A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar nemzetgazdaság ágazatainak munkatermelékenységéről. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar vállalatok munkatermelékenysége elmarad a régiós versenytársakétól, különösen a gazdaságpolitika fókuszában lévő ágazatok esetén.
Ez felveti annak lehetőségét, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági ösztönzők, valamint a támogatási rendszer átgondolásra szorul. A versenyképesség hosszútávú fejlődése szempontjából fontos lenne ezen a téren változást elérni. Nemzetközi összehasonlításban azt láthatjuk, hogy trendjében alapvetően hasonló pályákat jártak be a régió országai (V4-ek és Románia), viszont a növekedés mértékében nagy a szórás. Minden ország bőven megugrotta az EU-s színvonalat: amíg az uniós átlag alulról közelítette meg a +10 százalékot, addig a régióban a duplája volt a jellemző, de volt ötszörös szint is.
Románia és Lengyelország nagy mértékben felülmúlta a többieket, az előbbi 55 százalékkal, az utóbbi 41 százalékkal volt képes növelni a munkatermelékenységet. Ehhez képest Csehország és Szlovákia is elmaradt 20 százalék körüli teljesítménnyel. Ehhez képest Magyarország a legrosszabbul teljesítő ország a vizsgáltak közül (+15 százalék). Magyarország munkatermelékenység javulása 2016 és 2022 között zajlott le, előtte és után gyakorlatilag stagnált, vagy visszaesett a mutató.
Ágazati szerkezetben Magyarországon a kereskedelem és pénzügy-biztosítás 50 százalék körüli termelékenységnövekedéssel került az élre, az infokommunikáció és a szakmai-tudományos-adminisztratív szektor 30-32 százalékos teljesítménye is kimagasló. A hazai nemzetgazdasági 15 százalékos mutatója annak „köszönhető”, hogy a feldolgozóipar alig 5 százalékos és az építőipar 0 százalékos értéke lehúzta az átlagot. A dinamikus munkatermelékenység javító ágazatok GDP-ben mért súlya 30 százalék, a lassan fejlődőké 26 százalék, miközben a költségvetési támogatások oroszlánrésze ez utóbbiakba áramlott (különösen a multinacionális összeszerelő üzemekbe).
Az elmúlt évek gazdaságpolitikája jelentős hangsúlyt helyezett a nagy volumenű gazdaságélénkítő programokra, különösen a feldolgozóipari beruházásokra, valamint a nagy infrastrukturális és kiemelt projektek támogatására az építőiparban. A forrásbővülés rövid távon hozzájárulhat bizonyos ágazatok fejlődéséhez, de hosszú távon csak abban az esetben fejt ki kedvező hatást és javít a munkatermelékenységen, ha a vállalatokat hatékonyabb működésre, innovációra és költségtudatosságra ösztönzik.
Ennek fényében észszerűbb lenne mérlegelni, hogy a jövőbeni támogatások inkább olyan területekre legyenek allokálva, amelyekben Magyarországnak komparatív előnye van, és amelyek hosszú távon fenntartható növekedést kínálnak. Ez szemben áll a jelenlegi gyakorlattal, amely a sok importnyersanyagot, energiát és vendégmunkást igénylő iparágakat (akkumulátor- és autógyártás) támogatja. Emellett indokolt lenne a gazdaságpolitikai eszköztár továbbfejlesztése is: olyan kifinomultabb, kiszámíthatóbb és hatékonyabb ösztönzők bevezetése, amelyek a meglévő komparatív és versenyelőnyökre építenek, és fokozottabban figyelembe veszik a hazai kis- és középvállalkozások érdekeit. (GKI)
