2p
Argentína nagyon gyorsan vált a befektetők egyik kedvencévé.

Alig több mint egy éve foglalta el hivatalát Mauricio Macri, Argentína elnöke, és máris érezhető az optimizmus az ország gazdasági kilátásait illetően - véli a Saxo Bank elemzője, Michael Boye. Csupán a gazdasági adatokat nézve még nem egyértelmű a trend – Argentína gazdasága valószínűleg visszaesett 2016-ban és az infláció is makacsul tartja magát -, de az új adminisztráció máris figyelemre méltó lépéseket tett annak érdekében, hogy a korrupcióval átitatott, protekcionista gazdaságot egy piacbarát, a növekedést segítő környezetté alakítsa át.

Érti a nyelvüket

Ugyanakkor van egy olyan terület, ahol lényegesen nagyobb az előrehaladás, és ez nem más, mint a nemzetközi befektetőkkel való kapcsolat. Az új elnök pontosan tudja azt, hogy a gazdaság helyreállításának és a növekedés felgyorsításának egyik kulcseleme a nemzetközi tőke bizalmának elnyerése.

A Saxo Bank szakértőjének elemzése szerint az új vezetés egyik legnagyobb vívmánya, hogy – a 2001-es államcsőd, majd azt követően a befektetőkkel folytatott 15 éves vita után – 2016-ban Argentína visszatért a nemzetközi kötvénypiacra, több kibocsátással is. A legutóbbi 2017 januárjában történt, egy 5 éves és egy 10 éves államkötvényt bocsátott ki Argentína, 5,25%-os és 6,875%-os névleges hozammal.

A piac irányába tanúsított magatartás változása nem maradt nyom nélkül a Moody’s-nál, amely ebben a hónapban pozitívra módosította Argentína kilátásait, ami a legtöbb esetben egy küszöbön álló felértékelésnek a jele. A Moody’s megemlítette az argentin kormány elkötelezettségét az infláció csökkentése és a pénzügyi konszolidáció iránt, valamint azt, hogy a jelenlegi kormány hitelesebb makrogazdasági adatokat közöl, mint az elődjei.

Úgy nyomja, mint a Rolling Stones

Macri elnök aktívan építi a kapcsolatokat a nemzetközi befektetőkkel, és az év elején neki is kezdett egy világkörüli road show-nak: februárban Spanyolországban járt, az idei programjában pedig Kína, Japán és az Egyesült Államok szerepelnek. A bizalom felépítése évekig tart, a lerombolása másodpercekig, és kevés terület van, ahol ez igazabb lenne, mint a nemzetközi tőkepiacon. A 2001-es csőd, a korábbi kormányok magatartása és pénzügyi felelőtlensége még sokáig él a befektetők emlékezetében. Sok pozitív jel van, de egyelőre nem mondhatunk többet, mint hogy a bizalom helyreállítása épp csak elkezdődött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG