2p

Tizenkét fős legénységgel a fedélzetén elsüllyedt egy török teherhajó a Fekete-tenger török felségvizein, Eregli város partjai közelében, a balesetnek halálos áldozata is van - közölte a török kormány hétfőn.

Török mentőegységek megtalálták és kiemelték a tengerből a vasárnap elsüllyedt hajó szakácsának holttestét, a legénység többi tagját pedig eltűntnek nyilvánították. Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter közlése szerint a Kafkametler nevű hajó a nyugat-törökországi Izmir kikötőjébe tartott, amikor a régióban kialakult heves viharok következtében többször nekicsapódott egy hullámtörőnek az Isztambultól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Eregli város kikötőjének közelében.

A szerencsétlenséget megelőzően, vasárnap reggel a hajó kapitánya már jelentette, hogy egy hullámtörő felé sodródik, ám a Törökország északnyugati részére aznap lecsapó heves viharok miatt több órán át nem tudták megkezdeni a kutatást és a mentést - tette hozzá. A zord időjárásban egy másik teherhajó is felborult a Fekete-tenger törökországi partjainál, valamint evakuálni kellett egy török börtönt.

A zord időjárás okozott problémákat. Fotó: Depositphotos
A zord időjárás okozott problémákat. Fotó: Depositphotos

A Pallada nevű, kameruni zászló alatt közlekedő hajót szintén Eregli kikötőjének közelében érte baleset: az ötméteres hullámokban a hajó zátonyra futott és kettétört - közölte a török tengerészeti igazgatóság, hozzáfűzve, hogy a legénység mind a 13 tagját kimentették. Yilmaz Tunc török igazságügy-miniszter arról számolt be, hogy az Eregli börtönét is fenyegető vízszintemelkedés miatt a rabokat a környező létesítményekbe szállították a fegyintézetből.

A délkelet-törökországi Diyarbakir és Batman tartományban vasárnap négy ember vesztette életét, ötvenen pedig megsérültek a heves esőzések okozta áradásokban. A szomszédos Bulgáriában az orkánerejű szél, a heves esőzések és a havazás két ember életét követelte aznap. A hatóságok szükségállapotot hirdettek a Fekete-tenger partján fekvő Várnában. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kivégeztek egy fogvatartottat Gázában
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 09:40
Meghalt egy román-izraeli állampolgárságú túsz a Gázai övezetben.
Makro / Külgazdaság Újabb mozgósításra készül Putyin
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 09:18
Ez történt az orosz-ukrán fronton és annak környékén, amíg Ön aludt.
Makro / Külgazdaság A német kancellár beváltotta a Zelenszkijnek tett ígéretét
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 09:01
Patriot légvédelmi rendszert kezelő ukrán egységet képzett ki Németország.
Makro / Külgazdaság Véres leszámolás a Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 08:46
A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint közel 200 ember vesztette életét.
Makro / Külgazdaság Több város lakossága veszett el az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 20:12
Hatalmas emberáldozatról számoltak be Oroszország ukrajnai inváziója miatt. Magyarországon továbbra is a távolságtartás a fő irány Ukrajna európai uniós csatlakozási szándékai miatt.
Makro / Külgazdaság A nagyobb bértömeg megemelheti a GDP-t, de az is lehet, hogy csak inflációt gerjeszt – A hét videója
Dobos Zoltán-Izsó Márton-Rácz Gergő | 2023. december 1. 18:41
Szokatlan a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelése. Honnan teremtik elő a cégek az ehhez szükséges forrást? Hogyan hat ez az e fölött keresők fizetésére? Meglöki-e a belső fogyasztást, hozzájárul-e a bruttó hazai termék bővüléséhez? Erről beszélgetett A hét videójában Dobos Zoltán és Rácz Gergő.
Makro / Külgazdaság Orbán: adjanak a hazai cégek munkát, különben elnyelik a placcot a külföldiek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 18:08
Más a munkáltatói és munkavállalói érdekvilág, de ha ezek nem működnek együtt, akkor a külföldi cégek lesznek gazdaságilag győzedelmesek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.Orbán beszélt még az energiakitettségről, és a kormányzati és jegybanki viták hatásáról is.
Makro / Külgazdaság Véget vet a kamatingadozásnak az adósságkezelő - kiderültek az új befektetési lehetőségek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 16:26
A piaci jelenlét további erősítése céljából az ázsiai piacokon új Szamuráj és Panda kötvény kibocsátásokkal tervez az ÁKK 2024 második felében.
Makro / Külgazdaság Ragályos a recesszió, az osztrákok sem tudják elkerülni
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 15:36
A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Nagyon durvul a diplomáciai háború Izrael és egy EU-tagország között
Wéber Balázs | 2023. december 1. 15:01
Az izraeli kormány nem veszi jó néven, hogy a spanyol kormány nyíltan kritizálja őt a sok gázai civil áldozat miatt.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG