3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Luigi Di Maiót erősítette meg az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikai vezetőjeként a párt alapítója, Beppe Grillo.
Luigi Di Maio. EPA/ANGELO CARCONI

Annak ellenére döntött így, hogy az M5S több politikusa és szavazóbázisa is hátat fordított a párt gyengüléséért felelősnek tartott Di Maiónak.

Maradnának a kormányon

A Beppe Grillo és Luigi Di Maio találkozóját követő M5S-közlemény hangsúlyozta, hogy Luigi Di Maiót nem leváltani, hanem segíteni kell.

Ezentúl én is mellette fogok állni

- jelentette ki Beppe Grillo. A civil mozgalomból lett párt alapítója hozzátette, hogy az M5S januárban új koalíciós szerződést akar kötni a baloldali Demokrata Párttal (PD) a közös program erőteljesebb megvalósítása érdekében.

Elemzők szerint Beppe Grillo ezzel arra utalt, hogy az M5S tovább akar kormányozni még akkor is, ha a januárban esedékes tartományi választásokon tovább veszít támogatottságából.

Megváltozott mozgalom

Beppe Grillo úgy vélekedett, az M5S politikusainak és szavazóinak észre kell venniük, hogy a mozgalom már nem az, mint ami korábban volt.

Nem lehetünk ugyanazok, előre kell menni

- mondta. A humorista Grillo a tőle megszokott iróniával megjegyezte, hogy a legnagyobb káoszból varázslatos eredmények születhetnek.

Szünetet akart

Luigi Di Maio távozása azután vetődött fel, hogy a párt vezetőjeként "szünetet" javasolt, azt szorgalmazva, hogy az M5S ne induljon az Emilia Romagna és Calabria tartományban január 26-ra kitűzött választásokon. Di Maio indoklása szerint ugyanis fennáll a veszély, hogy az M5S az októberben Umbriában tartott választásokon felmutatott 7 százaléknál is kevesebbet ér el. Annál is inkább, mivel az M5S jelöltjei a januári tartományi fordulón egyedül, vagyis a szövetséges PD-től külön indulnak.

A kérdést - a párt szokása szerint - internetes szavazásra bocsátották csütörtökön: az M5S regisztrált választóiból mintegy 20 ezren mondtak véleményt, és 70 százalékuk a tartományi választásokon való részvételre voksolt. Ez volt az első alkalom, hogy a szavazóbázis ellentmondott politikai vezetőjének.

Ezt követően az M5S több politikusa is Luigi Di Maio félreállását szorgalmazta, testületi döntéseket sürgetve az eddigi egyszemélyes pártvezetés helyett.

A semmiből a csúcsra, majd vissza

A mozgalomból 2009-ben lett politikai formáció 2013-ban jutott be a római parlamentbe, és évekig a legnagyobb olasz pártnak számított. A 2018-as parlamenti választásokon 32,6 százalékkal szerepelt, támogatottsága azonban a 2019-es európai parlamenti választásokon 17,1 százalékra esett vissza.

Az M5S tizennégy hónapon át a Matteo Salvini vezette jobboldali Ligával kormányzott, majd a baloldali PD-vel folytatta. A kormányváltás se segített a párton, amely ezt követően Umbriában 7,4 százalékra esett vissza.

Sajtókommentárok szerint Beppe Grillo nem engedhette meg Luigi Di Maio távozását, hiszen ez jelenleg csak tovább gyengítette volna az M5S-t, és azonnali kormányválsághoz vezethetett volna.

Sorozatunk a témában: Egy forradalom titkos története I.: a semmiből a csúcsra. Korábbi videókommentárunk az Öt Csillagról:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG