyetlen katonája életét is kockáztassa. Ezért maradnak azok az erők, akik erre kaphatók, amerikai légi, logisztikai és szakértői támogatással.

Erre a szerepre Irakban nagy gonddal összehozott helyi hadsereg, az Irán-barát síita milíciák és a kurdok vállalkoztak, és már csak egy feladat áll előttük: Moszul városának ostroma, amit az idei évben talán meg tudnak ejteni. Szíriában kevesebb volt a szóba jöhető haderő: néhány ellenzéki szír milícia és persze ott is a hatékonyan harcoló, szervezett kurdok. Az ország másik felében pedig Aszad elnök erői harcolnak orosz támogatással, de úgy tűnik, az Eufrátesz völgye már túl nagy feladat nekik.

Jól jött a török erő

Így Amerikának jól jött a török felajánlkozás, és miután az első feladatot, az Iszlám Állam északi, a török határral érintkező részeinek megtisztítását eredményesen elvégezték, most jöhet a komolyabb feladat is. A Reuters szerint az ötlet a G20 csúcson merült fel, ahol Obama és Erdogan személyesen tudtak beszélni a dologról. A török elnök szerint Obama vetette fel egy közös akció lehetőségét, amiben Törökország készségesen részt venne. A fő irány Rakka, az utolsó érdemibb szír város lenne, ami még az Iszlám Állam kezén van.

Ha a várost felszabadítják, a dzsihádisták már csak szórványos területeket ellenőriznének, államuk már nem lenne. A kisebb területek megtisztítása pedig már nem egy nehéz feladat, különösen, ha a törökök ugyanolyan lelkesen folytatják a harcot. Persze ennek óhatatlan következménye, hogy Törökországnak döntő beleszólása lesz a békefolyamatba az általa felszabadított szunnita arab területeken, de ez nem is baj, hisz ha valaki, a törökök talán rendet tudnának ott tartani.

Ügyes török lépés

Ami a kurdokkal kapcsolatok török célokat illet, azt lényegében elérték. Annyi volt a török óhaj, hogy a kurdok ne szálljanak meg arab területeket a török határ mentén. Egy nagyjából 90 km széles területről van szó, amely két, kurdok által lakott terület között húzódik, és a kurdok láthatólag szívesen összekötötték volna a két különálló területet. Ezt a törökök megakadályozták, és ott 40 km mélyen egy biztonsági zónát szeretnének, amire viszont a nagyhatalmak még nem bólintottak rá.

Összességében a szíriai hadba lépéssel rövid idő alatt igen sokat nyert Törökország. Helyreállt a szövetségesi viszony Amerikával, miközben Oroszországgal már korábban kibékültek, elérték a kurdokkal kapcsolatos céljaikat, és nemzetközi megbecsülést szereznek azáltal, hogy az Iszlám Állam leverésének hálátlan feladatát elvégzik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.  
Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
Makro / Külgazdaság Hosszú vita után vette az első komoly akadályt Orbán Viktor cseh szövetségese
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:58
Eddig még ilyen hosszan nem vitáztak kormányprogramról Csehországban, de a végén kényelmes többséggel szavazták meg Babisék terveit.
Makro / Külgazdaság 46-szor nyúlt hozzá a kormány a tavalyi költségvetéshez
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:46
Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal.
Makro / Külgazdaság Minden várakozást felülmúlt a két amerikai nagybank
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:12
Messze felülmúlták az előrejelzéseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG