5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A javuló külső és belső kilátások hatására tovább gyorsulhat a bruttó hazai termék növekedése az idén az elemzők szerint. A szakemberek az ipar további növekedésére számítanak, és úgy látják, hogy az építőipart továbbra is hajtják majd az állami beruházások, amiket elsősorban uniós pénzekből finanszíroznak.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteki gyorsbecslése alapján 2,7 százalékkal nőtt a GDP tavaly a negyedik negyedévben éves bázison, a harmadik negyedévhez képest pedig 0,6 százalékkal bővült, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva. A múlt év egészét tekintve 1,1 százalékos volt a gazdasági növekedés.

Kiugró építőipari megrendelések

A 2,7 százalékos GDP-növekedés hétéves csúcsnak felel meg - emelte ki Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője. Kifejtette: a növekedést az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság húzta. Felhasználási oldalon az export és a beruházások emelkedése járulhatott hozzá a növekedéshez, míg a fogyasztás növekedése szerény lehetett.

Suppan Gergely

Az elemző szerint az idén tovább gyorsulhat a bővülés a javuló külső és belső kilátások hatására. Az ipar és építőipar megrendeléseinek kiugró mértékű növekedése bíztató a közeljövőre nézve, az ipart az autógyártás idén várható érdemi bővülése is húzhatja. A kedvező kilátásokat a 13 éves csúcsra emelkedő üzleti bizalom is tükrözi - mutatott rá.

Suppan Gergely úgy látja, a háztartások fogyasztása az idén már emelkedhet a folytatódó reálbér-növekedés, a javuló foglalkoztatási kilátások és a 8 éves csúcsra emelkedő fogyasztói bizalom hatására. A beruházások növekedése is folytatódhat, részben az uniós források gyorsuló ütemű lehívása és egyes állami építkezések miatt, részben pedig a javuló külső és belső kereslet hatására - fejtette ki. Az elemző az idén összességében kiegyensúlyozott szerkezetű, 2,2 százalékos növekedésre számít. Felfelé mutató kockázatot jelenthet az európai gazdaságok vártnál gyorsabb kilábalása és élénkülése - közölte.

Jók az idei kilátások


Balatoni András

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: két egymást követő negyedévben is jelentős volt a gazdaság bővülése, ami mindenképpen kedvező.

Szerinte is kedvezőek az idei kilátások. A szakember az ipar 4-5 százalékos növekedésére számít, és úgy véli, hogy az építőipart továbbra is hajtják majd az állami beruházások. Emellett fokozatosan emelkedhet a belső fogyasztás és a beruházás is - tette hozzá. Mindezek eredményeképpen az idén 2-2,5 százalék között lehet a GDP éves növekedése - közölte.

Az uniós pénzek hoztak fejlődést

Az Erste Bank elemzői is rámutattak, hogy a várakozások felett nőtt a magyar gazdaság. A GDP-bővülést továbbra is a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar fűtötte. A mezőgazdaság a 2012-es rendkívül gyenge év után alacsony bázisról tudott emelkedni, az ipart elsősorban az autóipari kapacitásbővítések húzzák, az építőipar pedig nagymértékben az uniós pénzből finanszírozott állami beruházásoknak köszönhetően tudott elrugaszkodni a 15 éves mélypontról - fejtették ki.

Az Erste elemzői szerint az idén gyorsulhat a növekedés, 1,9 százalékkal bővülhet a gazdaság, amit az export helyett már inkább a lakossági fogyasztás és a beruházások sokéves mélypontról való elrugaszkodása táplálhat. Az alacsony infláció a reálbérek emelkedéséhez vezet, ami elsősorban az alacsonyabb jövedelműek fogyasztási kiadásainak növekedésében jelentkezhet. Ezt részben ellensúlyozhatja a továbbra is erős lakossági hitelleépülés, ami még évekig meghatározó elem lesz a hazai gazdaságban - közölték.

A hitelprogram is segített

Pesuth Tamás, a Nézőpont Intézet gazdasági elemzője szerint a növekedés szempontjából a tavalyi év első része a kilábalásról szólt, a másodikat már jelentősebb GDP-bővülés jellemezte. A legfontosabb külső tényező, hogy Magyarország főbb exportpartnerei ipari termelésének felfutása az év második felében magával húzta a magyar ipar teljesítményét is.

A belső tényezők közül a beruházások növekedése volt az egyik jelentős folyamat. Összességében már a második negyedévtől jelentkezett a beruházási fordulat, amely az építőipari adatokon is meglátszott. Az elemző szerint biztató, hogy a beruházások nemcsak a költségvetési területen, hanem a versenyszférában is növekedtek. A beruházások felfutásában összességében fontos szerepet játszott az MNB növekedési hitelprogramja, valamint az uniós források lehívásának felgyorsítása is - mutatott rá.

A munkerőpiacra is hatással lehet

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdaság növekedésének fokozatos gyorsulása a munkaerőpiacra is kedvezően hat, amit az is mutat, hogy több mint 4 millióan dolgoznak, ami 1992 óta a legmagasabb regisztrált érték. A versenyszférában tavaly 30 ezer új munkahely jött létre. További pozitívum, hogy a munkanélküliek száma is számottevően, mintegy 70 ezerrel csökkent egy év alatt - mutat rá az NGM.

A gazdaság növekedése a foglalkoztatottság emelkedése mellett a jövedelmek bővülését is magával hozza, ami a háztartások jövőbeli fogyasztását tovább emeli, ezzel párhuzamosan tovább javítja az államháztartás egyenlegét is a szakminisztérium szerint. A kilátások kedvezőek a következő negyedévekre is, amit a külső konjunktúra várható élénkülése mellett az üzleti és fogyasztói várakozások, illetve a rendelésállományi adatok is alátámasztanak - áll az NGM közleményében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG