2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Több adat is érkezik ma a magyar gazdaság helyzetéről, ráadásul ma vesz minket górcső alá az egyik nagy hitelminősítő is.

A fogyasztói árak júniusi alakulásáról közli jelentését ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), de érkezik a a külkereskedelmi termékforgalom májusi adataira vonatkozó első becslés is.

Nyoma sincs az inflációnak

A fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak májusban, mint egy évvel azelőtt és az első öt hónapban alig 0,2 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakával összehasonlítva. Az előző hónaphoz viszonyítva azonban valamit már lehetett érezni: harmadik hónapja emelkedtek az árak májusban, 0,3 százalékkal.

Elemzők várakozása szerint az átlagos júniusi árszínvonal sem lesz magasabb az egy évvel korábbinál, sőt júliusra is zéro közeli, vagy alig negatív inflációs értéket várnak.

Imádják a magyar termékeket?

A május adatok érkezése előtt nézzük meg mi volt egy hónappal korábban: áprilisban az export euróban számolt értéke a márciusi visszaesés után 5,2 százalékkal nőtt, az import értéke 2,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kivitel értéke 8018 millió euró (2500 milliárd forint), a behozatalé 7029 millió euró (2192 milliárd forint), az exporttöbblet 989 millió euró volt, 558 millióval több a tavaly áprilisinál.

Meglesz a háromból kettő?

A nap egyik kiemelt eseménye már  csak este érkezik: a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő felülvizsgálja a magyar adósosztályzatot. Megoszlanak az elemzői vélemények, az egyik tábor szerint akár már ma jöhet a felminősítés, tekintve a jó makrogazdasági mutatókat és a stabil költségvetési helyzetet.

A másik oldal szerint viszont csak novemberben kaphatja meg a piros pontot Magyarország, mivel a Moody's tavaly novemberben változtatta pozitívra az ország kilátásait, a hitelminősítő pedig általában kivár egy évet a kilátások javítása és a felminősítés között.

A Fitch Ratings után a Moody's lenne a második hitelminősítő, amelyik felminősíti a magyar államadós-besorolást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG