3p

Az egyiptomi elnök csütörtökön humanitárius segítségnyújtást sürgetett a Gázai övezetben élő palesztinok számára, és egyúttal hangsúlyozta, hogy Egyiptom továbbra is igyekszik megakadályozni a helyzet eszkalálódását, amely destabilizálhatná a régiót.

Egyiptom közölte, hogy meg akarja könnyíteni a segélyek eljuttatását a rafahi átkelőn keresztül, ugyanakkor jelezte: elutasítja, hogy a Gázában élőket délre kényszerítsék a határon át.

Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök Rishi Sunak brit kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésekor hangsúlyozta annak fontosságát, hogy garantálják a Gázai övezetben élő palesztinok rendszeres humanitárius segítséghez jutását - közölte az elnök hivatala az MTI szerint.

Szíszi a közlemény szerint arról is tájékoztatta a brit kormányfőt, hogy Egyiptom folytatja erőfeszítéseit a nyugalom helyreállítására, és a további vérontás elkerülésére, mivel annak további ártatlan emberek fizetnék meg az árát, és a következmények az egész régióra kiterjednének.

Izraeli légicsapásokban megsemmisült házak a Shati menekülttáborban a Gázai övezet nyugati részén 2023. október 12-én. Fotó: EPA/HAITHAM IMAD
Izraeli légicsapásokban megsemmisült házak a Shati menekülttáborban a Gázai övezet nyugati részén 2023. október 12-én. Fotó: EPA/HAITHAM IMAD

Mindeközben az egyiptomi külügyminisztérium közleményben leszögezte: nincs szó arról, hogy lezárták volna a rafahi átkelőt, amelynek működése csupán a palesztin oldalt érő izraeli támadások miatt állt le.

A tárca egyúttal felszólította az izraeli hadsereget, hagyjon fel a támadásokkal, az átkelőn keresztül ugyanis biztosítani lehet a segélyszállítmányok Gázai övezetbe jutását. 

Kairó emellett felszólította a többi országot és nemzetközi szervezeteket, hogy amennyiben segélyszállítmányokat küldenének a mintegy 2,3 millió lakosú övezetbe, azokat az egyiptomi Észak-Sínai tartományban lévő el-Arís repülőterére küldjék.

Izrael csütörtökön közölte, hogy mindaddig nem enged be sem vizet, sem élelmiszert, sem üzemanyagot vagy villanyáramot az övezetbe, amíg a Hamász által elhurcolt összes izraeli túszt el nem engedik.

A blokád kritikus humanitárius helyzetet teremtett Gázában, az egyetlen erőmű kifogyott az üzemanyagból, és emiatt hamarosan az amúgy is túlterhelt kórházak működése is ellehetetlenedhet.

A Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe. Mintegy 1200 ember vesztette életét, a sebesültek záma mintegy 3000.

Eközben a gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az övezetben indított izraeli légicsapások halálos áldozatainak száma átlépte az 1300-at, a sebesülteké pedig a 6000-et.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG