3p
Korábban úgy tűnt, nem maradtak dzsihádisták a török határ mentén, de nyomokban mégiscsak előfordulnak: például Dzsarablusz városánál, az Eufrátesz partján. Törökország most közéjük lőtt, de kaptak a kurdok is, nehogy ők szabadítsák fel a területet. Közben az amerikai alelnök békülni megy Törökországba.

A kurdok igen aktívak mostanában: úgy tűnik, Szíria lényegében teljes Törökországgal határos részét elfoglalják, pontosabban inkább felszabadítják, mert jórészt ők laknak ezen a területen, bár néhol szunnita arab városok és falvak is előfordulnak. Hétfőn Haszaka városát szerezték vissza az Aszadhoz hű szír kormányerőktől: vidáman pózolnak az Aszad szobrok és plakátok előtt, ahogy az ilyenkor minden diktatúra alól felszabadított helyen szokás.

Fékeznék a kurdokat

A szíriai kurdok az iraki határtól kezdve 400 kilométeren át ellenőrzik már a török határt, ami roppant mód aggasztja Ankarát, miután úgy véli, hogy a kurd haderő, az YPG a törökországi kurd fegyvereseket is támogatja. Ráadásul Törökország abban bízott, hogy az Eufrátesz keleti oldalán megállnak a kurdok, de úgy tűnik, a folyó nyugati partján lévő Dzsarablusz városát is készültek megrohamozni, kiűzve az Iszlám Állam maradványait a török határról.

A törököket nyugtalanítja a kurd előretörés, ezért lőni kezdték az Iszlám Állam erőit Dzsarablusz körül, hogy utat nyissanak a Törökországból induló ellenzéki szunnita szír fegyveres erőnek, hogy ők szabadíthassák fel a várost. Igen ám, de 20 lövedéket a kurd erők is kaptak, mégpedig az általuk nemrég felszabadított Manbidzs városánál. A törökök jelezték: szeretnék, a ha a kurdok visszavonulnának onnan az Eufrátesz keleti partjára, de a kurdoknak feltehetően eszük ágában sincs török utasításoknak eleget tenni.

Mindenki barátja, Amerika

A helyzetet bonyolítja, hogy a kurdokat erősen támogatja Amerika, hisz ők voltak az a szervezett erő, amely amerikai támogatással képes volt az Iszlám Államtól jelentős területeket visszaszerezni, mint Irakban, mind Szíriában (Oroszország ugyanez okból támogatja Aszad rezsimjét). Ugyanakkor Amerika Törökország stratégiai, NATO tag szövetségese is, ám a viszony az utóbbi időben meglehetősen hűvösre fordult. Amerika nem fogadja el a törökországi puccsot követő kiterjedt megtorlást, Törökország pedig követeli Fethullah Gulen kiadatását Amerikától, miután őt vádolja a puccs szervezésével.

Ma Törökországba utazik Joe Biden amerikai alelnök, hogy enyhíteni próbálja a két ország közti feszültséget. A látogatás mindössze egynapos lesz, de ezalatt Biden Erdogan elnökkel és Binali Yildrim miniszterelnökkel egyaránt találkozni fog. Az amerikai alelnök hangsúlyozni fogja, hogy országának semmi köze a puccshoz, még ha a török vezetők időnként ezt is sugallják a nép felé. Ugyanakkor szeretne javítani a két ország kapcsolatán, miközben a Reuters szerint a török fél továbbra is Gulen kiadatása miatt fogja rágni a fülét.

Gulen kell nekik

Azt akarják elérni, hogy a kiadatási folyamat felgyorsuljon, és addig is tartóztassák le Gulent Amerikában. Yildrim azt állítja, hogy már a puccs előtt 84 dossziényi adatot küldtek Gulenről és szervezetéről, azóta pedig még 4-et. Az ügy érdekessége, hogy Törökország eddig csak korábbi cselekmények miatt kérte Gulen kiadatását. A puccsal kapcsolatos konkrét vádak alapján még nem nyújtottak be hivatalos kérelmet. Amerikából mindenesetre egy szakértői csoport is érkezik, hogy a török igazságügyi szervekkel egyeztessenek a kérdésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG