Az Egyesült Államok elnökeit elsősorban gazdasági teljesítményük alapján ítélik meg a választók, és ez határozza meg azt is, miként tekint rájuk az utókor. George W. Bushnak például sosem bocsátják meg a republikánusok, hogy kormánya hagyta csődbe menni a Lehman Brotherst 2008 szeptemberének közepén, aminek eredményeként hat héttel az elnökválasztás előtt bedőlt az Egyesült Államok és a világ pénzügyi rendszere. A demokrata Barack Obama nagy fölénnyel nyert.
A friss makroadatok egy része arra utal, hogy a válságok legrosszabb fajtája, a stagfláció fenyegeti az amerikai gazdaságot – írta a Quartz magazin. Az Institute of Supply Management (ISM) gazdaságkutató intézet híres beszerzőimenedzser-indexe (PMI) januárban a munkaerő-kereslet gyengülését jelezte, miközben a fogyasztói árak növekedtek.
Ezt követően februárban a munkaadók jóval kevesebb új állást hirdettek meg, mint januárban. Ezzel egyidejűleg az Atlantai Fed azt jósolja, hogy az első negyedévben 2,8 százalékkal zsugorodni fog az Egyesült Államok GDP-je egy évvel korábbi teljesítményéhez képest. Bár a legtöbb közgazdász ezzel szemben növekedést jósol, a pesszimizmus megjelenése rossz jel.
Hipp-hopp, jön Trump a lehető legrosszabbkor
A kellemetlen gazdasági előjelek még azelőtt jelentek meg, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette volna büntetővámjai bevezetését Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben. Abban mindenki egyetért, hogy ezek erősíteni fogják az inflációs nyomást és fékezik a gazdaságot az Egyesült Államokban.
Fotó: Pixabay
A stagfláció azért a gazdasági bajok Darth Vadere, mert kilátástalan helyzetet teremt. A tőzsdék esését növekedés követi, az infláció lecsenghet, a gazdasági visszaesés után növekedés jöhet, ám a stagfláció a magas infláció és a nulla növekedés végeláthatatlanul folytatódó párosa, miközben a munkanélküliség nő. A sokkterápia a megoldás, brutális megszorításokkal.
Először az 1970-es években, a két olajárrobbanás időszakában jelent meg a fejlett gazdaságokban, és a hagyományos gazdaságpolitikai eszközökkel nem lehetett kezelni. Az infláció általában túlkeresletet jelez, amit kamatemeléssel lehet visszafogni. Ez fékezi a gazdaságot, amire a hitelköltségek mérséklése a válasz. Jó esetben a pénzromlás ekkorra alacsony szintre esik.
Az olajtermelő országokat tömörítő OPEC embargója a nyugati országok ellen – válaszul arra, hogy Izraelt támogatták a jom kippuri háborúban – strukturális ársokkot okozott, amire kezdetben nem találták a választ a kormányok. Végül a Volker-shock hozott eredményt (Paul Volkerről, a Fed akkori elnökéről kapta a nevét). A Fed alapkamata 1981 júniusában felment 19,1 százalékig, ami 10,8 százalékra lökte fel a munkanélküliségi rátát, de a fogyasztói árindex 2,5 százalékra esett.
Szakértők szerint egy az 1970-es évekéhez hasonló stagfláció nem várható az Egyesült Államokban, miután a munkavállalói érdekképviselet gyengült. Akkor a szakszervezetek képesek voltak az inflációt követő béremeléseket elérni, ami ár-bér spirált generált. Egyes kormányok azonban még a megszorítás szót is kerülik, annyira be vannak rezelve a következményeitől.
