5p
Egy fél percig úgy tűnt, hogy Carles Puigdemont kikiáltotta a független Katalán Köztársaságot, de aztán jött a váratlan fordulat: felfüggesztették a döntést egy időre, amíg ismét tárgyalni kezdenek a spanyol kormánnyal. A káoszt így sikerült elkerülni, de a spanyol kormány első nyilatkozataiból nem úgy tűnik, hogy bármit is megértettek az elmúlt hetek történéseiből.
Függetlenségpártiak a katalán elnök beszéde után. Nehéz hetek jönnek a katalánoknak és a spanyoloknak is. Fotó: EPA / Felipe Trueba

Óriási várakozás övezte Katalónia regionális vezetője, Carles Puigdemont kedd esti beszédét. Az este 6 órára meghirdetett felszólalásról előzetesen senki sem tudta, hogy előzetes ígéretének megfelelően valóban egyoldalúan kihirdeti-e Katalónia függetlenségét a vezető a botrányokkal tarkított népszavazás eredményének ismeretében. Most, hogy megvolt a beszéd, még mindig csak találgatni tudunk, hog akkor most létezik-e Spanyolországtól független Katalónia - a válasz inkább az, hogy nem.

Egy fél percig úgy tűnt, kikiáltották a független Katalán Köztársaságot

A beszédet az utolsó pillanatban (vagyis inkább már utána) egy órával elhalasztották - pontosan nem tudni, miért, de a parlamenti pártok közötti elhúzódó egyeztetés lehet a háttérben, ami egy ennyire feszült helyzetben nem lenne meglepetés. Aztán elhangzott: a népszavazással Katalónia elnyerte a független állam megalapításának jogát; a törvény szerint a népszavazás eredményei alapján ki kell nyilvánítani Katalónia függetlenségét és alkotmányt kell írni ennek megfelelően. Katalónia így független állam lesz - mondta.

Bár ez teljesen úgy hangzik, mintha kihirdette volna a Katalán Köztársaságot Puigdemont, kiderült: a függetlenség kihirdetését egyelőre felfüggesztik, és tárgyalásokat kezdenek a spanyol kormánnyal.  "Kinyilvánítjuk, hogy a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus és szociális jogállam". Ez áll abban a nyilatkozatban, amit a parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírtak, és amely nyilatkozatot egyelőre felfüggesztettek.

Hozott is függetlenséget, meg nem is

A katalán parlamentnél a kivetítőn közvetített beszédet ezrek követték, a megjelentek körében sem volt egyértelmű, hogy akkor most mennyire létezik a független katalán állam - így utólag azt mondhatjuk, hogy semennyire, legalábbis még néhány hétig biztosan nem.

Az első képen a közönség reakciója, amikor az elnök bejelenti a független Katalán Köztársaságot. A második képen pedig az arcok akkor, amikor Puigdemont közli: felfüggesztik a döntést és tárgyalni kezdenek a spanyol kormánnyal. EPA / Toni Albir

Puigdemont tehát igyekezett úgy beváltani az ígéretét, hogy közben elkerülje a borítékolható káoszt, amit a függetlenség egyoldalú kihirdetése hozott volna. Bár ezzel biztosan csalódást okozott sokaknak, a beláthatatlan következményeket elkerülte - vagy legalábbis elodázta. Miközben továbbra is az az alapállás, hogy független Katalónia márpedig lesz, adtak még egy utolsó esélyt a spanyol kormánynak, hogy ezt valamennyire rendezetten hajthassák végre, ne pedig egyoldalú kikiáltással. A spanyol kormány ugyan elzárkózik a köztársaság kiválásának mindenféle gondolatától, az biztos, hogy ezt a szellemet már nem fogják tudni visszagyömöszölni a palackba - Európa közepén képtelenség mondjuk katonai erővel benntartani egy nemzetiséget az országban.

A spanyolok még mindig nem értik, hogy végképp elveszíthetik Katalóniát?

A spanyolok első reakciója mindenesetre nem különösebben barátságos, így még további feszültségeket rejt magában. Az MTI beszámolója szerint a spanyol kormányfő-helyettes úgy fogalmazott: "Senki nem vonhat le következtetéseket egy olyan törvényből, amely nem létezik, és egy olyan népszavazásból, ami nem történt meg", felidézve, hogy a katalán népszavazás végrehajtására vonatkozó törvényt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, ahogy magát a referendumot is. A spanyol miniszterelnök-helyettes Carles Puigdemont kedd esti parlamenti beszédét úgy értékelte: "egy olyan ember beszéde, aki nem tudja hol van, hova tart, és kivel akar menni".

Ha végig így, erőből akar tárgyalni a spanyol kormány, annak biztosan nem lesz jó vége - ez legalább akkora politikai melléfogás lenne, mint amikor nőket rángattak ki a hajuknál fogva szavazókörként működő iskolákból a rohamrendőrök.

A spanyol kormány mindenesetre szerdán rendkívüli ülést tart, melyen értékelni fogják a katalán elnök nyilatkozatát, és döntenek a következő lépésekről.

Mit tehet a spanyol kormány?

- a katalán autonómia felfüggesztése: a törvényi lehetőség adott, ám garantáltan felkorbácsolná az indulatokat, nem vezetne  értelmes eredményre

- szükségállapot kihirdetése, a hadsereg bevetése: ez nagyon könnyen fegyveres felkeléshez, polgárháborúhoz vezetne

- tárgyalás: ez következhet most, ám a spanyol félnek el kell mozdulnia a teljes elutasítás áláspontjáról, ha érdemi eredményeket akar elérni.

Korábbi elemzésünk a spanyol kormány lehetőségeiről >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG