Volt olyan idő, amikor az energiacégek azzal reklámozták magukat, hogy olyan erőforráshoz juttatják az embereket, amellyel móresre lehet tanítani az anyatermészetet. A Humble Oil 1962-ben egy a Life magazinban megjelent kétoldalas cikkben azt állította, hogy egyetlen nap alatt annyi energiával látja el fogyasztóit, amennyivel el lehetne olvasztani egy gleccser hétmillió tonna jegét. Az azóta az ExxonMobilhoz került vállalat víziója a melldöngetés óta eltelt hatvan évben bizonyos értelemben teljesült. Az emberek millió tapasztalják, hogy a fosszilis energiahordozókra alapozott energiatermelés eredményeként túlmelegszik a föld, aminek egyik következménye valóban a gleccserek megolvadása – írta a régi történetet felidéző cikkében a The Conversation magazin.
A téma apropóját az adta, hogy az energiacégeknek manapság nemhogy nem jutna eszükbe azzal reklámozni magukat, hogy képesek elgyőzni a természet erőit, de még védekezniük is kell azért, mert a tevékenységük nyomán megváltozik a természeti környezet, amelyben az emberek élnek. A legerősebb érvük az, hogy csak kiszolgálják az embereket. Az ő fogyasztásuk, energiafelhasználásuk okozza a globális felmelegedést.
Falhoz állította a bíróságon egy farmer az energiamamutot
Ezt a „mosom kezeimet” hozzáállást kérdőjelezte meg egy perui farmer, aki tíz évvel ezelőtt beperelte a német RWE energiavállalatot. Azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg az RWE felelősségét abban, hogy a faluját olyan áradás fenyegeti, aminek eredményeként eltűnhet a föld színéről.
Fotó: Pexels
Az érintett, Saúl Luciano Lliuya a Huaraz nevű 120 ezer lakosú kisvárosban él a perui Andok lábánál. Települését egyre nagyobb veszély fenyegeti azért, mert a hegyről lecsúszó gleccserek a klímaváltozás miatt megolvadtak, ami a városuk felett lévő Palcacocha-tó vízszintjének vészes megemelkedéséhez vezetett. A perui katasztrófavédelmi hatóság szerint a tó vize egy óriási áradás formájában bármelyik pillanatban rázúdulhat Huarazra. A kérdés nem az, hogy megtörténik-e a katasztrófa, hanem az, hogy mikor. Lliuya pusztán azon az alapon indított pert az RWE ellen, hogy mivel a világ egyik legnagyobb energiaszolgáltatója, ezért óriási felelőssége van az üvegházhatású gázok levegőbe kerülésért.
Átlátott a szitán az RWE: nem a pénz számít, hanem a precedens
Egy új gát építése, ami megvédené a várost, 4 millió dollárba (1,41 milliárd forint) kerülne. A felperes azt kérte, hogy az RWE fizesse ki ennek 0,47 százalékát, azaz 20 ezer dollárt (7,1 millió forint). Ez az arány úgy jött ki, hogy készítettek egy számítást arról, mennyivel járulhatott hozzá az RWE tevékenysége az 1990-es évek kezdete óta a globális felmelegedéshez és ezt vetítették a gátépítés költségére. Ez az összeg egy akkora cégnél, mint a német energiavállalat nem igazán látható összeg, ám az RWE vezetősége és jogászai nem ostoba emberek. Rájöttek, hogy nem a pénz számít, hanem a precedens. Nevezetesen az, hogy a bíróság megállapítja-e a vállalat és ezzel az egész fosszilisenergia-ipar részleges felelősségét a klímaváltozásért.
Ezért beleálltak a perbe és pár nappal ezelőtt, 2025. május 28-án megkapták a nyakukba azt a döntést, amit el akartak kerülni. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Huaraz gátjának az értéke nem az a nagyságrend, amelyben érezhető lenne egyetlen energiavállalat tevékenységének hatása a klímaváltozásra. Ezért a 20 ezer dolláros kártérítést nem állapította meg. Azt azonban igen, hogy magáncégek is felelőssé tehetők azért, hogy a tevékenységük hozzájárul a klímaváltozáshoz. Ez a döntés akkor is precedenst teremthet a bírósági gyakorlatban, ha az RWE fellebbezése nyomán a másodfokú bíróság megsemmisíti. A környezetvédők pezsgőt bonthatnak, mert a világ országaiban Belgiumtól és Svájctól kezdve az Egyesült Királyságon és Hollandián át az Egyesült Államokig és Japánig számos hasonló per van folyamatban.
Egy fontos részlet a bírósági döntésben túlmutat a hagyományos kereteken
Van azonban egy olyan részlete az ügynek, ami legalább olyan fontos, mint a bíróság határozata. Nevezetesen az, hogy a döntésből egyértelműen kiderül, hogy az energiavállalatok nem csupán azért a környezetterhelésért tehetők felelőssé, amely a székhelyük országának határain belül történik, hanem – mivel a klíma nem ismer határokat – a világ bármely táján okozott kárért is.
A „szennyező fizet” jogi elve a világ legalább 50 országában van érvényben. Így ennek a pernek az eredménye ezekben az országokban mindenképpen hatással járhat. Emellett számos országban, például az Egyesült Államokban, a Fülöp-szigeteken vagy Pakisztánban dolgoznak olyan törvényjavaslatokon, amelyek a szennyezésért felelőssé tehető vállalatokat pénzügyi kártérítésre kötelezheti a közvetve általuk okozott károkért. Amikor Lliuya elindította a pert tíz évvel ezelőtt, akkor még nem látszott életszerűnek, hogy megállapítható egy-egy vállalat hozzájárulása a klímaváltozáshoz. Az elmúlt években a tudományos kutatások szép eredményeket hoztak ezen a téren. Így az energiacégek kezdhetnek tartalékolni azokra a kártérítésekre, amelyeket a klímaváltozáshoz való hozzájárulásuk miatt kell majd fizetniük.
Néhány órával azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy újabb tűzszünetet hozott tető alá, folyamatosak a harcok Thaiföld és Kambodzsa között. 
