13p
Erősen kell igyekezniük a Fővárosi Közgyűlés újonnan megválasztott, no pláne a politikában is frissen megmártózó tagjainak, ha vagyon tekintetében be akarják hozni a régi motorosokat. A cikk eredetileg az Mfor oldalán jelent meg.

Az új Fővárosi Közgyűlés meghökkentően jól leképezi az egyre inkább kétpólusúvá váló magyar társadalmat. A városatyák választások után közzétett vagyonnyilatkozatai alapján kirajzolódó tengely egyik végén tucatnyi ingatlannal, jelentős értékpapír és készpénz vagyonnal bíró képviselők találhatók, míg a másik végén se lakás, se kocsi, se értékpapír, csak némi készpénz és soványka bankbetét. A tehetősebb póluson jellemzően a politikában régóta szerepet vállalók tömörülnek, míg a csóró végén inkább a frissen érkezők szoronganak. (Nagy Gábor Tamás, volt I. kerületi polgármester egyelőre nem adott le vagyonnyilatkozatot.)

Kivétel maga a főpolgármester.  Karácsony Gergely, aki politikai tanácsadóként nem ma kezdte politikai pályáját, bár pártba (LMP) csak 2009-ben lépett be, majd a gyorsan ki is vált Párbeszéd Magyarországgal együtt távozott és mindjárt elnökségi tag is lett az új formációban. Az előző ciklusban Zugló polgármestere volt, de neki nem jött össze az évi 100 milliós bevétel, amennyit Lackner Csaba kispesti képviselőnek tulajdonított kijelentés szerint könnyedén össze lehet szedni az önkormányzati politikában. Kocsija, műalkotásai, értékpapírja és bankbetétje nincs. Mindösszesen egy 2015-ben nyitott havi 20 ezer forintos lakástakarékpénztári megtakarítás állami támogatással növelt összegét, valamint egy 115 négyzetméteres zuglói családi ház fele részét tudja felmutatni ennyi politikában eltöltött év után. Ráadásul van hozzá egy lassan apadó, most éppen 19,3 millió forinton álló lakáshitele.

Elődje, Tarlós István se számított vagyonfelhalmozónak. (Azóta bevallotta, hogy sohasem a pénz, inkább a hatalom érdekelte.) Utolsó elérhető vagyonnyilatkozata szerint egy 77 négyzetméteres III. kerületi lakás tulajdonosa felerészben, befektetéseinek értéke 20,5 millió forint volt, míg a bankszámláján 620 ezer forintot tartott. De legalább korábbi lakáshitelét sikerült visszafizetnie az utolsó ciklusában.

Karácsony Gergely megválasztott (j) és Tarlós István leköszönő főpolgármester a hivatal átadás-átvételén a Városházán 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás

Egykori helyettese Bagdy Gábor (Fidesz) sokkal jobban forgatta a pénzét. Budapest pénzügyeiért felelős főpolgármester-helyetteseként ez aligha meglepetés. Összesen 22 ingatlannal büszkélkedhet. A paletta igen széles, akad köztük szántó, gyümölcsös, nádas, legelő, kert, gyep, üdülő, családi ház, lakás és rét is. Többségüket ritka módon ajándékozás vagy öröklés útján szerezte. Van két kocsija is, egy Volvo V40 és egy Nissan Primera. Az országot szinte behálózó tekintélyes birtokállományon felül figyelemre méltó értékpapír –portfóliót állított össze az elmúlt években, amelyben a régi OTP papírok mellett az új idők szelét megérezve a Mészáros cégekhez köthető Konzum, Opus és Appennin részvények is megtalálhatóak összesen 20 millió forintot meghaladó értékben. Mindehhez 15 milliós számlakövetelés és 2,4 millió forint jön hozzá. Az impozáns vagyoni helyzetet némiképpen árnyékolja egy 61 millió forintos bankhitel.

De korántsem ő a legnagyobb részvénymágus a csapatban. Szaniszló Sándor (MSZP) összesen 169 500 darab, pontosan meg nem jelölt típusú Magyar Állampapír birtokosa, amelynek ugyan nem adta meg az értékét, de azt elárulta, hogy havonta 566 ezer forint kamatot zsebelhet be utána. Ezen felül 22 ezer dollár (6,6 millió forint), illetve 4500 euró (1,5 millió forint) bankbetéttel rendelkezik, amelyhez további 70 ezer euró (23,9 millió forint) és 8,6 millió forint számlakövetelés társul. Mindezen felül egy XI. kerületi zártkert, valamint két – 35 és 47 négyzetméteres – társasházi lakás tulajdonosa a XVIII. és az I. kerületben.  Szaniszló Sándor ugyan újdonsült polgármesternek számít, hiszen először választották meg a XVIII. kerületben, de a 2002-től két cikluson keresztül alpolgármester volt ugyanitt, a köztes időben pedig a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának tagja.

A szintén régi motorosnak számító Tóth József (MSZP), Angyalföld örökös polgármestere egy 215 négyzetméter alapterületű XIII. kerületi ház élethosszig tartó haszonélvezete mellett 41,4 millió forint értékű állampapírral és részvénnyel rendelkezik.

A belvárosi polgármesteri székben Rogán Antalt váltó Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz) 23,4 millió forint értékű, pontosan meg nem határozott típusú befektetési jegyet birtokol, amelyhez 8,7 millió forint takarékbetéte és 24 millió forintos számlakövetelése van. Igaz, a tartozásainak összértéke is tetemes, csaknem 39 millió forint. Ennél is érdekesebb, hogy a 99 négyzetméteres felerészben birtokolt belvárosi lakása mellett egy kisebb ferencvárosi garzonnak és egy bakonybéli tanyának is a tulajdonosa. Vélhetőleg utóbbi helyen tartja hét lovát, ha éppen nem Trabant Tramp típusú nyitott tetős „terepjárójával” csapatja. A telekre busszal jár vagy valaki más nevén lévő autóval, mivel a vagyonnyilatkozatában nem szerepeltet másik gépjárművet.

A testület legtöbb termőföldjét kétségtelenül Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes birtokolja, csaknem egy tucatot szerte az országban. Emellett egy 74 négyzetméteres XII. kerületi lakás felének, egy első kerületi 53 négyzetméteres lakás felének, illetve egy szintén első kerületi 112 négyzetméteres ingatlan negyedének is tulajdonosa. Ezeken felül 8,2 millió forint értékű magánnyugdíj megtakarítása, 20,9 millió forint értékű Egyéves Magyar Állampapírja, 680 ezer forint OTP Befektetési jegye, 14 millióért szuperkötvénye van, amelyhez 35 millió forint számlakövetelés kapcsolódik. A fenti vagyont 72,19 millió forint hitel terheli.

A fenti portfólióknál sokkal kevésbé diverzifikált Horváth Csaba (MSZP) korábbi II. kerületi, jelenlegi zuglói polgármester vagyona. A politikában először 1999-ben megmártózó önkormányzati vezető 2000-ben épített egy 400 négyzetméteres házat a II. kerületben egy 1278 négyzetméteres telekre, azóta pedig összegyűjtögetett 155,3 milliót, amelyet bankbetétként, számlakövetelésként és készpénzként tart nyilván.

zaniszló Sándor szocialista képviselő beszél (b2), mellette Horváth Csaba, az MSZP képviselője (b3) és Tóth József (j2), a XIII. kerület polgármestere, szocialista képviselő a Fővárosi Közgyűlés ülésén (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A Hegyvidék jelenlegi, korábban éppen Horváth Csabát váltó polgármestere, Pokorni Zoltán (Fidesz) a XII. kerületben él egy 291 négyzetméteres házban, amelynek felerészben tulajdonosa. Ezen kívül van egy 20 millió forintos bankbetéte és egy ugyanennyit kóstáló hitele, mellé egy Nissan Micra és egy könyvgyűjtemény.

A szomszédvár éppen most leváltott vezetője, Láng Zsolt (Fidesz), korábbi II. kerületi polgármester, aki a Fővárosi Közgyűlésbe ezúttal kompenzációs listán jutott be, két soltvadkerti ingatlan fele része mellett három ingatlant is birtokol a II. kerületben. Két kisebb 56 és 88 négyzetméteres lakás mellett 2013-ban a Market Zrt-vel építtette fel 260+66 négyzetméteres házát a dunai panorámás Apostol utcában. Akkoriban hosszan találgatta a sajtó, hogy miből is tellett a ma már biztosan több százmillió forintot érő ház építésére. Láng azt válaszolta, hogy hozzátartozói segítették a pénzügyi fedezet előteremtésében. Az kétségtelen, hogy édesanyja, Láng Péterné valóban vásárolt két telekrészt is az épület köré. Láng Zsolt nem gatyásodott le túlzottan a házépítésben. Vagyonbevallása szerint 51,5 millió forint bankbetéte van az ékszer, festmény és pocelángyűjteménye mellett.

Az őt váltó Őrsi Gergely Ferenc (MSZP) vagyoni helyzete csak annyiban hasonlít az elődjéhez, hogy neki is van egy Vespa robogója. Ezen felül viszont csupán egy 63 négyzetméteres kerületi lakást tudhat magáénak, amelyen viszont egymillió hitel van. Adóstársként viszont 19 milliós tartozás nyomja a vállát. Ráadásul magánszemélyeknek is tartozik 2,8 millióval. De ott a remény a gyarapodásra, hiszen 65 ezer forint értékű gépjármű nyereménybetétkönyvet is birtokol.

Kicsit nagyobb motorral csapatja Karsay Ferenc (Fidesz) Budafok-Tétény újrázó polgármestere. A vadító narancssárga KTM Duke birtokosa azonban a legutóbbi tusványosi találkozó ürügyén tett motoros túráról a közösségi oldalára feltett képen egy másik motorral látható. (Lásd alant.) Ami a vagyont illeti: négy ingatlant birtokol részben Budapesten, részben Kővágóőrsön, részben fele részben. Régi vágású befektetőként értékpapír helyett az életbiztosításban hisz, hiszen három kötvénye is van 22,6 millió forint értékben. A tartozásai csaknem elérik a 10 millió forintot.

A széküket megtartó polgármesterek közül Gajda Péter (MSZP), a  XIX. kerület negyedszer újraválasztott polgármestere egy Audi A3 mellett két kisebb lakást birtokol a XIX és a VIII. kerületben, valamint egy 190 négyzetméteres házat szintén az általa vezetett kerületben fele részben. Ezen felül összesen 5,4 millió forint értékben rendelkezik Prémium Magyar Államkötvénnyel, de birtokol emellett OTP befektetési jegyeket is 2,8 millió forint, valamint 2459 ENEFI részvényt cirka egymillió forint értékben. A megtakarítási számláján pedig 77844 euro (26,62 millió forint) pihen, ha bármi történne.

Kovács Péter (Fidesz) szintén újrázó XVI. kerületi polgármester vagyonbevallása szerint egy 130 négyzetméteres családi ház 50 százalékának tulajdonosa, illetve van egy öregecske Opel Zafirája és 22 milliója takarékbetétben és készpénzben. Az immáron kormánypártiként induló egykoron szocialista Szabados Ákos három házat is magáénak tudhat, ebből kettőt az általa vezetett Pesterzsébetet, egyet pedig Zamárdiban. Magánszemélyeknek tartozik ugyan 3 millióval, de van csaknem egymilliója számlán, 450 ezer forintja készpénzben és 7,7 milliója kamatozó kincstárjegyben.

A régi motorosok közé tartozik Borbély Lénárd (Fidesz) is, akit Németh Szilárd távozása után másodszor is megválasztotta a csepeliek vezetőjüknek és ő a belé vetett bizalmat meghálálva rendkívüli testületi ülésen mondatta ki a kerülettel, hogy nekik mindenképpen kell az atlétikai stadion a szigetcsúcsra. Borbély egy 78 négyzetméteres ház fele részének tulajdonosa, van 10 millió forint bankbetéte és egy Suzuki Swiftje. Kovács Róbert (Fidesz) 2002 óta tagja a kőbányai testületnek, 2010 óta vezeti is. Egy 73 négyzetméteres kőbányai lakás fele az övé, ami mellé egy 1,58 milliós lakáskassza megtakarítása és 6,5 milliós számlakövetelés társul.

A közgyűlésben több menesztett képviselő is helyet kapott. A korábban a VI. kerületet vezető Hassay Zsófia (Fidesz), most kompenzációs listáról került be a Fővárosi Közgyűlésbe. Egy II. kerületi 150 négyzetméteres házon kívül 12,5 millió forint készpénzt tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. Ughy Attila (Fidesz) két ciklus után volt kénytelen távozni a XVIII. kerület éléről, most szintén listáról jutott be. Egy 99 négyzetméteres horányi ház egészének és egy XVIII. kerületi 124 négyzetméteres családi ház felének tulajdonosa, amihez van egy SAAB-ja és egy Piaggio robogója, meg 9,1 millió forint hitele.

Termetes kocsit választott magának László Imre (Momentum) egykori kórházigazgató is. A jelenlegi XI. kerületi polgármester egy kerületi lakás mellett egy három éves Mercedes E 200 autóval (cirka 10 millió) és 25,5 millió takarékbetéttel büszkélkedhet. Jelentős bankbetéttel – 20 millió - bír Niedermüller Péter (MSZP), frissen megválasztott erzsébetvárosi polgármester, aki emellett egy VII. kerületi 104 négyzetméteres lakás felét és egy Skoda Kodiaqot birtokol.

Listás helyről jutott be, de régi fővárosi politikusnak számít Gy. Németh Erzsébet, aki az új ciklusban kulturális főpolgármester-helyettesként dolgozik. A politikus egy 140 négyzetméteres XVII. kerületi ház, illetve egy Balatonakalin lévő üdülő és egy lovasberényi szántó felének tulajdonosa, ami mellé 4,6 millió forint bankbetét társul.

A XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébetet legyőző Horváth Tamás (Fidesz) kilenc ingatlan -többségében egytized, illetve egyhatod részben - tulajdonosa, de akad köztük egy 31 hektáros szántó, amelyből csak két százalék jut neki, míg egy X. kerületi 47 négyzetméteres lakásból a fele. Ezenfelül vannak értékpapírjai, készpénze, nyugdíjbiztosítása és bankbetéte, amelyek mindösszesen 3,5 milliót tesznek ki.

Váradiné Naszályi Márta (PM) I. kerületi polgármesternek csupán két ingatlana - I. kerületi 70 négyzetméteres lakás és a III. kerületi 50 négyzetméteres lakás fele -  van, azokat is örökölte és cserélte. Ezen felül csekélyke összegben rendelkezik megtakarítással és hitellel. Józsefváros új első embere, Pikó András (Civilek Józsefvárosért Civil Társaság) egy VIII. kerületi 135 négyzetméteres lakás fele mellett egy gyulai házat örökölt, amelyhez euro és forint megtakarítások társulnak összesen 10 millió forint értékben, a hitelállomány is mérsékeltnek mondható egymilliós összegével.

A hátsó fertályhoz sorolható Ferencváros előző polgármesterét megbuktató Baranyi Krisztina (független), aki egy 128 négyzetméteres salgótarjáni ház egésze mellett egy 74 négyzetméteres pesterzsébeti lakás tizedét birtokolja és cirka 3 millió forint értékben vannak részvényei.  Bár a hitele is csaknem ennyi: 2,1 millió forint. Bese Ferenc (független), a leköszönő Geiger Ferenc polgármester „kijelölt” soroksári utódja egy ajándék ház negyedén kívűl egy csopaki üdülőt és kerületi házat, valamint 8,4 millió forint értékű kötvényt, bankbetétet tudhat magáénak. Hasonló körben mozog Kiss lászló (MSZP) III. kerületi polgármester két óbudai lakás felével és 7,8 milliós megtakarításával, amit 3,3 milliós bakhitel terhel. Cserdiné Németh Angéla (DK), XV. kerületi polgármester egy 68 négyzetméteres lakást fele részének  és egy tizsapüspöki zártkertet egészének tulajdonosa, amihez van egy Citroen Xsara Piacasso-ja és némi hitele. Új játékos a Fővárosi Közgyűlésben Déri Tibor (Momentum), aki egy 52 négyzetméteres lakás felét és egy új Opelt birtokol, amihez 2,4 millió forint megtakarítás járul.

Az alsó végen is  nagy a tülekedés. A korábban már említett Őrsi Gergely Ferenc mellett jogosan tart igényt a legcsóróbb városatya címre Pintér Gábor (Fidesz) kompenzációs listáról bejutott városatya, aki ajándékba kapott egy XV. kerületi 69 négyzetméteres szövetkezeti lakás felét, igaz van hozzá 5,3 milliós megtakarítása is. Havasi Gábor (Momentum) szintén listáról jutott be, egy 32 négyzetméteres lakás fele az övé, azt is ajándékba kapta, ahogy egy szakályi ház felét is, miközben egy 9,7 milliós hitelt nyög. Nem csoda, hogy közgyűlési tagsága mellett nem szünetelteti munkaviszonyát az Országos Mentőszolgálatnál. De a képzeletbeli dobogó legalsó fokára kétségtelenül Soproni Tamás (Momentum), Terézváros frissen megválasztott polgármestere állhat fel. Nincs hitele, igaz mása se nagyon. Se lakás, se kocsi, se részvény, csupán 1 millió forint készpénze és 660 ezer forint bankbetétje.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valakinek 394 milliárd forintos ajándékot hozhat a Jézuska
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 09:19
Különleges éve volt a szerencséseknek 2024 az Egyesült Államokban, ugyanis a Mega Millions játékban, ami a magyarországi ötöshöz lottóhoz hasonlít, sokan lettek multimilliomosok.
Makro / Külgazdaság Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 08:22
Az OECD elkészítette a különböző országokra vonatkozó GDP-előrejelzéseit. India jókora előnnyel vezeti a mezőnyt. 
Makro / Külgazdaság „Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:35
Úgy tűnik, szabad elvonulást engedélyezett Matolcsy Györgynek Orbán Viktor, cserébe a távozó jegybankelnök is szépeket mond róla búcsúzóul. De mi van, ha esetleg mégis megkapargatják kicsit az ügyeit, például a a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése szerint „közpénz-jellegüket el nem vesztett” milliárdokat kezdik keresni?
Makro / Külgazdaság Több tucatnyian kerültek kórházba romlott osztriga miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:05
Több mint 80 beteg lett rosszul, miután nyers osztrigát ettek a Los Angeles-i étterembemutató rendezvényén. 
Makro / Külgazdaság Egy napja nem kap olajat több uniós ország sem a Barátság vezetéken keresztül
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:35
Magyarország is érintett, de a vezetéket üzemeltető orosz cég nem reagál.
Makro / Külgazdaság 4122 milliárdos hiánycéllal, 100 milliárdos tartalékkal vág bele Magyarország 2025-be – megszavazták a költségvetést
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 12:22
Megszavazták a jövő évi költségvetést, vajon utoljára még jól számolt Varga Mihály?
Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG