4p
Noha mostanában egyre hangosabban verjük a mellünket, hogy milyen jól áll Magyarország, azért az EU közös statisztikai hivatalának adatai egy kicsit mást mutatnak. Fizetés szempontjából kifejezetten rosszul állunk, és a régióban is csak Romániát tudjuk tartósan megverni. Fejlődnünk kell, ha itthon akarjuk tartani a munkaerőt, meg amúgy sem ártana már végre.

Oktatás

Csapjunk is bele rögtön az egyik legkínosabb témába Magyarországon. Mi a helyzet a tanárok és egyéb oktatásban dolgozók átlagbérével? Az Eurostat szerint a területen dolgozók összes bruttó átlagbére 254 ezer forint körül van, viszont ez a nemek körül sem arányosan oszlik el, az adatok alapján egy női dolgozó az átlag alatti fizetést visz haza.

Na de mi a helyzet a szomszédban?

Romániát egyelőre még megbízhatóan magunk mögött tudjuk tartani, viszont Szlovákia már leelőz minket, igaz csak 9 euróval, azaz körülbelül 3 ezer forinttal járnak ott jobban az oktatásban dolgozók. Ausztria nem egy súlycsoportban játszik Magyarországgal, a 3022 eurós átlagbérrel a hazai majdnem 2,5-szörösét viszik haza a pedagógusok. Lengyelország jelenleg körülbelül 170 euróval fizet havonta jobban, mint Magyarország.

Egészségügy és szociális területek

A magyar egészségügy már régóta a katasztrófa szélén egyensúlyozik, de nézzük, hogy ez európai mércével mire elég. Az Eurostat adatai szerint az egészségügyi dolgozók átlagbére 666 euró havonta itthon, azaz bruttó 205 ezer forint. A nemek közt itt is látszik némi eltérés, a nők ismételten az átlag alatt vannak.

Európához képest brutálisan le vagyunk maradva, csak Romániában és Bulgáriában fizetik a hazainál rosszabbul az egészségügyi és szociális dolgozókat, míg a szintén szomszédos Szlovákiában már több mint 300 euróval többet tesz zsebre az havonta, aki a területen dolgozik. A számokat látva az sem meglepő, hogy miért vándorolnak ki az egészségügyisek Ausztriába, a sógoroknál a hazai bér közel ötszörösét viszik haza. Az európai átlagnak sem járunk a közelében, ez jelenleg 2612 euró.

Vendéglátóipar

Alapvetően nem jellemző a szektorra a túlfizetettség, de így is a hazai 592 eurós (kb. bruttó 189 ezer forint) átlagkeresettel a hátsó középmezőnyben vagyunk.

A régióban a vendéglátóiparban nincsen túlságosan nagy szórás a bérek között, és itt az osztrák bér is csak a háromszorosa a hazainak. Aki tovább súlyosbítaná a vendéglátóipari munkaerőhiányt, az a legjobban a Dániába vagy Svájcba kivándorlással jár, viszont Bulgáriába még véletlenül se menjünk, az itteni havi fizetés még a 300 eurót sem éri el.

Pénzügyi szektor

A havi 1381 eurós (bruttó 414 ezer forint) átlaggal ez a legjobban fizetett szektor ma Magyarországon, viszont brutálisan nagy a férfiak és a nők közti különbség, Csak az átlagfizetésben havonta 500 euró, azaz majdnem 150 ezer forint különbség látszik.

Itt a régióval is szépen tartjuk a lépést, pár száz eurós különbségekkel van előttünk Szlovákia és Lengyelország, és mögöttünk ugyanennyivel Románia. Az EU-s átlaghoz még jócskán lenne hová fejlődni, mivel ez a magyar bérek háromszorosa. Legjobban a területen az EU-n belül Luxembourgban lehet keresni, közel 6 ezer eurót havonta.

De akkor most hogy is állunk?

Alapvetően az látszik, hogy Magyarország a fizetések terén jócskán az alvégen kullog. Megbízhatóan csak Romániát és a gazdaságilag nagyon gyengén álló Bulgáriát tudja verni, bár az is tény, hogy a válságból nehézkesen kilábaló Görögország hiányzik az Eurostat felméréséből. Az adatok a 2014-es fizetések alapján álltak össze, de nagyon jól mutatják, hogy hol is állunk igazából az európai ranglétrán, és hogy mennyire is áll tőlünk messze a nyugati életszínvonal.

A nagyot mondásokkal ellentétben durván alulfizetettek az egészségügyi és szociális dolgozók, az építőmunkások, illetve a turizmusban dolgozók, pedig a munkaerőhiányról és a látványos béremelésekről naponta lehet hallani. Aki itthon akar meggazdagodni jól teszi, ha a pénzügyi szektorban, az informatikában, vagy a technológiában keres munkát.

Az egyes szektorok átlagbérének alakulása Magyarországon.

A cikkhez az Eurostat honlapján elérhető adatokat használtuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG