5p
Tovább rontotta idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését korábbi prognózisaihoz képest a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb World Economic Outlook jelentésében.

Az IMF az idén 3,0 százalékos, 2020-ban pedig 3,4 százalékos világgazdasági növekedésre számít. Az előrejelzést az áprilisban kiadott prognózisához képest az idei évre vonatkozóan 0,3 százalékponttal, a jövő évre vonatkozóan pedig 0,2 százalékponttal rontotta. Az áprilisi prognózis júliusban publikált frissítéséhez képest pedig az idei növekedési előrejelzést 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal csökkentette.

A 2018-as világgazdasági növekedés 3,6 százalék volt.

A világgazdasági növekedés lassulását elsősorban az ipari termelés széles alapokra kiterjedő, a fejlett és fejlődő térségekre egyaránt jellemző lanyhulásának tulajdonítja az IMF. Az autóeladások 2018-as 3 százalékos visszaesése például világszerte megzavarta a beszállítói láncok működését. Az aktivitás romlásához a világkereskedelmi ellentétek éleződése, valamint az üzleti bizalmi indexek gyengülése is hozzájárul.

A fejlett, ipari országokban 1,7 százalékos GDP-növekedést vár az IMF az idén is és jövőre is a 2018-as 2,3 százalék után. Az idei előrejelzést az áprilisi prognózishoz képest 0,2 százalékponttal, annak júliusi felülvizsgálatához képest 0,1 százalékponttal rontotta a valutaalap. A 2020-as növekedési előrejelzésen nem változtatott.

Az euróövezet várható növekedési ütemét is csökkentette az IMF: a 2018-as 1,9 százalék után az idén 1,2 százalékos, jövőre pedig 1,4 százalékos növekedést vár, ami a júliusi prognózishoz képest az idei évre 0,1 százalékponttal, 2020-ra pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb. Az euróövezetben már 2018 közepe óta fékezi a növekedést a feldolgozóipari teljesítmény pangása. A feldolgozóipari aktivitás azonban a külső kereslet várható javulásának függvényében és olyan egyszeri tényezők, mint a német autóipart visszavető emissziós normák hatásának enyhülésével az idei év végén már növekedésnek indulhat.

Az Egyesült Államok a 2018-as 2,9 százalék után az idén 2,4 százalékos, jövőre 2,1 százalékos növekedést ér el az IMF szerint, ami az idei évre 0,2 százalékpontos negatív, a jövő évire pedig 0,2 százalékos pozitív módosítása a júliusi prognózisnak. Az amerikai növekedést a lanyha beruházási aktivitás mellett a növekvő foglalkoztatás és a fogyasztás támogatja. A GDP-növekedés lassulását jelző prognózis a növekedésösztönző költségvetési kiadások mérséklődésének feltételezésével született meg, és figyelembe vették a 2017-es adócsökkentések hatásának lecsengését is.

A németországi növekedési előrejelzését az idei évre a júliusi prognózishoz képest 0,2 százalékponttal 0,5 százalékra, a jövő évit 0,5 százalékponttal 1,2 százalékra rontotta az IMF. A német GDP-növekedés 2018-ban 1,5 százalék volt. A német növekedést elsősorban az exportorientált feldolgozóipar külpiaci keresletének csökkenése veti vissza.

Nagy-Britannia GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzésében az IMF visszatért az áprilisi prognózishoz, az idén így 1,2 százalékos, jövőre pedig 1,4 százalékos növekedést vár a 2018-as 1,4 százalék után. A júliusi prognózishoz képest azonban az idei várakozást 0,1 százalékponttal rontotta. A brit növekedési kilátás a gyenge világgazdasági növekedés hatása mellett a növekedésösztönző céllal megemelt költségvetési tervnek tulajdoníthatóan térhetett vissza az áprilisban jelzett szintre. Az IMF prognózisa Nagy-Britannia "rendezett" távozását feltételezi az Európai Unióból.

A fejlődő országok a tavalyi 4,5 százalék után az idén 3,9 százalékos, 2020-ban 4,6 százalékos növekedést érnek el. Az IMF az idei növekedésre vonatkozó becslését 0,2 százalékponttal, a 2020-ast pedig 0,1 százalékponttal nyeste vissza a júliusi prognózishoz képest.

Kína növekedése a 2018-as 6,6 százalékról az idén 6,1 százalékra lassul, majd 2020-ban 5,8 százalékra csökken. A kínai növekedési előrejelzést 0,1 és 0,2 százalékponttal korrigálta lefelé az IMF a júliusi várakozásához képest. Kínában az importvám-háború és a külső kereslet gyengülése veti vissza a növekedést, de ehhez a belső hitelállomány további duzzadását fékező hatósági intézkedések is hozzájárulnak.

A világkereskedelmi forgalom növekedési üteme erőteljes lefékeződést szenved el az idén az IMF szerint. A tavalyi 3,6 százalékról a növekedési ütem az idén 1,1 százalékra mérséklődik, majd 2020-ban 3,2 százalékra tér vissza. Az idei növekedési előrejelzést az IMF 1,4 százalékponttal rontotta a júliusi, és 2,3 százalékponttal az áprilisi prognózisához képest. A jövő évit a júliusihoz képest 0,5, az áprilisihoz képest 0,7 százalékponttal mérsékelte.

Az infláció a tavalyi 2,0 százalékról 1,5 százalékra csökken az idén, jövőre pedig 1,8 százalékra emelkedik a fejlett, ipari országokban. A júliusi prognózisához képest mérsékelte inflációs várakozását az IMF, az ideit 0,1 százalékponttal, a 2020-ast 0,2 százalékponttal. A fejlődő térségekben a tavalyi 4,8 százalék után az idén 4,7 százalékos, a júliusi előrejelzésnél 0,1 százalékponttal kisebb, jövőre pedig 4,8 százalékos, a júliusinál 0,1 százalékponttal nagyobb inflációt vár az IMF.

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint a 2018-as 68,33 dollárhoz képest az idén 9,6 százalékkal 61,78 dollárra, 2020-ban 6,2 százalékkal 57,94 dollárra csökken. Tavaly 29,4 százalékkal, 2017-ben 23,3 százalékkal emelkedett az irányadó átlagár. Júliusi prognózisában az IMF az irányadó olajár 4,5 százalékos idei csökkenését jelezte előre a tavalyihoz képest, majd további 2,5 százalékos csökkenését jövőre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG