1p
A túlzotthiány-eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak 2012. március 30-án jelentett adatok szerint a kormányzati szektor 2011-ben 1205 milliárd forint többlettel rendelkezett, ez a GDP 4,3%-a. A nyugdíjvagyon nélkül 5,5 százalékos lett volna a kormányzati szektor deficitje. A kiadáscsökkentés valahol elveszett útközben: 3,6 százalékkal többet költött az állam, mint egy éve - főleg kamatkiadásokra. A negyedik negyedévben 6,4 százalékra rúgott a hiány.

A magánnyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a kormányzati szektor bevétele 14 883 milliárd, kiadása 13 703 milliárd forint volt. A 2011. IV. negyedévi hiány 461 milliárd forint volt, 253 milliárd forinttal magasabb a 2010. IV. negyedévinél - közölte a KSH.

EDP, MNB, ESA

Mi az a "kormányzati szektor"? Miért nem "államháztartási hiány"?

Az uniós statisztikai szabványok által definiált kormányzati szektor nagyobb szervezeti kört foglal magába, mint az államháztartás. Mindazon szervezetek beletartoznak, amelyek tevékenységük során közjavakat állítanak elő, a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon elosztásában vesznek részt, irányításukat a kormányzati szervek végzik, és tevékenységük ellenértékében 50 %-nál kisebb arányt képvisel az árbevétel. Az uniós módszertan – a szervezeti kör különbözőségén túl – a számbavétel időpontját, értékét, az elszámolandó tranzakciók körét illetően is eltér az államháztartási elszámolásokhoz képest.

(Forrás: kormany.hu)

A kormányzati szektor a túlzottdeficit-eljárás (EDP) jelentés szerint 2011-ben többlettel rendelkezett, mely a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1205 milliárd forint volt, a GDP 4,3%-a.

A kormányzati szektor adóssága az MNB adatai alapján 2011 végén 22 692 milliárd forint volt, ez a GDP 80,6%-ának felel meg (lásd lejjebb).

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2011-ben a kormányzati szektor bevétele 14 883,4 milliárd, kiadása 13 703,3 milliárd, többlete 1180,1 milliárd forint volt. (Az ESA és az EDP módszertana a swapügyletek elszámolásában eltér egymástól, az ESA a swapügyletekből származó kamatfizetéseket pénzügyi tranzakcióként, az EDP-jelentés tulajdonosi jövedelemként számolja el.)

Nyugdíjvagyon nélkül 5 százalék fölött a hiány

2011-ben a magánnyugdíjpénztári vagyonból - a reálhozam és tagdíj-kiegészítés kivételével - a kormányzati szektor bevételeként a nemzeti számlák rendszerében 2677,7 milliárd, illetve 44,0 milliárd forint ezzel kapcsolatos egyéb bevétel elszámolása történt meg. A magánnyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül a kormányzati szektor bevétele 12 161,7 milliárd, hiánya 1541,6 milliárd forint volt; utóbbi a GDP 5,5%-a. A hiány a 2010. évinél 395,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal magasabb.

 

Az MNB szintén hétfőn kiadott jelentése szerint az elmúlt egy évben az államháztartás nettó finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP 4,3 százalékát tette ki (1201 milliárd forint). A magánnyugdíj-pénztári kilépések miatt a háztartások által az államháztartásnak nyújtott tőketranszfer figyelembe vétele nélkül az államháztartás nettó finanszírozási képessége az elmúlt egy évben a GDP -5,2 százaléka (-1477 milliárd forint) volt. 2011 negyedik negyedévében az államháztartás nettó finanszírozási képessége a negyedéves GDP -6,1 százalékát érte el (-482 milliárd forint).

A GDP 80,6 százalékán az államháztartás adóssága

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2011 negyedik negyedévének végén a GDP 80,6 százalékát tette ki (22692 milliárd forint). Az adósságot a negyedik negyedévben 1030 milliárd forinttal csökkentette a nettó visszafizetés (tranzakció), és 764 milliárd forinttal növelte a forint gyengülése (átértékelődés). 2011 végén 1 forintnyi árfolyamváltozás 0,14 százalékpont változást okozott a GDP százalékában kifejezett bruttó adósságban.

2011 negyedik negyedévében a központi kormányzat nettó finanszírozási igénye 920 milliárd forint volt. A központi kormányzat pénzügyi eszközei közül a jegybanki betétek, az államháztartáson belül nyújtott hitelek és a befektetési jegyek állománya jelentősen csökkent.

Dőlt az államhoz a nyugdíjpénz, zuhant az szja-bevétel

 

A magánnyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül 2011-ben – ellentétes irányú változások eredőjeként – az előző évhez mérten 0,6%-kal növekedtek a bevételek; elsősorban a társadalombiztosítási hozzájárulások (+13,1%), illetve a jövedelemadó-bevételek (–16,2%) változtak jelentősen. A társadalombiztosítási hozzájárulások nagymértékű emelkedése mindenekelőtt a magánnyugdíjpénztári hozzájárulások állami nyugdíjrendszerbe való utalásából (2010 novemberétől), illetve a nyugdíjjárulék mértékének 0,5 százalékpontos emelkedéséből (2011 januárjától) fakad.

A jövedelemadó-bevételeknél - az új adójogszabályoknak megfelelően - a személyi  jövedelemadó-bevételek számottevő csökkenése mellett a társasági adóból származó bevételek is mérséklődtek. A termelési- és az importadó-bevételek emelkedtek (3,1%), ezen belül - a pénzügyileg nem rendezett beszerzések miatti áfa-visszaigénylés korrekciója hatásának figyelembevételével - az áfabefizetések 2,4%-kal nőttek.

Elmaradt a kiadáscsökkentés: többet költött az állam

2011-ben 3,6%-kal nőttek a kiadások a 2010 évihez képest. Elsősorban az egyéb kiadások emelkedtek jelentősen (23,5%), főként a pénzügyileg nem rendezett beszerzések miatti áfavisszaigénylés elszámolása, a MÁV-kötvénykibocsátáshoz nyújtott állami kezességvállalás és adósságátvállalás, a Magyar Fejlesztési Bank veszteségtérítése, és a devizahitelek kedvezményes egyösszegű végtörlesztéséből eredő banki veszteség egy részének állam általi átvállalása következtében.

Növekedtek a kamatkiadások (5,2%), a folyó termelőfelhasználás (1,6%), illetve a pénzbeni társadalmi juttatások (1,8%) is - utóbbin belül a nyugellátásokra fordított kiadások 4,8%-kal nőttek. A felhalmozási kiadások nagymértékben, 9%-kal visszaestek, és csökkentek a munkavállalói jövedelemre fordított kiadások is (2,8%).

461 milliárdos mínusz az utolsó negyedévben

2011 IV. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3242 milliárd, kiadása 3703 milliárd, hiánya 461 milliárd forint volt, a GDP 6,4%-a.

Az előző év azonos időszakához képest a bevételek 1,7%-kal mérséklődtek. A jövedelemadó-bevételek 3,1%-os csökkenése mellett a termelési- és az importadó bevételek is visszaestek az év utolsó negyedévében (2,1%). A társadalombiztosítási hozzájárulások 6,8%-kal növekedtek.

A kiadások 5,6%-kal bővültek; a legnagyobb mértékben az egyéb kiadások emelkedtek (43,6%), főként a MÁV-adósságátvállalás, a Magyar Fejlesztési Bank veszteségtérítése, illetve a devizahitelek kedvezményes egyösszegű végtörlesztéséből eredő banki veszteség egy részének állam általi átvállalása következtében. Jelentősen növekedtek továbbá a kamatkiadások (10,5%), míg a munkavállalói jövedelem (0,3%) és a pénzbeni társadalmi juttatások (0,5%) kismértékben nőttek – utóbbin belül a nyugellátásokra fordított kiadások 5,6%-kal emelkedtek, azonban az egyéb pénzbeni juttatások 10%-kal csökkentek. A felhalmozási kiadások ugyancsak erőteljesen, 12%-kal estek vissza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
Makro / Külgazdaság Joe Biden elnöksége végére trumposabban viselkedik Donald Trumpnál
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:39
A leköszönő Biden-adminisztráció utolsó intézkedései között bevitt két durva ütést néhány kínai óriásvállalatnak, elvéve a keménykedés lehetőségét Kínával szemben Donald Trumptól.
Makro / Külgazdaság Vezércserére készül a kormány az ÁKK-nál?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:19
Kurali Zoltánt várhatóan Hoffmann Mihály váltja az ÁKK élén. 
Makro / Külgazdaság Már most óriási bajt okozott a gyengülő forint
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 10:12
Az egy évvel korábbiakat 7,9, az előző havit 4,3 százalékkal múlták felül az ipari termelői árak tavaly novemberben.
Makro / Külgazdaság Trump újabb lázálomszerű ötlettel állt elő
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 09:03
Trump reakciója a kanadai miniszterelnök lemondására: Kanada legyen az Egyesült Államok része. 
Makro / Külgazdaság Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 08:28
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól. 
Makro / Külgazdaság Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 07:17
Az orosz gazdaság három pillérre épült az Ukrajna elleni 2022 februári invázió megindulása után, amelyek az elmúlt két évben megtartották, ám úgy tűnik, 2025-ben más lesz a forgatókönyv egy friss elemzés szerint. 
Makro / Külgazdaság Mibe kerül nekünk az orosz gázvezeték elzárása?
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 16:44
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb emelkedést követően látható érdemi forintgyengülés is, annak nemzetközi és hazai okait és következményeit is elemezte kollégánk.
Makro / Külgazdaság Infláció: azért drágul a benzin, mert gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:25
Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, köszönhetően a forint további gyengülésének a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság Nagy botrány volt belőle, most csendben törölték a pénzintézetet
Vég Márton | 2025. január 5. 13:09
Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG