Néhány napja, szeptember 14-én járta be a sajtót a hír, hogy az ukránok kilőttek egy S-400-as orosz légvédelmi rendszert a Krím félszigeten. Ha pontosak akarunk lenni, akkor persze nem egy egész ütegről van szó, hiszen egy az S-400-as egy igen komplex rendszer, egy irányító- és parancsnoki központhoz több radar és számos kilövőegység tartozik, és ezeknek térben nem feltétlenül kell egymás közvetlen közelében lenniük.
A műholdas felvételek alapján az valószínűsíthető, hogy legalább egy kilövőegységet, egy radart, illetve külön tárolt rakétákat is sikerült az ukránoknak megsemmisíteniük. A csapás pontos módját nem ismerjük, azonban az biztos, hogy a levegőből sikerült eltalálni az üteg egyes komponenseit.
A kérdés az, mégis hogyan? Nem kell hozzá katonai szakértőnek lenni, hogy tudjuk, az S-400 Oroszország legfejlettebb légvédelmi rendszere, amelynek képességeit világviszonylatban is elismerik. (Gondoljunk csak arra, hogy Törökország S-400-asok vásárlása miatt rúgatta ki magát az F-35-ös amerikai vadászgépek fejlesztési programjából.)
Hogyan tudja ezt a levegőből megsemmisíteni az ukrán légierő, amely köztudomásúlag néhány darab valahogy egyben és bevetésre úgy-ahogy alkalmas állapotban tartott szovjet technológiájú harci géppel, illetve erőteljesen barkácshangulatot árasztó saját gyártású drónokkal, és persze néhány nyugati eszközzel, például Storm Shadow brit-francia cirkálórakétákkal van felszerelve?
We now have confirmation that Ukrainian forces successfully hit the Yevpatoriya Russian S-400 battery this morning, catastrophically destroying at least one TEL and support vehicle.
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) September 14, 2023
Images via @kromark https://t.co/OYHN7MQD6p pic.twitter.com/DAZ7D43vUq
A választ nyilván a nyugati eszközök körül kell keresgélni, de hát az S-400-ast elméletben nem is Ukrajna, hanem pontosan a NATO légiereje ellen fejlesztették. A teljes erejével lecsapó amerikai légierőnek is kihívást kellene jelentenie egy S-400-as kilövése. Akkor tehát mi a helyzet?
Az S-400-ast is beírhatjuk a papíron félelmetes, a gyakorlatban viszont kudarcos orosz „csodafegyverek” sorába, mint mondjuk a T-14 Armata harckocsit? Azért erről nincs szó, az S-400 nagyjából tudja azt, amit az oroszok állítanak róla, és nem ok nélkül tartanának tőle mondjuk F-35-ösökben repülő amerikai pilóták is. (A rendszer egyes paraméterei, például rakétáinak maximális hatótávolsága valószínűleg valamivel kisebb a valóságban, mint papíron, de a különbség semmiképpen sem olyan drámai, mint mondjuk a Moszkva cirkáló elméleti és a valóságban mutatott képességei közötti.)
Sokszoros védelem
Ráadásul a Krím és a dél-ukrajnai front feletti légtér jelenleg a világ légvédelemmel leginkább lefedett részei közé tartozik. Az orosz flotta fontos szevasztopoli bázisának környezetét már a háború előtt is több S-400-as rendszer védte, azóta pedig további rendszerekkel, például a szintén nem lebecsülendő S-300-asokkal is ki lett egészítve a védőernyő. Az az ernyő, amely jelenleg nemcsak Szevasztopolt (ahol a múlt héten szintén találatokat értek el ukrán légi eszközök) védi, hanem a fronton harcoló orosz erőket, a teljes logisztikai rendszert, beleértve a stratégiai és szimbolikus értelemben is egyaránt kulcsfontosságú Kercsi (Krími) hidat.
Fontos azt sem elfelejteni, hogy ezek a rendszerek nem „egyedül” működnek, hanem az orosz integrált légvédelmi rendszer (ILR) részei, amelyben az S-400 és S-300-asok mellett Tor, Buk és Pancir önjáró légvédelmi rakétakilövők, illetve radarok is dolgoznak, és persze az orosz légierő képességeire is lehet számítani, a levegőben járőröző harci és támogató repülőgépek radarjai és rakétái formájában is.
A rendszer – nem csak papíron – képes észlelni a legtöbb fenyegetést, például Storm Shadow-k kilövésére a levegőbe emelkedő ukrán gépeket 2-300 kilométer távolságból is, sok tucat kilövőegységében pedig százával sorakoznak a több száz kilométertől a néhány tíz kilométerig, az ellenséges eszközök teljes spektruma ellen hatékony elfogórakéták.
Szóval akkor hogyan is lehet ezen a rendszeren „átlőni” néhány drónt vagy cirkálórakétát? Vegyük a Storm Shadow-t. A britek által átadott cirkálórakéták ugyan valóban közel vannak a jelenlegi csúcstechnológiához, és mivel alacsony magasságon repülnek és „lopakodók” (tehát nehezebb dolguk van a radaroknak felfedezni őket), félelmetes fegyverek.
Azonban arra semmiképpen nem képesek, hogy az orosz légvédelem hibái nélkül egyszerűen kilőjék őket valahol mélyen az ukrán légtérben, majd szép lassan (a Storm Shadow egy ballisztikus rakétához, de még egy vadászgéphez képest is lassan repül) áthaladjon több rétegnyi orosz légvédelmen, majd az egész rendszer „szívét”, a legjobb képességű, legjobban védett S-400-ast eltalálja.
De nem szabad abba a hibába esni, hogy mint egy gyerekek körében népszerű kártyajátékban, egyszerűen összehasonlítjuk az egyes rendszerek adatait, majd megmondjuk, ez nyert, ugyanis a valóságban azért jóval bonyolultabb a helyzet. Mint láthattuk, egy integrált légvédelmi rendszer igencsak komplex valami, de a támadóknak sem egyféle eszköz áll rendelkezésére egy-egy csapás végrehajtásához.
Sakkjátszma a levegőben
Egy ilyen sikerhez mindenképpen egy jóval bonyolultabb tervre és előkészítésre van szükség, mint egyszerűen betáplálni az S-400-as üteg koordinátáit egy Storm Shadow vezérlőszámítógépébe, aztán hátradőlve figyelni az eseményeket.
Akkor hogyan csinálhatták az ukránok? Biztosat nem tudhatunk, hiszen érthető okokból erről sem az ukránok, sem a nyugati, nekik segítő „tanácsadók”, sem pedig az ukránokkal szimpatizáló, jól értesült szakértők nem szívesen árulnának el minden részletet. Utóbbi igaz Tom Cooper osztrák független szakértőre is, ám egy négy részes sorozat keretében azért felvázolta, hogyan is működik egy ilyen párbaj, illetve hogy ő hogyan hajtott volna végre a rendelkezésre álló eszközökkel és az adott helyzetben egy ilyen támadást.
Cooper első verziója szerint az akció első lépése az lehetetett, hogy az ukránok valamilyen elektronikus zavaróeszközök segítségével valahol a frontvonal közelében (feltehetően a Dnyipró-Dnyeper torkolata közelében) megbénították az itt állomásozó első vonalas orosz légvédelmi rendszerek, Bukok, Torok és Pancirok működését. Ezzel létrejött egy „fehér folt” az orosz radarok által lefedett területen.
Ezt kihasználva aztán az ukránok következő lépése az lehetett, hogy különböző fegyverek használatával ugyanezen a területen kilőttek annyi orosz légvédelmi rendszert, amennyit csak tudtak. Ehhez használhattak például AGM-88 HARM radarkereső rakétákat, földi indítású GLMRS rakétákat és JDAM irányított bombákat is. Ezzel az orosz légvédelmi rendszerben létrejött egy folyosó, amelyen keresztül jobb esélyekkel juthattak be ukrán eszközök az orosz ellenőrzés alatt álló területek mélyére.
Ez pedig arra volt jó, hogy ezen a folyosón a Storm Shadow-k elég mélyre bejuthattak az orosz vonalak mögé, hogy már túl későn észlelje őket az orosz légvédelem. És ha túl későn észlelik őket, akkor a világ legjobb légvédelmi rakétái és radarjai sem érnek semmit.
Definitely interesting that the Russian Pantsir-S1 had an IR lock on the Storm Shadow at near point-blank range and the 95YA6 missiles just failed to track. https://t.co/AYJZXaBRIO pic.twitter.com/wN0IwlydPL
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) June 22, 2023
A Cooper által felvázolt másik verzió(k) szerint az orosz légvédelem összezavarásának fő eszközei az ADM-160-as amerikai drónok lettek volna. Ezekről egy korábbi (az alábbi ajánlóra kattintva elolvasható) cikkünkben részletesebben is írtunk, de ezek olyan robotrepülőgépek, amelyek fő célja az ellenséges légvédelem megzavarása. Ennek érdekében például képesek különböző eszközöknek, például akár Storm Shadow-knak vagy éppen harci repülőgépeknek „kiadni” magukat.
Jelen esetben mondjuk az ukránok imitálhattak egy Storm Shadow támadást, majd miután az oroszok kilőtték rájuk a légvédelmi rakétáikat (egy-egy kilövőben több, de nem végtelen számú elfogórakéta található), akkor a néhány perccel a színlelt támadás után induló, valódi Storm Shadow-k akkor értek volna az orosz eszközök fölé, amikor azokat éppen újra kellet tölteni.
Az is elképzelhető, hogy az ukránok direkt máshol szimuláltak ADM-160-asokkal támadást, hogy az orosz légvédelem figyelmét elvonják, illetve odacsalják a járőröző orosz gépeket, aztán a Storm Shadow-k egy másik útvonalon közelítették meg a valódi célpontokat.(Így fordulhat elő például olyasmi, mint az alábbi videón, amelyen egy Pancir teljes erejével tüzel egy (vélt vagy valós) Storm Shadow irányába, miközben a másik irányból megérkezik a másik.)
Attempts by the Russian anti-aircraft complex Pantsir-S1 to shoot down a Storm Shadow cruise missile. The ending of the video is explosive #UkraineRussiaWar #Ukraine #War pic.twitter.com/kKmzyGo0kY
— AlexRaptor (@AlexRaptor94) July 1, 2023
Rengeteg variációja van annak, hogy pontosan mit és hogyan csinálhattak az ukránok, például bevethettek saját gyártású drónokat is, esetleg az ADM-ek és más eszközök segítségével nem (csak) Storm Shadow-k, hanem mondjuk harci gépek illúzióit is odavarázsolták az orosz radarok elé, imitálhattak egyszerre több támadást is. Vannak, akik szerint egyes találatokat nem is Storm Shadow-kkal, hanem az eredetileg hajók ellen kifejlesztett ukrán cirkálórakéta, a Neptune földi célok ellen átalakított változatával, vagy éppen S-200-as légvédelmi rakéták módosított változatával értek el.
Bármi is volt azonban a konkrét módszer és a konkrét eszköz, a lényeg ugyanaz: az egyébként valóban nagyon erős, és jó eszközökkel felszerelt orosz légvédelem – lokálisan és egy rövid időre – olyannyira túlterheltté tehető, hogy Tom Cooper megfogalmazása szerint
„egy Storm Shadow elfogásának valós esélyei gyakorlatilag a nullával egyenlők”.
Persze orosz és oroszbarát részről biztosan vitatnák ezt, azonban a tények magukért beszélnek. Az ukránok már a nyár folyamán többször eredményesen támadták a levegőből a Krímet Dél-Ukrajnával összekötő hidakat, az elmúlt napokban pedig az S-400-as valószínűsíthető kilövése mellett orosz részről is megerősítetten sikeres támadást intéztek a szevasztopoli kikötő ellen, súlyosan megrongálva legalább egy nagy partraszálló hajót, illetve egy modern, cirkálórakéták kilövésére is alkalmas tengeralattjárót. Tehát akármit is csinálnak pontosan, az bizony működik.
Az ukránoknak kijön, az oroszoknak nem jön ki a matek
Ennek a taktikának persze vannak korlátai, elsősorban az egyenként egyébként bő hárommillió dollárba kerülő Storm Shadow-k száma, illetve az ukránoknak átadott mennyisége, de persze például ADM-ekből sincs korlátlan számú az ukránoknak. Jelenleg azonban úgy tűnik, nincs ellenszere az oroszoknak az ilyen támadások ellen, és egyelőre az árcédulák háborújában is jobban állnak, egy S-400-as üteg nagyjából 600 millió dollárt ér (tehát mondjuk ha csak a negyedét lőtték szét az ukránok 3-4 Storm Shadow árán, akkor is jó vásárt csináltak), a Szevasztopolban találatot kapott tengeralattjáró pedig 300 millió dollárt kóstál nagyjából.
De a konkrét károk mellett stratégiailag is nagyon jó mindez az ukránoknak (és nagyon rossz az oroszoknak). Láthattuk korábban, hogy az ukránok immár Moszkvát, illetve az orosz légierő mélyen orosz területen található bázisait is képesek a levegőből támadni. Valószínűleg krími támadásaikat megkönnyítette az, hogy az oroszok kénytelenek voltak a hátország védelmére több légvédelmi eszközöt átcsoportosítani. Most viszont a Krímen vannak bajban, de ha mindent oda összpontosítanak, akkor megint könnyebb dolga lesz az ukránoknak máshol – az egyenletnek nincs orosz részről jó megoldása, legfeljebb azt dönthetik el, hogy melyik ujjukba harapjanak, vagy inkább azt, hogy melyik ujjukat tartsák oda az ukránoknak.
Vádat emeltek a merénylővel szemben. 
