1p
A politológusok szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az MSZP és az SZDSZ valamilyen formában megállapodik egymással, fennmarad a kisebbségi kormányzás, és "átmegy" a költségvetés - erről Kiszelly Zoltán, Szomszéd Orsolya és Juhász Attila nyilatkozott az MTI-nek.
A politológusok szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az MSZP és az SZDSZ valamilyen formában megállapodik egymással, fennmarad a kisebbségi kormányzás, és "átmegy" a költségvetés - erről Kiszelly Zoltán, Szomszéd Orsolya és Juhász Attila nyilatkozott az MTI-nek.

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy "átmegy" a kisebbségi kormány költségvetése
a parlamenten - nyilatkozta Kiszelly Zoltán. Mint mondta, Gyurcsány Ferencnek az SZDSZ-es Gegesy Ferenc lemondását követően csupán négy plusz szavazatot kell szereznie.

A politológus szerint az MSZP és az SZDSZ tovább folytatja majd a tárgyalásokat, ám megegyezésre köztük csak akkor van esély, ha a szocialisták gesztusokat tesznek a liberálisok felé. Ha lesz érdemi, az adócsökkentést érintő engedmény az MSZP oldaláról, és a szakpolitikákban lesz közeledés, akkor Gyurcsány Ferenc megúszhatja, hogy az SZDSZ a "fejét követelje" - fogalmazott Kiszelly Zoltán. Hozzátette: egyelőre azonban nagyon távol áll egymástól a két párt programja. Ami viszont tény, mindketten a parlament feloszlatása ellen szavaztak.

A politikai patthelyzet feloldása a két párt közötti tárgyalások eredményétől függ - szögezte le Kiszelly Zoltán. Szerinte, ha zsákutcába jutnak az MSZP-SZDSZ-egyeztetések, akkor négy szavazat megszerzésével a kisebbségi kormány elfogadtathatja a költségvetését. Ha "eldurvul" a két párt viszonya, akkor a Fidesz parlament feloszlatására teendő javaslatát az SZDSZ is megszavazhatja.

Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője
úgy nyilatkozott: a parlament feloszlásáról szóló szavazás és az MSZP, illetve az SZDSZ legutóbbi egyeztetése azt a forgatókönyvet valószínűsíti, hogy fennmarad a kisebbségi kormányzás. A két párt akár decemberig is egyeztethet, és amíg tárgyalnak, lehet azt mondani, hogy nincs napirenden a parlament feloszlatásának kérdése.

Mint mondta, Gyurcsány Ferenc a hétfői szavazással demonstrálni tudta, hogy működőképes a kisebbségi kormányzás, és megvan a többségük a parlamentben. Sikeres volt az elgondolása, hogy  ha már hétfőn szavaz a Ház, akkor a téma egy időre lekerül a napirendről.

Véleménye szerint a parlament feloszlásáról szóló szavazás után az SZDSZ került kedvezőtlenebb tárgyalási pozícióba, mert azután, hogy a javaslat ellen szavazott, hiteltelenné válhatnak a párt prominenseinek a "legfeljebb majd hamarabb jön Orbán Viktor" típusú kijelentései.

Az elemző kitért arra: az MDF az ellenzékiség próbájának szánta a szavazást, és bebizonyította, hogy a párt valódi ellenzék, szemben az SZDSZ-szel.

Juhász Attila, a Political Capital elemzője
szerint a parlament feloszlásáról szóló hétfői szavazás alapján az látszik, hogy az SZDSZ-re nagyon nagy nyomás nehezedik a párton belülről, hogy valamilyen formában egyezzen meg az MSZP-vel a kormányzás folytatásáról. A politológus szerint ezt mutatja Gegesy Ferenc kilépése, Csécsey Béla nyílt levele, és az újságokban zajló értelmiségi vita is. Ebből kiindulva, Juhász Attila szerint annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy az MSZP és az SZDSZ valamilyen formában megegyezik, de hogy pontosan milyen formában, azt továbbra sem lehet megmondani, mert az SZDSZ mostanra olyan helyzetbe lavírozta magát, amiben nincs igazán jó megoldás a számukra.

Mint mondta, a liberálisoknak "nagyon nagy arcvesztés" lenne, ha akár kívülről, vagy új koalíció keretében egy Gyurcsány Ferenc vezette kormányt támogatnának, de az is nehezen elképzelhető, hogy a párt a belülről érkező nyomás ellenére végül mégsem szavazza meg az adótörvényeket és a költségvetést, és így az előre hozott választások felé löki a helyzetet.

Szerinte az SZDSZ számára talán a legjobb megoldás az lenne, ha egy új miniszterelnök vezette kormányt támogatnának kívülről vagy koalíciós partnerként, azonban a hétfői szavazás azt is jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc átmenetileg megint megerősödött a pozíciójában, így az MSZP-ben továbbra sem látni, lenne a helyére más jelentkező, vagy lenne hajlandóság arra, hogy leváltsák.

Juhász Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy nehéz lenne egy olyan személyt találni, aki mindkét pártnak elfogadható, főként úgy, hogy az SZDSZ számára Gyurcsány Ferenc volt a legliberálisabb az MSZP-n belül. Nehéz elképzelni, hogy az SZDSZ megszavazza egy olyan szocialista politikus miniszterelnökségét, aki annyit sem vállal a liberális elképzelések közül, mint Gyurcsány Ferenc, de az is kétséges, hogy MSZP elfogadna egy akár párton kívüli miniszterelnököt, aki az SZDSZ elképzeléseihez áll közelebb - mondta.

Úgy vélte, ha az SZDSZ-nek és az MSZP-nek nem sikerül megegyeznie egymással, és olyan parlamenti helyzet alakul ki, hogy nem tudják elfogadni az adótörvényeket, és emiatt nagy valószínűséggel a költségvetés sem megy át, akkor a Fidesz parlament feloszlását indítványozó javaslatától függetlenül nagyobb esélye lesz előre hozott választásnak.


Demokratikus középről beszél Gyurcsány

A miniszterelnök nehezen látja be, mi érdeke lenne a liberálisoknak utat nyitni egy olyan politikához, amit Semjén és Orbán neve fémjelez. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójában írt kedden.

A kormányfő szerint a kormánykoalíción kívüli parlamenti együttműködés azt jelenti, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége szabadon dönthet arról, mely kérdésekben nyújt támogatást a kormánynak és melyekben nem. "Ez esetben helytálló okoskodás, hogy kormányon kívül nagyobb lehet a befolyása, hiszen ténylegesen a szavazataikon múlhat egyik vagy másik kérdés eldöntése."

"De ha a távolodás odáig megy, hogy utat nyit a Fidesz vezette jobboldalnak, akkor azzal olyan politika érvényesítéséhez nyújtanának lehetőséget, amelynek sem filozófiájával, világlátásával, kultúrájával, sem konkrét szakpolitikai álláspontjaival nem értenek egyet, mi több, nem egyszer a két álláspont tűz és víz" - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc azt írta, hogy ha van igazi távolság szakpolitikai kérdésekben, akkor az a "Semjén-féle jobboldal" és a szabad demokraták között van. Nem könnyen látom be, mi érdeke lenne a liberálisoknak utat nyitni egy olyan politikához, amit Semjén és Orbán neve fémjelez" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök szerint Európa és nemzet dolgaiban a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja meglehetősen közel van egymáshoz. "Úgy is mondhatnánk, hogy a liberális demokrácia pártján állunk, patrióta européerek vagyunk, és borsódzik a hátunk a tekintélyelvű allűröktől, a primitív antikapitalizmustól, a bezárkózásra hajlamos nacionalizmustól."

Gyurcsány Ferenc úgy látja, nem volt szükségszerű, hogy a magyar politikai élet "éppen így és ennyire világosan kétfelé hasadjon, de nagyobb részt ez történt." Szerinte mindezek nem csak az MSZP és az SZDSZ közös gondolkodását mutatják, hiszen változatlanul ide sorolja az MDF-et is. "Egyfajta demokratikus közép az, amiről én beszélek, alapvetően modernizációs karakterrel."

A miniszterelnök szerint ezzel szemben áll a Fidesz által integrált jobboldal. "Mentalitásban, gondolkodásban nagyon messze attól, amilyennek mi gondoljuk Magyarországot. Hozzáteszem, ez önmagában egyáltalán nem lenne baj, amennyiben nem társulna a jobboldal részéről azzal a magatartással, amely szerint aki nem úgy gondolkodik, mint ők, az hazaáruló, nemzetvesztő bitang és nincsen helye a nemzeti, a politikai közösségben."

Gyurcsány Ferenc szerint ettől mély az árok, nem attól, hogy másképpen gondolkodunk, hanem attól, ha valaki azt mondja, ha te nem vagy olyan, mint én, akkor nincs helyed a nemzeti közösségben.


Burkoltan támogatja az MDF a kormányt?


Az MDF frakciója a parlament tavaszi ülésszakán az interpellációs szavazásokkor gyakran élt a távolmaradás eszközével, így burkoltan támogatta a kisebbségi kormányt - állapítja meg szeptemberben publikált elemzésében a Republikon Intézet. Az MDF közleményben reagált; az ellenzéki párt szerint "az SZDSZ-hez közelálló intézet" elemzése része annak a sorozatnak, amellyel az SZDSZ megpróbálja Kóka János és Fodor Gábor Gyurcsány Ferenc hatalmon maradásában való felelősségét áthárítani az MDF-re.

A kisebbségi kormány első hónapjában - sokak várakozása ellenére - nem kellett, hogy szembenézzen komolyabb parlamenti fiaskókkal - olvasható a Republikon Intézet honlapján megtalálható elemzésében, amelyben azt vizsgálta, melyik párt hogyan szavazott a parlament tavaszi ülésszakában az interpellációkra adott válaszokra.

Az intézet véleménye szerint az interpellációs szavazásokkor burkoltan, a távolmaradás stratégiájának alkalmazásával támogatni lehet a kormányt; a kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az MDF-frakciója rendkívül gyakran élt a távolmaradás eszközével.

Az intézet az MDF-frakció és az egyes MDF-es képviselők szavazási gyakorlatát elemezve megállapította, hogy miközben az MDF-frakció szűk többsége jellemzően "nem" gombot nyomott az interpellációkra, a képviselőcsoport kisebbsége távolmaradt e szavazásokkor. Szerintük e távolmaradás nem véletlenszerűen alakult az MDF-ben: Vas János és Dávid Ibolya éltek leggyakrabban ezen eszközökkel, akik a vizsgált időszak szavazásainak több mint nyolcvan százalékán nem vettek részt.

A Magyar Demokrata Fórum a kormányozhatóság megteremtése érdekében kezdeményezte a parlament önfeloszlatását, ám ezt sem Kóka János, sem Fodor Gábor nem szavazta meg, így mindketten segédkezet nyújtottak Gyurcsány Ferenc hatalmon maradásához - reagált az MDF frakcióvezetője. Herényi Károly úgy látja, az SZDSZ-es politikusok a politikai válság elhúzódásában viselt felelősségüket most az évek óta következetes ellenzéki politikát folytató MDF-re próbálják áthárítani.

"Az SZDSZ próbálja magyarázni bizonyítványát, elterelni a figyelmet arról, hogy politikája nem az ország valós érdekeit, hanem saját és Gyurcsány Ferenc hatalmi ambícióit szolgálja. Csak ezen törekvés részeként tudjuk értékelni az SZDSZ-hez közelálló Republikon Intézet elemzését is, amely számos érdekes megállapítást tesz" - fogalmazott Herényi Károly.

A frakcióvezető emlékeztetett a kutatás azon megállapításra, amely szerint az SZDSZ az interpellációs szavazások kétharmad részét elfogadta, azaz az SZDSZ-nek a kormányzattal való együttműködése folyamatosnak és stabilnak mondható.

Az interpellációs szavazások elemzését nem lehet bizonyító erejűnek tartani,
ellentétben a törvényjavaslatok végszavazásánál tanúsított magatartással - szögezi le Herényi Károly, aki szerint ha ezeket az érdemi döntéseket vesszük górcső alá, akkor egyértelműen kiderül: az SZDSZ továbbra is hű koalíciós partnere maradt a kormánynak.

Herényi Károly az elemzés által jó okkal elhallgatott ténynek nevezte, hogy a kisebbségi kormány fennállása óta "az SZDSZ és az MSZP olajozott együttműködésének köszönhetően" nem történt meg, hogy egy sima feles, vagy az összes képviselő felét igénylő indítvány megbukott volna az Országgyűlésben.

"A tények tehát azt mutatják, hogy SZDSZ az a párt, amely folyamatosan segíti a Gyurcsány-kormányt a hatalmon maradásban" - fogalmazott közleményében az MDF frakcióvezetője.

Nekiment az OÉT Gyurcsány tervének
A szakszervezetek nem érik be ennyivel
Benyomták: elmaradt a képviselő-oszlatás a parlamentben
Egyezséget ajánl a romáknak az SZDSZ
A liberálisok nem fognak parlamentet oszlatni
Fodor szerint erősödött a pártegység

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG