2p

A parlamenti frakcióból már kiléptek, de ennél is tovább mehetnek - olvasható ki a miniszter szavaiból. További részletek a mai Kormányinfóról.

A mai Kormányinfón a járványhelyzeten túl más témák is szóba kerültek, igaz, csak röviden, tekintettel arra, hogy Gulyás Gergely miniszternek vissza kellett térnie a még tartó kormányülésre.

Az egészségügyi szolgálati jogviszony körül kialakult vitákat azzal zárta le a miniszter, hogy az egészségügyi dolgozók szinte egyhangúlag fogadták el a szerződést, 96,3 százalékuk aláírta a dokumentumot. Szerinte ez az mutatja, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy új körülmények és lényegesen megemelt fizetések mellett az ápolók ebben a nehéz helyzetben is szolgálatot teljesítsenek. 

Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón (MTI/Illyés Tibor)
Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón (MTI/Illyés Tibor)

Ezt követően a vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos kérdésekre - miért nem lesz feltüntetve azon a vakcina típusa, és lehet-e majd így külföldre utazni ezzel az igazolvánnyal - reagált. Gulyás szerint az Európai Uniónak nincs pillanatnyilag egységes szabályozása. Szándékok, elképzelések léteznek, de egységes irányelv még nincs. A miniszter szerint érdemes figyelembe venni a német kancellár, Angela Merkel álláspontját, aki szerint "a nemzeti hatóságokna kell kiálltaniuk az oltási igazolványokat, és ezt aztán Európában mindenhol el kell fogadni".

Jelezte, hogy "viszonossági alapon minden államnak el kell majd fogadnia a másik állam kártyáját". Ha ezt valamelyik ország velünk szemben nem tenné meg, akkor Magyarország sem fogja elfogadni annak az országnak az igazolványát - tette egyértelművé.

A harmadik téma pedig a Fidesz kilépése volt az Európai Néppárt parlamenti frakciójából. Gulyás erről úgy fogalmazott, hogy a néppárti frakció teljesen lényegtelen alapszabály-módosításokkal foglalkozik akkor, amikor a járványhelyzet állítja komoly kihívás elé az államokat. Szerinte "ez önmagában is mutatja egy pártnak az éretlenségét", s különösen sérelmes, ha ezt egy ország ellen hozzák meg. Gulyás értékelése szerint a magyar kormány a hagyományos néppárti értékeket képviseli, és ezt várták volna el a Néppárttól is, például a migrációval kapcsolatban.

A pártnak egyelőre még a tagjai vagyunk, de a frakcióból kiléptünk - közölte, hozzátéve, hogy ez a jövőre nézvést irányt mutat. Végül hangsúlyozta, hogy a Fidesz néppárti tagsága melletti érv volt a jó magyar-német kapcsolat, amelynek megőrzésére van esély a jövőben is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG