Nem maradt hatástalan a fizetésképtelenség és az államcsőd-közeli helyzet 2008-ban, majd az Európai Unió egyre szigorúbb, az uniós forrásokat is veszélyeztető fenyegetése: az egyenleg szempontjából sokkal jobb a költségvetés helyzete, mint a kétezres évek első felében. Érthető, hogy az elmúlt években már nem a hiány nagysága áll a gazdaságpolitikai viták középpontjában, hanem azok az eszközök, amelyekkel sikerül(t) mindezt elérnie a magyar kormánynak.

A költségvetési kiigazításban a kiadások lefaragása mellett különösen fontos szerepet játszott az adórendszer átalakítása. A szakmai kritikák jelentős része pedig éppen arra vonatkozik, hogy a bevételszerzés módja aláássa a hosszú távú gazdasági növekedést, más módon, más forrásokból kellene biztosítani a költségvetés viszonylagos egyensúlyát. Ebből a szempontból is iránymutató, az Európai Bizottság nemrég megjelent vaskos tanulmánya, amely a kontinensen az elmúlt másfél évben végrehajtott adóreformokat vonja górcső alá, bepillantást engedve abba, hogy más államok milyen eszközökhöz nyúltak, illetve mi számít növekedésbarát kiigazításnak.

Többet fizetnek a magasabb keresetűek - máshol

A vizsgált időszak általános jellemzője, hogy a kiigazítási kényszer hatására emelkedett a (GDP-arányos) adóterhelés, ezen belül a közvetlen és az közvetett adók összege is, miközben a járulékok mértéke nem változott érdemben. Közelebbről vizsgálva a munkát terhelő elvonások alakulását a változások két, jól elkülöníthető iránya rajzolódik ki: az adókulcsok megemelése, illetve az adóterhelés átcsoportosítása a magasabb jövedelműek irányába. A válság mélyülésével és elhúzódásával egyre általánosabb ugyanis az a felismerés, hogy lehetőség szerint el kell kerülni a legszegényebb, illetve a célzott támogatásra szoruló rétegek tehernövekedését.

Ennek szellemében az elmúlt másfél évben kilenc uniós ország csökkentette egy vagy több kiemelt adózói réteg (idősebbek, alacsony végzettségűek, nők, fiatalok, egyedülálló szülők) terheit, amely egybevág az itthon bejelentett Munkahelyvédelmi Akcióterv céljaival. Éppen ellenkezik viszont az uniós trendekkel a közös (adó)terhek eloszlásának alakulása. Míg ugyanis nálunk az alacsony és közepes jövedelműek által igénybe vett adójóváírás 2012-es teljes kivezetése nagyobb mértékben csökkentette az adórendszer progresszivitását, mint amennyire növelte a járulékplafon eltörlése, addig 11 uniós tagállam megemelte a magas keresetűek adóját.

Bár továbbra is rekordnagyságú a 27 százalékra emelt magyar áfakulcs, a vizsgált időszakban (2012-ben és 2013 első felében) számos ország követte hazánk példáját: 14 uniós tagországban döntöttek úgy, hogy vagy az adókulcs megemelésével, vagy az adóalap szélesítésével növelik az adónemből származó bevételeket. A társasági adózás területén ezzel szemben többségben vannak az adócsökkentő államok, amelyet elsősorban adóalap-szűkítésen keresztül valósítottak meg.

A magyar gyakorlat sajátosságára utal, hogy az ágazatspecifikus különadók kapcsán a tanulmány szerzői csupán hazánkat említik meg, de hozzáteszik azt is, hogy egy bizonyos nagyságú profit után öt százalékos különadót kell fizetni Portugáliában is. Nincs egyedül viszont hazánk a kis- és középvállalkozások számára bevezetett új adók (kiva, kata) területén, hiszen számos más uniós tagország is igyekszik az adórendszeren keresztül is segíteni e szektor versenyképességét.

Hogyan lehetne javítani az adórendszer hatékonyságán?

A legfontosabb változások bemutatása mellett arra is kitérnek a szakértők, hogy milyen irányban kellene elmozdulni az adórendszereknek. A növekedésbarát üzleti környezet kialakítása érdekében kulcsfontosságúnak tartják a munkát terhelő adók (további) mérséklését. A teljes népesség, az alacsony keresetűek, valamint alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők munkaerő-piaci helyzetét vizsgálva azt találták, hogy Magyarország mellett még 13 másik országban szükség lenne a bérterhek mérséklésére. (Ennél a vizsgálatnál nem vették figyelembe a Munkahelyvédelmi Akciótervet.)

Az így kieső bevételt három forrásból lehetne pótolni: fogyasztási adóból, vagyonadóból, illetve környezetvédelemi adóból. Az érintett országok közül tizenegy (köztük hazánk) esetében találták azt, hogy e három adó valamelyike viszonylag alacsony az uniós gyakorlathoz képest, azaz a megemelésével finanszírozható lenne a munkát terhelő elvonások mérséklése.

Magyarország kapcsán a tanulmány szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben a fogyasztási adó nagysága messze meghaladja az uniós átlagot, addig a környezetvédelmi adók területén lenne még lehetőség további adóemelésre, és különösen igaz ez a vagyonadókra is. Miközben ugyanis az ilyen típusú bevételek GDP-arányos nagysága az Európai Unióban átlagosan 2,1 százalék, addig hazánkban ez nagyjából a fele. Ezen belül pedig az ingatlanadó esetében még inkább elmarad hazánk az uniós gyakorlattól.