2p
Virovácz Péter makrogazdasági elemző szerint továbbra is visszafogottan alakulhat az infláció. A szakértő most elmondja, miért kell figyelnünk az adatra, bármi legyen is arról a véleményünk.

Májusban az éves bázisú infláció 2,1 százalék volt, ami további enyhe csökkenésnek mondható az áprilisi szinthez képest - adtuk hírül mi is a legfrissebb adatot az inflációról. Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője jelezte, a friss KSH adat megegyezett a piaci várakozásokkal.

Nincs meglepetés, az üzemanyag tehet mindenről

Az árak lassú növekedési üteme mögött az előző hónaphoz hasonlóan most is az üzemanyagárak a korábbi hónapoknál visszafogottabb éves emelkedése áll. Eközben, az energiaáraktól és hasonló volatilis termékektől megtisztított maginflációs mutató 2,1 százalékot ért el, csaknem 3 év után először átlépve a 2 százalékos szintet.

A részleteket tekintve, az áremelkedést nagyrészt az élelmiszerek, szeszes italok és dohányáruk 3,9 százalékos drágulása hajtotta, míg a szolgáltatások ára csupán 1,5 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakához képest ezzel visszaesve az áprilisi szintről.

Ahogy azt a szakértő korábban is elmondta, az infláció enyhe csökkenése nagyban összefügg az üzemanyagok árával, amely csökkenést mutatott áprilishoz viszonyítva. A havi bázisú esés mindazonáltal 4,7 százalékkal drágulást jelent éves alapon, azonban ez további lassulást jelent az előző hónapokhoz éves növekedéséhez képest. A tartós fogyasztási cikkek májusban is visszafogták a pénzromlás ütemét, részben az alacsony külső inflációs környezetnek köszönhetően.

"Várakozásaink szerint a következő hónapokban az infláció változatlanul visszafogottan alakulhat, a maginfláció pedig tovább folytathatja lassú emelkedését." - közölte Virovácz Péter.

De miért fontos ez a hétköznapokban?

Az ING makrogazdasági elemzője az adat után lapunkkal beszélgetett arról, miért lehet fontos időről időre követni az inflációs adatokat azoknak is, akik nem a forognak feltétlenül otthonosan a közgazdaság világában. Legújabb rovatunk, a "Mit Érdekel Engem, Hogy Mi Az Adat?" első vendégével készült anyagot itt tekintheti meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG