3p
Legutolsó beszédét a davosi Világgazdasági Fórumon mondta Joe Biden amerikai alelnök, és nem sokat kertelt.

Joe Biden vagyok, az Egyesült Államok alelnöke még 48 óráig, aztán azt mondhatom, amit gondolok  - kezdte a legutolsó beszédét az alelnök a davosi Világgazdasági Fórumon. Beszélt a világ és Amerikai bizonytalan helyzetéről és azokról a nyomásokról, amelyek alatt most megroppant a liberális demokrácia és a globalizáció és felszólított az összefogásra.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban elmondta, két nap múlva beiktatják az új amerikai elnököt -  mire valaki fújolt egy erőset a közönségben, amit taps követett - de nem egyedül Washingtonnak kell megoldania azokat a nemzetközi problémákat, amelyekkel most szembe kell néznie a közösségnek. Felidézte az Egyesült Államok múltját, és elmondta, mára a középosztály nem érezheti magát biztonságban. Biden elmondta, apja azt tanította neki, hogy egy munkahely megbecsülést, önbecsülést és biztonságot jelent.

Szerinte az elmúlt évtizedben egyre kevésbé érezhették ezt az emberek, amikor a technológia fejlődése gyári dolgozók munkahelyeit tették tönkre, amelyre csak rátett egy lapáttal a gazdasági válság. Beszélt arról is, hogy a technológia és a globalizáció rengeteg embert ment ki a szegénységből és növeli a lehetőségeiket. Azonban azok a feltörekvő gazdaságok, amelyek az iparra támaszkodtak, ezt máshogy élik meg: tőlük a technológia elvette a munkahelyeket, a társadalmi biztonságot, és a megbecsülés érzését.

Azok a jogok és javadalmak, amelyekért évtizedekkel korábban megharcolt a középosztály, a dolgozók, szépen lassan elpárologtak. Beszélt az oktatás fontosságáról és arról, hogy a globalizáció hátrányaként a leszakadók csak még jobban leválnak felső- és középosztálytól. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a történelem során valószínűleg most a legbiztonságosabb a világ, és rengeteg ember menekült meg a szegénységtől.

Az oroszok tehetnek róla

Biden nem nagyon rejtette véka alá a véleményét, megnevezte azokat, akik szerinte a liberális világrend leépítésére törekednek, ők pedig nem mások, mint az oroszok. Választásokat befolyásolnak, nyílt erőszakkal lépnek fel a szomszédaikkal szemben, befolyásolják a politikát, a saját erejüket pedig korrupcióval és oligarchákkal tartják fent - sorolta Biden. Egy nemzet sem viselkedhet így a 21. században - mondta, majd később hozzátette: egyszerűen szólva, Putyinnak más elképzelései vannak a világ jövőjével kapcsolatban.

A NATO-nak maradnia kell

“Nézzék, az Egyesült Államok nem volt a legtökéletesebb védelmezője a liberális demokráciáknak” - ismerte el az alelnök. Ám szerinte az Egyesült Államoknak és Európának közösen kell harcolnia a demokráciáért, amelyet most veszély fenyeget. Egy olyan világban kell viszont harcolni, ahol a tények már nem számítanak. Ezzel kapcsolatban párttársát idézte: “mindenkinek megvan a joga, ahhoz, hogy legyen véleménye, de a tényeket nem sajátíthatja ki senki”.

Biden szerint az orosz támadások ellen a NATO nyújthat védelmet. A harcok közösek és Amerikának tovább kell segítenie Európát. “A közös jövőnk, a gyerekeink és az ő gyerekeik jövője múlik rajta” - fejezte be beszédét az alelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG