3p
Újabb meghökkentő tervel állt elő a milliárdos feltaláló, most a repülőgép társaságokat döngölné a földbe.

Hírnevéhez méltóan újabb ambiciózus tervekkel állt elő a Tesla és a SpaceX alapítója: Egy olyan „űrrakéta” létrehozásán dolgoznak, amely egy óra alatt bárhova elérhet a Földön. Ha a BFR néven futó projekt valósággá válik, New Yorkból Shanghaiba  fél óra alatt eljuthatunk – ez hagyományos repülővel ma legalább 15 óra – írja a Bloomberg.

Elon Musk űrprogramja máris átformálta az űrutazás jövőjét az újra felhasználható, első fázisú rakéták megalkotásának köszönhetően, az új fejlesztés pedig a kereskedelmi repülőzés piacát is újraformálhatja.

„Ha már olyan helyekre utazunk, mint a Mars, miért ne vehetnénk célba a Földet?” – mondta Must az Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson. A legtöbb helyre fél óra alatt eljuthatnánk, de hatvan percen belül bárhová elutazhatnánk a Földön. Az utazás költsége ráadásul nagyjából megegyezne a mostani repülőgépek jegyáraival – tette hozzá.

2022-ben landolnának a Vörös Bolygón

A vállalat most a műhold üzemeltető cégek felé fordul, a projekt költségeit ugyanis szerződéses küldetésekből teremtenék elő. A BFR képes lesz műholdakat pályára állítani, szállíthat rakományt és legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, illetve alkalmas Hold és Mars küldetések teljesítésére is. A hajótest negyven kabinjában nagyjából 100 embert lehetne utaztatni.

Ilyen még nem volt: Elon Musk már megint űrtörténelmet írt

A NASA Kennedy Űrközpontjából lőtték fel a Falcon 9-es hordozórakétát újból, ezzel bizonyítva, hogy kétszer is használhatóak a rakéták. Tovább >>>

Az 46 innovátor nagyjából 21 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik és korábban is megemlítette már, hogy saját tőkével is támogatja vállalata projektjeit. Korábban már szóba került egy ember nélküli Mars küldetés, a Red Dragon, ami 2018-ban közelítette volna meg a Vörös Bolygót. Az új tervek miatt azonban ez parkolópályára került, a tervek szerint a BFR 2022 landolna a Marson, két évre rá pedig már embereket is küldenének.

Elon Musk űrprogramja, a SpaceX 2002-ben indult azzal a céllal, hogy lehetővé tegye az emberiségnek más bolygók benépesítését. A társaság jelenleg a Falcon 9 rakétát használja a NASA küldetéseihez, de az amerikai haderőnek is segít műholdprojektekben. A SpaceX tervei között egy saját szatellit-hálózat létrehozása is szerepel.

Kutyaszorítóban a Tesla – mégsem olyan korrekt cég, mint gondoltuk?

az amerikai munkaügyi bíróság élt panasszal a Tesla felé, mivel olyan bejelentést kaptak, hogy a gyár számos ponton megsértette a munka törvénykönyvét. A cég dolgozóit tömörítő három szakszervezet szerint a munkásokkal aláírattak egy szerződést, amiben kötelezettséget vállalnak arra, hogy sem a munkájukról, sem annak körülményeiről nem beszélhetnek. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG