2p

Jair Bolsonaro volt brazil elnök nem tett vallomást helyi idő szerint csütörtökön a legutóbbi elnökválasztást követő feltételezett puccskísérlet miatt indított nyomozásban.

 

A volt brazil elnök Jair Bolsonaro nemcsak alkotmányos jogával élve hallgat, hanem ez „arra a tényre alapozott stratégia, hogy a védelem nem fért hozzá minden olyan dokumentumhoz, nyomhoz, bizonyítékhoz, amelyek alapján az elnököt bizonyos bűncselekmények elkövetésével vádolják" - közölte Bolsonaro ügyvédje, Paulo Bueno.

A volt elnököt csütörtökön rendelték be a szövetségi rendőrség brasíliai központjába, ahol volt brazil elnök nem tett vallomást a legutóbbi elnökválasztást követő feltételezett puccskísérlet miatt indított nyomozásban. A rendőrség két hete nagyszabású akciót tartott több brazíliai államban, számos házkutatást tartottak és több ember őrizetbe vettek, illetve többek útlevelét elkobozta.

Orbán Viktor kormányfő és Jair Bolsonaro, Brazília korábbi elnöke kezet fog Buenos Airesben 2023. december 9-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor kormányfő és Jair Bolsonaro, Brazília korábbi elnöke kezet fog Buenos Airesben 2023. december 9-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A hatóságok szerint a nyomozás egy bűnszervezet ellen irányul, amely puccskísérletet akart végrehajtani és megpróbálta megszüntetni a demokratikus jogállamiságot. Több olyan ember ellen is eljárás indult, akik magas pozíciót töltöttek be Bolsonaro elnöksége idején.

A latin-amerikai országban 2023-ban, egy héttel az új elnök, Luiz Inácio Lula da Silva beiktatása után Bolsonaro több ezer szimpatizánsa megostromolta a kongresszus, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság fővárosi épületeit. Ez volt a legsúlyosabb támadás az ország demokratikus intézményei ellen 1985, a katonai diktatúra vége óta. (MTI/dpa)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG