2p

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől – jelentette be Varga Mihály az ECOFIN ülés után Brüsszelben.

Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte lapunkkal, hogy a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül hivatalosan is kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitel résszel, valamint egy 0,7 milliárd eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.

Megnyílnak a pénzcsapok. Fotó: Depositphotos
Megnyílnak a pénzcsapok. Fotó: Depositphotos

"Bízunk benne, hogy hamarosan felszabadulnak a kohéziós és a helyreállítási források, hiszen minden feltételt teljesítettünk, így Magyarország minél előbb hozzájuthat azokhoz az összegekhez, amelyek járnak neki" – állította Varga. Mint mondta: az első részletek előleg formájában a most elfogadott, RePowerEU forrásaiból érkezhetnek a jövő év elején, egy pénzügyi megállapodás aláírása után mintegy 920 millió euró, vagyis csaknem 380 milliárd forint hazánknak járó összeghez nyílik meg az út.

A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a REPowerEU támogatáson felül a magyar kormány a hitel részből is döntően olyan beruházásokhoz, fejlesztésekhez fog hozzájárulni, amelyek a zöld átállást segítik. Az eredeti programbeli 48 százalékhoz képest a keret 67 százaléka megy ilyen programokra, rendkívül erős a módosított terv zöld fókusza – közölte.

Varga Mihály kijelentette: az ülésen a gazdasági kormányzás reformjával kapcsolatban a spanyol elnökségnek nem sikerült kompromisszumot kiharcolnia, így az ezzel kapcsolatos viták folytatódnak. Magyarország mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a költségvetési politikában a nemzeti kormányok mozgásterét kell növelni, nem pedig az Európai Bizottságét.

"Következetesen elutasítottuk az Európai Bizottság túlzott jogkörökkel való felruházását a tagállamok költségvetésének meghatározásában. Magyarország azt is javasolta, hogy a védelmi kiadásokra vonatkozóan legyen meghatározva egy speciális szabályrendszer: eszerint az ezzel a területtel összefüggő többletköltség ne számítson bele a maastrichti kritérium szerinti hiányba. A magyar javaslat is beépült a gazdasági reformcsomagról szóló tervezetbe" – fűzte hozzá Varga Mihály.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG